Lakógyűlés

– Lakótársak, lakótársak! Csöndet! – Kiabált, és rázta a csöngőjét Orbitális Vejnemöjnen, a Szűzmária utca 2018 számú panel közös képviselője, miközben élénken nyalogatta az ajkait, és simogatta pörköltfoltos ingét mérhetetlen gyomrán.

Nyolc éve választották meg először teljes egyetértésben, mert Gyurgyalag Frankenstein, az előző képviselő a sarki kocsmában két fröccs között bevallotta, hogy hazudott reggel, délben meg este.

Ezt nem tűrhették a lakók, s miután néhányuk spontán öngyulladást produkált a lépcsőház előtt, meg matchboxokat borogatott a homokozóban, Gyurgyalag kihívta a tűzoltókat, és ettől végleg kitelt a becsülete.

Akkor is lakógyűlést tartottak, és azt is Gyurgyalag képébe vágták, hogy lop, de ezt senki nem tudta bizonyítani, mégis leváltották. Orbitálist úgy üdvözölték akkor, mint a megváltót. Igaz, évekkel azelőtt már volt egyszer főnök, akkor is suttogtak a stiklijeiről, de ezt mindenki elfelejtette, mert a lakók emlékezete rövid volt nagyon.

Lépcsőház-forradalom történt tehát. Vejnemöjnen sunyin nézett, ahogy ringatózott a lakók feje tetején, és másnap mindenki legnagyobb megrökönyödésére új házirendet vezetett be. Sőt, azt mondta, meg kell védenie a közös költséget, ezért átutaltatta a saját számlájára, és mindenkit megfenyegetett, hogy kikapcsoltatja a fűtést, ha önként nem adják oda a felújításra félretett pénzt.

Furcsa volt ez a lakóknak. Gyurgyalag ugrándozott is, hogy ő megmondta, ott sipítozott a lépcsőházban, de leszerelték, hogy ő elbaszta, nem kicsit, nagyon, fogja már be a pofáját.

De egészen furcsa dolgok történtek aztán. A földszint kettőben lakott Mérhetetlen Hörpincs, aki minden munkát megkapott. Senki nem kérte, de festett, mázolt a lépcsőházban, az udvaron még a homokozót is letérkövezte, állandóan Vejnemöjnennel sutyorgott meg szotyolázott, és a báva lakóknak azt mondta, csak keményen kell dolgozni, mint ő, és rájuk mosolyog a jóisten. Ezt akkor jelentette ki, amikor egy jachtot tuszkoltak be az ablakán.

Így zajlott az élet a Szűzmária utca 2018-ban, amikor az egyik lakó, aki ilyen züllött képű bölcsésznek nézett ki, és romkocsmákból járt haza, meg a térköveket színezte-festegette mindig szivárványosra, hogy már rendőrt is kellett hívni rá, azzal jött, hogy ő albérlőt fogadna.

Vejnemöjnen teljesen meghülyült a hírre, szögesdrótokat húzatott a bölcsész-képű ajtajához, és a saját kultúrájáról hadovált, miközben rengett a tokája, rángatózott a feje, és azt mondta, ezt meg kell konzultálni. Ezért hívta össze a lakógyűlést, de csak ketten mentek el, és ők ordítozták, hogy vivát, Vejnemöjnen.

Szellő Radus, aki valami különös oknál fogva arról álmodozott, hogy úgy dúrhatja majd ki Orbitálist, mint az előtte Gyurgyalagot, ment volna, de a holdvilágképű, szemölcsös pofájú Germán Stramm, aki a rezsire ügyelt, ezért mindig bezárta az összes ablakot, ráordított, hogy ki van tiltva Isten nevében, majd keresztet vetett bal kézzel, és alulról fölfelé.

Vejnemöjnen nekilátott, és mondta ennek a kettőnek, hogy ide egyetlen albérlő be nem teszi a lábát, amíg ő él és mozog, ettől azoknak, szerencsétleneknek spontán orgazmusuk támadt, amikor beütött a ménkő.

Illetve beütött volna, ha ez a kettő épp nem élvez el, mert a földszint egy – ahol Vejnemöjnen lakott – ajtaja kinyílt, és két, álomtól ittas, ismeretlen rézbőrű nézett ki, majd megkérdezték Orbitálistól: – Főnök, hol a tojás? – A kettő, aki épp ott volt, egyáltalán nem foglalkozott velük, mert Vejnemöjnent éltették.

Így azt is csak az utcáról látta az a nyolc – aki nem jött el -, benézve a bedeszkázott ajtó résein, hogy Germán Stramm megnyálazza a buci ujját, úgy rajzol keresztet az idegenek homlokára. Ezek nem tudták, mi történik, és annyit rebegtek: – Allahu Akbar.

– Nincs tojás – mondta Vejnemöjnen a frissen megtérítetteknek -, de Mérhetetlen Hörpincstől vehettek. – és a kettes számú ajtóra mutatott. Aztán elordította magát: – A lakógyűlésnek vége, menjetek békével. – A két elvarázsolt alak távozott, szidták a züllött képű bölcsészt, az egyik valami savat emlegetett. Így azt sem látták, hogy a két rézbőrű iszonyú pénzeket fizetett a tojásért, amit aztán Orbitális és Mérhetetlen igazságosan, nyolcvan-húsz arányban el is osztott.

A nyolc átvert alak meg tehetetlenül nézett befelé a lukon, de nem tehetett semmit. Így szállt le az éj a Szűzmária utca 2018-ban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!