Rakott krumpli

Most már, így, karácsony harmadik napján, a csupasz csízek köszöntése mellett az is lehet, hogy elfogytak azok a tojások, amelyet száguldozó országunk egyik egyetemének oktatói kaptak jutalom gyanánt pár napja.

Ki Bözsi-jegyet faszol (by: Svejk), ki meg tojást, böcsüljük meg magunkat a NER kiteljesedésének idején. Főleg úgy, hogy a forradalmár-töltényből nem is mindenki kapott, csak azok, akik igazán jól dolgoztak. Ez érthető a mai árak mellett.

Mindebből kitetszik, hogy öles léptekkel haladunk az ideális társadalom felé. A teljességnek azt a fokát ugyan még nem értük el, mint Rákosi pajtás fennhatósága idején, amikor a falun élő elvtársak ilyen adományokkal halmozták el – az üresre söpört padlás árán – a városon harcoló elvtársakat, hogy mindenkinek nagyon jó legyen.

Esetünkben egy szponzor cég küldte az élelmet az oskolának, ami sajátos barter egy egyetem esetében, de nem lehet minden teljesen tökéletes.

A tojások hasznosításának számos módja ismeretes még Demszky megdobálása mellett, nekem most épp a rakott krumpli jutott az eszembe, és nem ok nélkül. Pártunk prominensei ugyanis szerte Neriában nyakló nélkül osztogatják az életet adó gumókat, hogy örök hálára kényszerítsék a reszkető gyomrú polgártársakat.

A krumpli önagában is klafa eledel. Gondoljunk csak bele, Virág elvtárs is mily alélva dicsérte ennek a mi népünknek a leleményességét, midőn Pelikán elvtárs hamuban sült krumplival kínálta őt és kalasnyikovos pajtásait még a sokadik letartóztatás előtt.

Kis kitérővel megemlékezhetünk Kádár apánkról is, aki rendszeresen a krumplileves erkölcsi talapzatairól értekezett. Így, tojással együtt azonban már félig megvan az alapanyag egy mutatós rakott krumplihoz.

Aptya az egyetemen kap tojást, anyjuk meg beáll a Rétvári kígyózó sorába, és a konzultációra buzdító kiadvány mellé hóna alá is vághat egy zacskó krumplit, és még csak vonattetőn sem kell keresztbe hasalnia. Kolbászt pedig szeretett vezetőnk adhat. Mindig ilyenek töltésével cifrálkodik, igaz, egyre kevesebbszer.

Ahogyan elhatalmasodik rajta a diktátor-tempó, úgy hagyja el a hamis népi szokásokat, mint kolbásztöltés, gulyások kevergetése és kisüstis butykosokkal való fotózkodás. Ő már teljesen elemelkedett az anyaföldtől, nem véletlen tehát, hogy ilyenkor, karácsony táján ezrek imádkoznak érette és hozzá.

Akik épp sorban állnak valamely kies téren, mert sem tojást, sem pedig krumplit nem kaptak, kolbászról nem is beszélve, és valami érthetetlen okból mégis ragaszkodnak a nyüves életükhöz, ők biztosan nem rebegnek hálát egyetlenünknek, és nem foglalják imába a nevét.

Főleg majd akkor, ha Pártunk végrehajtja diablós elképzelését, és betiltja az éhezők etetését. Meg azután, hogy elmúlik a szeretet ilyetén tobzódása, amelyet a kisjézus világra jövetele ereszt rá a világra, és minden visszazökken a rendes kerékvágásba.

Tehát az emberek éhen halnak és megfagynak, míg egyszer csak kinyílik a pitypang, a Kerényi pedig megírja. Most jut eszembe egyébként, hogy a tejfölt meg kifelejtettem a receptből, pedig anélkül nem megy. Következésképp cseszhetem a rakott krumplis ábrándokat, mert olyan vagyok, mint a szövőlány, aki cukros ételekről álmodik.

Megnézem inkább a verébzenészeket a körtefán, és sütök krumplit héjában Harrach et.-nak, mert ilyen az én életformám. Imádkozzunk!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Rakott krumpli
  1. Kovács János szerint:

    Hajában főtt krumpli – a malacok elől lopkodunk belőle gyerekkorunkban.
    Csak akkoriban nem éhezés, hanem csintalankodás miatt fordult elő ilyesmi.
    Ha nem szegénység miatt, akkor kiváló diéta.

  2. Jane Doe szerint:

    Szövőlány, meg cukros ételek…,ne feledjük az iskolaigazgatók golyóit sem, Mozart Kis éji zene aláfestéssel. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!