Őrjöngök, horda vagyok

Mostanra egészen egyszerű lett a világ itt, minálunk. Azt írják a lapok szerte az országban, hogy Soros hívei szabályszerűen őrjöngenek, meg a hordáik le akarják dózerolni, meg sóval hinteni be a szent Budapestet, pedig az csak arra vár, hogy a szaros flaszterját más ne tapodhassa, kizárólag a nemzetvezető. Csakis. Ilyen szürreális képek lengenek a levegőégben.

Mivelhogy sorosista vagyok, mint ahogyan a kerek világon minden organizmus az, aki nem hugyozik állva, ha meghallja O. V. kimondhatatlan, szent nevét, így a karón ücsörgő varjú is, megelégedéssel konstatálom, hogy megvan a helyem a Brehmben. A kijelölés sora így mutat: állat-gerinchúros-gerinces-emlős-főemlős-emberféle-ember-homo sapiens, és itt megállunk egy szóra.

Az újabb kutatások szerint, amelyeket részeges bölcsészek abszolváltak, az emberféle szint után a Kárpát-medence sajátos klímája miatt bizonyos csoportok nem az ember szintjére léptek, főleg nem sapiensek lettek, hanem valami egészen mások. Belőlük lettek az origós újságírók, illetve ez csak átmeneti megnevezés, mert nem találják rájuk a szavakat, de meglesz az is, ha nem vigyázunk.

Ez azonban csak mellékdal, mert engemet ez a sorosista meghatározás arra késztet, hogy azért alaposabban meggondoljam, hová is jutottam. Az derült ki a harmadik kávé és a hatodik cigaretta után, hogy az az alak, aki itt görnyed a lámpa fényénél, orrán a szemüvege, mint valami rövidlátó hangyának, az valami homo aestheticus és homo moralis keverék, ha már szükséges az a redves besorolás.

Ilyenkor kívülről látom magam, mert kint leng a lelkem a koszos fal előtt, mint valami elkenődött pacni. Ez nagyon hasznos képesség, mert módot nyújt arra, hogy az idegen szemével, szenvtelenül nézzem azt az alakot, aki lennék. Hát. Ott lafog a cigaretta a szájában, ősz bajusza és szakálla az asztalt veri, csak les ki a szemüvege alól, és a füle lekonyul. Így megnézve nem látszik, hogy vér csöpögne a fogairól.

همیشه خوشحال بودن

Van neki egy hülye tulajdonsága. Amikor minden éjjel összevakarja magát, nem azért, mert ez a heppje, hanem, mert az ágya nekicseszi a falnak, hogy csak úgy nyekken, nos, amikor így kezd beléköltözni a lélek, mindig valami zenebonát keres a fülének, és egyet-egyet, mint a jó apa a szárnyát meg a combját, közzé is tesz néhány verssor kíséretében a köznek, mert azt hiszi, attól jó lesz.

Ez a szertartás már a babonaság szintjéig jutott, hogy fertőző-e, nem tudhatni. Nos tehát, ez a kétes szándékú alak már napok óta keresi a jó öreg J. S. Bach „Fuge in G minor”-ját abban az interpretációban, amit valahol hallott, de nem leli. Ezt akarná közzétenni, hogy vele őrjönghessen, aki meghallgatja, de nem tesz közzé ilyesmit, mert egyik változatot sem találja kellően lágynak.

Ilyenkor ez az elvetemült valami bódító gengszter rap-et oszt meg, mi pedig ilyen kívülállóként azon gondolkozunk, mint lengedező lélek, hogyha igaza van a komcsi Lukácsnak, hogy a zene meghatározatlan tárgyiasság, akkor mégis mi a jó franc az, ami ezt a vadállatot ilyen sziszifuszi babradologra kényszeríti, mi van ott belül a hasa meg a nyaka között neki, ami fáj néhanap.

Viszont nini, készülődik, odahagyja a gépet, persze már öt óra, nyit a piac. Cipőt húz, kosarat ragad, kitárja az ablakot sarkig, hogy amíg ő messzebb őrjöng, kimehessen a bazi nagy füst az utcára, nem törődik ez a denevérek tüdejével sem az állat. Még sötét van, ennek leple alatt indul dúlni. Csatlakozik hozzá a Józsi, hogy kilegyen a horda, és már ketten menetelnek.

Illetve hát, nem menetelés ez. Az én külső hősöm inkább vánszorog, illeg-billeg, a Józsi meg, nos, ő a Józsi, és ezzel mindent elmeséltem. Így zakatolnak ezek ketten, csörtetnek a vértől iszamos hadi ösvényen. Kitartó erőfeszítések után, amellyel az uszkve kétszázötven métert letudta ez az én hősöm, megveszi a kiflijét, a tejét, meg a cigijét, hogy zúzhassa vele a rendszert, és ezzel itt, a piacon véget is ér a népirtás. Jól álcázza magát a manus.

Álságosan rámosolygott a pék-kisasszonyra meg a cigik urára is, de tudjuk, hogy ott lapul benne a gonosz. Visszafelé haladtában a rigókkal diskurál, hogy mért keltek későn, ilyenek, s miután ekképp végigdúlta a fél várost, megint itt konspirál a gépe előtt. Fölnéz az égre, és ekkor a szutykos lelke visszavánszorog belé, és hopp, itt vagyok megint. Öt óra alig is múlt.

Most épp Danny Red, Magma & Alpha Steppa: I Don’t Know című dubja szól a gépből, amiben érthetetlen módon sokkal több ellágyulást találok, mint az emlegetett Bach darabban. A lélek útjai kifürkészhetetlenek, ezért még azt sem tudom, hogyan folytassam az aktuális őrjöngést. Mosni is kéne, kicsit takarítgatni, ilyenek, de hát, kurva hosszú a nap, mint az ismeretes. Majd kiderül, mi lesz ennek a vége.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Őrjöngök, horda vagyok
  1. Jane Doe szerint:

    A Brehm-besorolás szerint egy valami bizonyosan nem vagy: mohó sapiens. Mert azok a …mások – ha érti, mire gondolok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!