Orbán megcelebül

Orbán Viktornak negyvenhármas lába van, következésképp negyvenhármas gumicsizmát hord. Most nem élcelődök őszentségén, hanem a Ripost nevű szarhalom fölfedezését továbbítom, aki, ha szabad ezt így mondani (és csak így szabad mondani) állva pisált a gyönyörűségtől, midőn a titkot felfedezte. Magam is, alunni se tudtam az éjjel, kínáltak erősen káposztalevéllel.

A minden pénzt megérő adat a Bridgestone gumiüzemnek köszönhető. A tatabányai gyáravatáson a speckó lábbelit, amelyben kizárólag lehet bemenni az üzembe, egy snájdig dobozba, névvel mérettel együtt készítették oda mindenki legnagyobb gyönyörűségére. Fogalmuk sem volt róla, hogy egyben kielégítik jótevőnk gumicsizmák utáni perverz vonzódását is, amelyet tán a gyermekkorból, az avas szagú parasztudvarról hozott magával a csillogásba.

A Ripost szerint ez érzékeny, személyes adat, vélekedésük szerint pedig átlagosnak mondható a méret. Nem tudjuk. Csak annyit, arra épp elég, hogy az egyre növekvő súly, kerület, magasság arány ellenére ne billenjen fel, mint valami rossz keljfeljancsi. Mindenesetre úgy tálalták ezt harsogva, mint például, hogy „ezt nem fogod elhinni, Dzsudák Balázsnak ötven centis farka van”, vagy valami ilyesmi.

Orbán is bekerült hát a celebgyárba, ami nem idegen tőle, ezt be kell látnunk. Fotózkodott ő már kuvasszal, vagy a karácsonyi díszek közül kukkolva is, megfelelve így a celeblét legfőbb kritériumának, ami az, attól híres valaki, hogy nem csinál semmit, és ezt jól megmutatja.

Itt van nekünk mindjárt Vajnáné, aki a nyarat azzal töltötte, hogy különféle tengerek és óceánok partjain fetrengett, és erről küldött mozgó-, és állóképeket a szájbertérbe. Vagy Hajdúné, aki bánatos bociszemei mellett arról is elhíresült férje szíves közlése nyomán, hogy szülés után nem volt büdös. Ilyen tudások nélkül mit sem ér az élet. De felhozhattam volna minden magyar celebek ősanyját, Geronazzo Máriát is képpel illusztrálva, amit viszont emberbaráti megfontolásból nem teszek meg.

Orbán azonban celebként is különbözik a fentebb említettektől. Mert, míg rájuk igaz, amit szegény Koltai Tamás egy színikritikájában vetett papírra valamely színésznőnkről pozitív kicsengéssel – Puzsér pedig valami Palvin Barbi okán plagizálta -, „az a foglalkozása, hogy visszaverje a fényt”. Orbán viszont nem visszaveri, hanem belőle fakad a napsugár.

Jótevőnk amúgy is a celeb reciproka. Mint már megmutattam, láthattuk őt kutyával és karácsonyi idillben, de ugyanígy kolbászokkal vagy pálinkaivás közben is, vagy ahogyan az elemekkel küzd a gáton és a hótól fútt – vagy nem – autópályán. De mindenképp a jómunkásember képét sugallja nekünk, annak ellenére, hogy aratás közben még nem kapták le, Rákosit viszont igen.

A jómunkás-celeb archetípusa minálunk viszont Szalacsi Sanyi bácsi, szegény, aki kék svájci sipkában, lábán bizonyára gumicsizmával alkotott örökérvényűt. Emlékezzünk rá egy rövid részlettel:

„…Riporter: És a Fogarassy Árpádról mit tud elmondani?
Sándor: Hát Árpád egyet … hát egy évvel fiatalabb … éntőlem, … talán … egy évvel, mer a nővérével együtt jártam iskolába, a Malvinnal, és semmi többet nem tudok elmondani. Árpád … fiatalabb tőlem egy évvel. Malvin iskolatársam … vót valamikor.
Riporter: Hogy dolgozik? Jó munkásember?
Sándor: Biztos. Biztos jómunkásember. … Árpád biztos jómunkásember. … A … a nővérje velem egykora születésű. Úgyhogy egyebet nem tudok mondani…”

Én amúgy szemét vagyok, így nem érdek nélkül emlékeztem Sanyi bácsira, hanem azért, hogy megmutassam, mondandója semmivel sem silányabb, mint amit OV adott elő Bakondival akkor, amikor ez utóbbi még sms-ben, és nem migráncsokban utazott:

„…- Öblözet – mondja Orbán Viktor
– Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre. – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi…”

Kábé olyan ez a hasonlítás, mint az örök igazság, hogy mi a különbség mókus és patkány között? Semmi, csak a mókusnak jobb a sajtója. Így vagyunk ezzel is, hozzátéve, ennek a mi celebünknek le kéne cserélni a sztájlisztját és a személyi edzőjét. Ilyen módosulásokkal aztán masírozhatna a kifutón a negyvenhármas lábával, és böfögve.

De bebizonyítaná újólag Spengler igazát, aki műalkotások okán jutott arra a megállapításra, hogy azok egy bizonyos társadalmi formáció következtében csak ott és csak akkor jöhettek létre, illetve, akkor és ott csak az jöhetett létre. Ilyen determinisztikus jelenség ez a mi Orbánunk is, ami viszont szomorúságunkra vajmi kevés vigaszt jelent.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések