Annyival jobb, hogy sokkal rosszabb

Miközben Pártunk, kormányunk, s e kettő, következésképp a világmindenség első és egyetlen embere biztosan halad a téboly kitaposott útján – vagy csak tetteti az elmebajt nagy aljasul, ez gusztus kérdése -, fű alatt és a színfalak mögött módszeresen irtja saját népét. Mint a legendás és példa értékű béka, olyanok vagyunk, akit, ahogyan az ismeretes, beletettek egy fazék hideg vízbe, s azt fokozatosan melegítették. Így nem vette észre a jámbor szúnyogzabáló, hogy megfőzik.

Ekképp vagyunk átverve mi itt, s főként az a kétmillió, aki még mindig hisz a boszorkányokban. Ezért, miközben abba merül bele kötésig, ahogyan az ő sárkányölője megvédi őtet, a hazát, Ajrópát meg a bicebóca tornyú templomot, benne a hitével, nagy ámulatában nem marad ideje fölfedezni azt a csodát, hogy adott mennyiségű pénzért tegnap még két csirkelábat kapott, máma viszont csak egyet. A bambaság soha nem vezet semmi jóra.

Épp tegnap bukkantam az internetes gépezet egyik eldugott szegletében arra az érdekességre, hogyan baszik ki velünk a NER. (Azon túl is, hogy fölzabálja a lelkünket, tehát konkrétilag) Ilyeneket csak elvetemült alakok vesznek észre a dzsungelben, mint én is, ám még voltam úttörő, sőt, és emellett elsőáldozó is így egyben, tehát ahol tudok, segítek meg imádkozok, aztán csak kisül valami belőle, mondjuk fogvájó, ha el nem cseszem.

Azt írta a net tegnap suttogva, hogy országunk sokféleképpen nem passzol Ajrópába. A szellemi-lelki sötétség mellett most épp abban, hogy Pártunk és kormányunk fű alatt és sutyiban pár röpke hónap alatt a felére csökkentette a társasági adót. Így óhajtván nyalni az utált multik valagát, hogy tartsák meg még kicsit országunkat az összeszerelő üzem katonás és olajszagú állapotában. Hogy ők ott aztán döngethessék a tyúkmellüket a foglalkoztatásról.

Meg azt is írta ez a net a foga között, hogy ezzel kies hazánk az egész Ajrópai Únijóban a legalacsonyabb tao-rátával rendelkezik. Minálunk amúgy is különös ez a tao, amit így a jelek szerint vagy stadionokra hivatkozva ellopnak, vagy be sem szednek. A költségvetés azonban zéró összegű játszma, s ha – a választónak, hogy legyen neki hite – szidjuk a multit, ámde közben kinyaljuk a valagát, az így elvesztegetett pénzt valahonnan pótolni kell. És ez a te pénztárcád lesz, nyájas olvasó.

Mert a fogyasztási adók meg emelkednek, ez pedig, hogy kevéssé költőien de jól érthetően a tanulmányt idézzem „a legszegényebbeket, (valamint az alapvető fogyasztási cikkekre nyugdíjuk nagy részét elköltő időseket) érinti a legjobban.” Drága nyugdíjasok, ebben a tudatban nézegessétek a Böskéteket, ami júdáspapírt szemfényvesztésként kaptatok. És továbbá, kedves jódógos kismanus, amikor azon csudálkozol, hogy bár nem vettél most se mást, mint eddig, de huszadikán mégsincs pénzed, a magyarázat ez. Te fizeted a kéretlen tánctanárt, mert ez az élet ára a Kárpátok alatt.

Mindig tudtam, hogy ocsmadékok ezek, ezért is kardozok velük olyan kitartóan, de az aljasságnak ez a foka elég ritka a történelemben. Hogy a jobb kezével mutogatja a krémest az ördög maga, a ballal meg a koldus zsebéből szedi ki az utolsó fillérjeit. Sőt, az még tapsol is a mutatványnak, meg isteníti a tolvajt. Ilyen ország még egy nincs. Tudjuk, hogy minden determinált, és adott időben és adott helyen csak az jöhet létre, amit a körülmények és a kiinduló ok megenged. De, hogy nálunk mi volt ez az ősbűn, ami a mostani cifra pokolhoz vezetett, arra képtelen vagyok rájönni.

Orbán sem csak úgy kibimbózott a trágyadomb tetején, valami oka annak is van, hogy ilyen szaralak lett. Ilyennek nem születik az ember csak úgy Isten hírével. Aki kitenyésztette, az a bűnös.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
2 hozzászólás “Annyival jobb, hogy sokkal rosszabb
  1. Kovács János szerint:

    Nem determinált.
    Nincs ősok.
    Csak ősök, többségében szolganépség.
    Ott tartani egészen kis energiával is lehet őket.
    Szabadok sokadik generációját szolgasorba nyomni pedig egészen rendkívüli erőknek lehet.

  2. Jane Doe szerint:

    Nem csak a költségvetés, hanem az életünk is zéró összegű játszma itt, a kerítés mögött. És nem, nem kell fű alatt, titokban meghozni az ilyen intézkedéseket, a népség nem keres ok-okozati összefüggéseket.
    Mondhatnánk, egyetlen hátránya, hogy nincs előnye…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!