Zarathustra dilemmája

Dénes Veronika büntetőbíró nyugdíjba vonul, mert megunta a körülötte tomboló tébolyt és mocskot. Ő volt az, akinek nevét és címét közszemlére tették a neten a 2006-os államcsíny-kísérlet kapcsán született ítéletek után, hogy elsőáldozó kisasszonyok esetleg fölkereshessék lincselési céllal. Rövid volt és velős döntésének indoklásakor, azt mondta, elege lett abból, hogy százhúsz forintos reklámújságok vagy húsz deka sajt ellopása miatt ítéljen el embereket, mialatt „jól tudjuk, hol élünk, és mi zajlik körülöttünk”.

Ha jól belegondolunk, ebben minden benne van, amiről ellenzéki politikusok és a józan nyolcmillió már hét éve folyamatosan beszél. A húsz deka sajtban a kakaóscsigás ügy, a megfagyás ellen szedegetett rőzse, az éhezés, az éhségmenetek, a hajléktalanság, meg az ország összes nyomora. És benne van a tomboló korrupció, illetve a végtelen, fékezhetetlen nagyipari lopás is. Mégis úgy hangzik ez, mint a Gandhi-filmben a főhős sóhajtása lelövése után „Ó Istenem”, amikor belezuhan az ismeretlenbe, és a kilátástalanságban végleg föladja a harcot.

Ezt nem kell körberagozni, ez műalkotás, ahogyan a bírónő sikolya is az. Ami miatt mégis szöget ütött a szívembe a bájos történet, az a befogadás aktusa, tehát, hogyan reagáltak reá az olvasók. Aki amúgy is megfojtotta volna egy kanál vízben, egyértelműen nyilatkozott meg: „Egy igazi ostoba vadliberális bírónő volt. Az igazságszolgáltatás csak nyer, ha nyugdíjba megy.” De a megengedőbbek sem fogták föl a lényeget: „Akkor ellophatok húsz deka sajtot minden következmény nélkül? Hány dekától fognak elítélni?”

És máris előttünk áll az írástudó nagy dilemmája a mostani vérzivataros időkben. Látja, hogy minduntalan nehézségekbe ütközik az elbeszélés, hogy az elmondhatatlan ellenére mégis csak tagolt mondatoknak kéne előjönnie az ember szájából az igének . De azt is tudja, hogy az angolkisasszonyok módján való fogalmazás egyáltalán nem ér célt, és úgy jár az ember gyereke, mint Nietzsche küldetéses hülyéje, Zarathustra, aki kénytelen volt szüntelen prófétálásának eredményét ekképp összegezni: “Röhögnek: nem értenek engem; nem vagyok száj, ezeknek a füleknek való.”

Mindezt a napokban megtapasztaltam magam is. A közpénzen a NER seggét nyaló alakulatokat lekurváztam, és bemutatandó erős undoromat, felsoroltam pár szinonímát az ősi foglalkozásra, amiből volt, akinek nem az jött le, hogy tele van a tököm például a CÖF-el, hanem, hogy lenézem a nőket. Vagy, amikor magamat hullaként elképzelve szidtam a körülöttem lévő élőket, akkor meg halottgyalázónak és egyáltalán nem viccesnek tituláltak, holott az az utóbbi idők legkeserűbb szövege volt az, ami az ujjaimból kifolyt.

Ilyenkor tanácstalanná válik az ember, mert belátja azt is, miért volt reménytelen vállalkozás elmagyarázni a körülötte állóknak, hogy a Svejk végeredményben a világirodalom legszomorúbb regénye, meg, hogy Csehov voltaképp bohózatokat írt. Rá kell jönnöm, hogy már nagyon régen voltam tanár, és most sem vagyok az. Azt azonban ebbéli hiányosságaim ellenére beláttam, hogy az ingerküszöb, amelyet át kell lépnem, nagyon magasan van. Mint az állandóan pornót bámuló proletárnak, akinek egy sima mufftól már merevedése sincsen. Odáig értünk el a csatában.

Ha megzenésíteném a jelmondatot, hogy „Baszódjál meg, KDNP!”, akkor exponenciálisan lenne több olvasóm, mint így, pedig, ha Csehovról ugatok meg Nietzschéről, ugyanazt mondom, csak mollban. Óriási dilemma ez, aminek momentán feloldozó megoldása nincsen. Nyugdíjba nem vonulhatok, mint a tiszteletre méltó bírónő, mert a sorsom az, hogy ha az égi és ninivei hatalmak engedik, beszélnem kell, amíg meg nem halok. Azt ezek után sem ígérhetem, hogy vértől csöpögő, csattogó fogakkal ordítok, de, hogy Orbánt állhatatosan ütöm, ahol érem, azt tiszta szívvel ígérhetem. Így lesz, biztosan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
3 hozzászólás “Zarathustra dilemmája
  1. Kovács János szerint:

    Olvasnom kell, amíg van mit.
    Rettenetesen kevesen maradtatok.

  2. Jane Doe szerint:

    “Műveljük meg kertjeinket” – mentalitásunk, valamint a rendelkezésünkre álló eszközkészletünk függvényében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések