Nyelvórák kezdő magyaroknak

Voltaképp mai Fidesz-léptékkel nem is pénz az a kétszáztíz millió, amit kormányunk Kárpátaljára tolt a talicskája eldugott szegletében turhával kevert Túró Rudival együtt, amely termék magyarságunk letéteményese, a londoni menekültek csábító szirénje. Viszont, hogy mire kúrja el, az megér egy misét, ha már Párizs is, ugye.

Semjén et. az, aki két lovaglás és három szalonka-gyilkosság közt nemzetünk megmaradásáért felelős, és valljuk meg, érti a dolgát. Ebből a kétszáztíz millióból újmagyarokat gyártanak, egészen pontosan „magyarul nem beszélő határon túli magyaroknak szerveztek tanfolyamokat”, hogy értsék, kire kell szavazni majd a levelükben.

Tudjuk, hogy Szűz Mária is magyar volt, az arámi meg egy szabolcsi nyelvjárás, az idő viszont egyelőre még lineárisan telik, a Szeplőtelen tehát már nem tudja a megfelelő helyre tenni az ikszet, bár még az is lehet. És még a Fletót szidják, hogy idegenbe szakadt véreink ellen politizál, amikor ilyen ganajságok ellen tutul, és milyen igaza van.

Még akkor is, ha Molnár MSZP góré Karácsonnyal az oldalán hitet tesz a Fidesz csalása, az ilyen szavazati jogok mellett. Hát hol élünk elvtársak? Itt, az ugaron, amelyet annak vezére magyarul nem tudó mókusokkal akar megtartani, akik itt sem élnek, tán soha nem is jártak Záhonyon innen, és ezt mosolyogva nézi az összes böszme magyar, hajtogatva, hogy összefogással legyőzhető a gonosz, hát, a rossebeket.

Azért föl kéne tenni a ki a magyar kérdést is már egyszer. Minden búvárkodás helyett például Faludy Gyuri bácsi-e, aki, amikor angolul kezdett álmodni a nagy vízen túl, hazamenekült, hogy Recsken kössön ki, vagy a filmügyi biztos, akire szintén ráférne egy gyorstalpaló úgy magyarilag, mert úgy ő sem tud már elég régóta, ha valaha birtokában volt egyáltalán az ikes ragozásnak.

Másrészt okosaink is elmesélhetnék az óriási Magyarország térképbe beleájult, darutollas honfitársainknak a tutit, miszerint erdélyi véreink nem abban a kultúrában nőttek fel, mint a csúti paraszt. Elég kevés közük van egymáshoz azon kívül, hogy nagyjából megértik a másikat, de ez már bonyolult, mert távol esik attól a tébolytól, hogy a Szíriuszról is magyar nótákat sugároznak a kis zöld emberkék, akiknek viszont piros pötty van a seggükön.

Aztán nem ártana abba is belegondolni, hogy Pártunk minek nézi a pénzért megvehető ukránokat. Hogy ők a mindenkori Péntekek, akiket Robinson Crusoe módján megtanítunk magyarul, és megtérítjük a keresztényi hitre.

Akárhogyan is forgatjuk ezt az egészet, büdös. Igaz, Orbán et. annak idején életterekről szőtt omladozó álmokat, mint tetszenek emlékezni. Ez az ukránoknak szervezett magyar nyelvi tanfolyam pedig már a gyarmatosítás kezdete, és alig is különbözik a nácikoktól, akik szintén az ukránokkal (is) szórakoztak.

Most már nem emlékszem rá pontosan, melyik állat, de vagy a Himmler, vagy a Göring nevű fejtegette velük kapcsolatban, elég, ha annyit tudnak németül, hogy a vezért éltessék és megértsék a parancsokat. Így lesznek most is. Semjén et. odahat a tanfolyamával: annyit tudjanak, kire kell szavazni áprilisban, és ennyi elég is a magyarsághoz.

Ezen az egészen el kéne merengeni kicsinyég. Vagy felháborodni is illik azért. Ordítani, na.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum