Robin Hood Hódmezővásárhelyen

Hernádi Gyula, az MSZP hódmezővásárhelyi oszlopa önálló életre kelt. Azt gondolhatta, hogy gondolkodj globálisan, ám cselekedj lokálisan, és ebből fakadóan polgármesternek jelöltette magát, pedig a pártja ezt nagyon nem akarta.

A pártja azt akarja, hogy Márki-Zay Péter legyen a polgármester, aki konzervatív, keresztény bácsi, de ettől még lehet jó ember. Támogatja is őtet az összes ellenzéki alakulat, akik Lázár birodalmát lakmuszként kívánták használni, hogy nagy összeborulással legyőzhető-e a gonosz, és ebbe kavart bele Hernádi Gyula.

Úgy vélte a kajla fejével, hogy tarthatatlan állapot, ha egy megyei jogú városban nincs a baloldalnak jelöltje, mivel szerinte a hódmezővásárhelyiek harmada baloldali elkötelezettségű. A matematika azt mutatja, hogy az egyharmad kevesebb, mint a kettő, hogy kilegyen az egész, győzni ilyen számolással tehát bajos.

Ő mégis elindult, áll egymagában a vérzivatarban, és az ember nem tudja eldönteni az élet egyetlen nagy kérdését – miért? Miért jó neki, ha biztosan veszít, és ezzel párhuzamosan a szerencsétlen ellenzék – amely fogát szíva és vért hugyozva végre összefogott -, esélyeit is rombolja.

Hernádi Gyula egészen biztosan jeles ember, jó orvos és példás családapa, viszont politizálni ilyen habitussal nem igazán kellene neki. Ez nem őrsi gyűlés a homokozóban, és nem is a sherwoodi erdő, ahol kajla kalapban, vidám ajakkal lehet nyilazni a bamba földesurakat, mert mifelénk tankok közlekednek.

Ezeket a tankokat pedig Orbán Viktor vezeti, és a magányos harcosok nem megdicsőülnek, mint a mesebeli Robin Hood, hanem úgy járnak, mint a felcsúti juhász az osztrák nyugdíjassal: végzetesen rosszul. Ez a lehangolóbb változat, a mókásban maximum képen röhögik a kekeckedő proletárt.

Az MSZP kizárta tagjai közül a különutas forradalmárt, és nem azért, mert áruló, hanem, mert indokolhatatlan tette ellenkezik a párt alapszabályával. Hernádi viszont azt mondja még mindig, hogy nem lehet cserbenhagyni az ő baloldali liblingjeit.

Föltenné az ember a kérdést, hogy ki számít baloldali szavazónak, az-e, akinek Bözsi-utalvány helyett tizenharmadik havi nyugdíjat lehet ígérni, vagy baloldali szavazó-e a Kossuth téren tüntető gimnazista, holott mindkettő a rezsim bukását óhajtja nagyon. Ez nagyon ravasz dilemma.

Másfelől ez az eset is mutatja, hogy az MSZP miért nem megy semmire ebben a nyüves életben. Hernádit izomból kizárták, mégis tele vannak kibeszélő és kikacsingató sunyi emberekkel – Gyurcsány és Botka is mesélhetne erről -, plusz még ilyen Hernádi-féle lánglelkű és naiv partizánokkal, akik nem az ellenség tankját robbantják fel, hanem a főhadiszállásul szolgáló sátrat.

Reménytelen az ügy, lássuk be. Mert ha nem is ilyen látványosan, de csurig van a párt ilyen hernádikkal, akik jó esetben az elfuserált hagymázaikat, a rosszabbikban a saját pecsenyéjüket üldözik és sütögetik.

Az ellenség meg olyan hiénafalka, amelyik közösen ront rá a zsákmányra, a hibázó falkatagnak pedig takarásban harapják át a torkát, s emellett kifelé közösen vonyítanak, vagy mi a francot csinál egy hiéna.

Mindezzel csupán azt akartam demonstrálni, hogy az élet nem habostorta, továbbá, ha töketlen ellenzékünk ilyen habitussal és ilyen önjáró forradalmárokkal akarja leváltani a rezsimet, akkor az nem fog menni. Hódmezővásárhelyen is tapsolhat majd az állítólagosan egyharmadnyi balos szavazó, hogy milyen tökös jelöltjük volt, aki az is maradt. Örökös jelölt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum