Csendes éj

Nincs ezen mit szépítgetni, takargatni, a csendes éj leple alatt valaki pofán szarta Füzesabonyban a Kisjézust, aki jászlában virtuálisan gőgicsélt. Úriember ilyet nem tesz, vagy, csak akkor, ha Takács Laci szintjén van, aki úttörő korunkban ilyen rigmusokkal szórakoztatta a Mormota Őrs tagjait: Mi az abszolút nem mindegy, szarra csapni, vagy csapra szarni. És ezek végtelen számú permutációja.

A mai sötét időkben a tizenhat éves korukban közmunkássá váló organizmusok csudálatos nyelvünk ilyen gazdag kajlaságát még Takács Laci szintjén sem ismerik, így nem ennek demonstrációja volt az aktus, egyszerűen valakit szólított a szükség. A dolgot viszont nagyon akkurátusan végezte el, a kisded pólyájával kitörölve a seggét, hogy ne legyen vonalkódos a gatyája.

Az emberiség ambivalens viszonyban van az élet eme természetes oldalával és termékével. Józsi bácsi, akit bigott nagyanyám sózott a nyakamba bérma keresztapának, például büszkén mesélte, hogy talált egy szaros tízest, karakánul letörölgette, és eszméletlen mennyiségű fröccsre váltotta be. Akkor még három hatvan volt a kenyér, ezt csak az újszülött kollégák kedvéért közlöm.

De Antoine Roquentint, Sartre antihősét például, amikor engedve agymacskájának fölvett a földről egy papírfecnit, amiről kiderült, hogy szaros, egyből elöntötte az undor. Ez azonban nem a fekáliából fakadt, mert egy lila nadrágtartó vagy egy fa göcsörtjei ugyanúgy alkalmasak voltak a roham előidézésére, mint a nedves papír. A baj a kerek világgal volt, mint most is.

Füzesabony a mi Bouville-ünk, amely azt mutatja, hiába a XXI. század, kies hazánk néhány (jó sok) polgára a korai fétisizmus szintjén lengedez, mert a skandalum annyira fölháborította őket, hogy ötvenezer forint vérdíjat tűztek ki a szaró polgártárs fejére. Pedig már Mózes atya is arra intette a hajdani hippit, hogy ne csináljon magának faragott képeket, meg ne imádja és tisztelje azokat. (II/20)

Ezek a betlehemek is, amik vannak nekünk, nem mások, mint csámpás cirkuszi mutatványok, amelyekkel hamis áhítatot és a szeretet morzsáit óhajtják kipréselni a népekből. Rászarni mégsem komilfó, ezt meghagyom, viszont amiatt elégedett lehetek, hogy semmiféle migráncs vagy terrorista képzete nem merült fel az üggyel kapcsolatban, mint aki így óhajt csapást mérni kereszténységünkre, de még ez is lehet.

A delirált vészektől reszkető Budapestet, annak csillivilli vásárait és betlehemeit ugyanis megszállta a TEK. Marcona alakok és komor harci járművek védik a beszerzési lázban égő pöttyös seggű választópolgárokat a nem tudhatni, mitől. Ez Pintér Olajos döntése volt, aki hó hiányában nem tud sms-eket küldözgetni, tehát ezzel szórakozik, vagy a hamvába holt forró ősz helyett izmozik a tankjaival, miheztartás végett.

Nem voltam katona, ezért azt sem tudom, hogyan nevezik ezeket a páncélozott izéket. De azt a hülye civil szememmel is látom, hogy arra, amire állítólag rendeltettek, egyáltalán nem alkalmasak, főleg úgy, hogy snájdig kordon is van körülöttük, hogy ne tudjanak gyorsan mozdulni, ha kell. De nem kell, az Istennek sem.

Ez az egész legalább annyira szétbassza a forralt boros idillt, mint a füzesabonyi pörformansz. És mégsem tűz ki senki jutalmat az elkövető kézre kerítéséért, mert úgyis tuggyukki a bűnös, csak a záloga nincsen a kezünkben, így nem adhatjuk meg neki, amit megérdemel. Ilyen erővel a kisvasútját is idetolhatta volna, az legalább csöngetne kicsit, bár az a villamos.

Így élünk mi Neriában, a szétkúszó téboly sajátos országában, ahol szerencsésebb helyre született organizmusok fényképezkednek a TEK bumfordi járműveivel, hogy megmutassák a távoli otthoniaknak majd, milyen egzotikus helyen jártak, és milyen jól szórakoztak ott. A Kisjézust itt leszarják, ami olyan képzetet kelt, mint amikor a kisded Brian, mint elvetélt megváltó fölsírt a csendes éjben, a jó édesanyja pedig rárivallt, hogy kussoljon.

A Monty Pythonon lehetett röhögni, ezen, ami itt folyik, nem. Boldog karácsonyt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,
3 hozzászólás “Csendes éj
  1. Istvan Erdos szerint:

    Dehogynem lehet röhögni, alig tudom abbahagyni, köszi!

    Azt a TEK izét meg talán szintén leszarja majd valaki, feltéve, hogy ott merik hagyni. (Télen hosszú az éj leple, meg a sötét(segge) is…)

    Kellemes ünnepeket!

  2. Kovács János szerint:

    Szóhasználatoddal kezdesz hasonlítani katonakorom kedvenc tizedesére.
    “Baszd ide azt a picsányi szart!”
    No erre oda kellett adjam a legkisebb csavarhúzót a készletből.

    Víg napot polgár, mi a bánata?
    https://youtu.be/n6q_A74uSic

  3. Jane Doe szerint:

    A Monty Pythonon azért tudtunk röhögni, mert akkor azt hittük, már mögöttünk van. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!