Orbán Viktor mennybemenetele

Lukács (8:5–17) arról mesél, hogy Jézus Kafarnaumban egy szavával távolról meggyógyította egy pogány százados szolgáját, akiből mindezek után ez jött elő: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.”

Ezt módosították a katolikusok ekképp: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” A templomba járók is ezt mormogják ájtatosságukban, és addig-addig a honunkat megülő ál-szakralitásban, a vásári hitben, hogy Orbán szava is hasonló magasságokat ér el azok körében, akik neki áldoznak.

Bizonyság erre, hogy nem lesz semmilyen miniszterelnök-jelölti vita, mert a narancssárga nyáj szerint semmi értelme nincsen, és nem azért, mert Orbán, mint valami elcseszett Vejnemöjnen a kamerák előtt a földbe énekelné az ellent, hanem, mert egyik kihívója sem méltó rá, hogy az ő hajlékába menjen. Ilyen hitben ringatóznak a maffia végrehajtó részlegénél.

Szó szerint: „Senki sem szolgálta meg belpolitikai teljesítményével, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök kiálljon vele vitázni.” Innentől kezdve több szinten és dimenzióban fut a történet. Az egyik alternatív valóságban Orbán mint nagy tanító áll előttünk, aki értékeli a vele szembe álló nyüzsit, majd csendesen kiköp.

Másrészt, mivel tudjuk, hogy Isten kegyelméből kormányoz, sőt, egyes vélekedések szerint ott is ül az Atyának jobbján, könnyen belátható, hogy onnan szóba állni bármilyen földi halandóval nem csak lehetetlen, hanem vallásgyalázás is lenne. Ezt a vonalat erősíti és igazolja az érette csörgő imalánc, valamint a neki celebrált misék sokasága, de a kézcsókok mindenképp.

És az ellenzék semmit nem tanul, nem követi az ő tökét, és meglelt saruját, ennek ellenére a mi Orbán-Brianünk mégis csak azt mondja nekik, hogy menjenek a picsába. Urunk mennybemenetelének (Ascensio Domini) ünnepe a húsvét utáni negyvenedik nap. Ez Orbánnál a választások után fog bekövetkezni körmenetekkel és harsonaszóval.

Arra azonban nem ártana figyelmezni a stábnak, hogy Magyarországon a XII. századtól a kora újkorig élt egy különös szokás, amikor is a hívek a mennybemenő Krisztust ábrázoló szobrot felhúzták a templom mennyezetéig. Drága a szemüveg, mint az tudvalévő, és a vaksi hívek (vagy forradalmárok) akármit is a plafonba cibálhatnak, hiába rúgkapál. Vannak tehát buktatók a dologban.

Idáig tartott a kultúrtörténeti utazás, ideje szembe nézni a húgyszagú valósággal. Ez nem egyéb, mint, hogy a mi Orbánunk se nem tanár bácsi, se nem szent, hanem egy beszari alak, aki Gyurcsánytól akkora maflást kapott évtizede, amitől máig cseng a füle, és senkivel szóba nem áll, aki nem a fenségtelen valagát nyalja.

Közelebbről megnézve a szotyizabáló, izgága Hakapeszi Makit, arra kell jutnunk, hogy vitatkozni nem tud, csak kinyilatkoztatni, szónokolni nem tud, csak jól-rosszul felolvasni ajkakat nyalogatva és félre billentett busa fejjel. Egyáltalán semmi olyan tulajdonsága nincsen neki, ami alkalmassá tenné bármilyen emberi párbeszédre.

A nyakunkban lihegő szingularitás kezdetleges robotpéldánya ő, amelynek a konzola valamely Moszkva környéki dácsa mélyén rejtezik. Ott pedig tartósan nyom egy vodkaszagú ujj egy sárga gombot, amitől ez a mi terminátorunk előadja ezt az érthetetlen pörformanszot Ettől a hívek leborulnak, az ellenzék pedig bambán, tátott szájjal figyel. Mégis inkább Cipolla ő.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum