Czeglédy meg a világvége

Jámbor nyugdíjasokból tomboló zombi vált tegnap az ünnep alatt, akik ököllel akartak móresre tanítani újságírókat. Nincs új a Nap alatt, volt már ilyen, és lesz is még, amíg a NER, s még hét nap. Még az is lehet, hogy a bunyósbálintok épp a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia feliratú busszal érkeztek meg a kirándulásra a világ közepéről. Fölvették a napidíjat, a kényelmes út közben elnyammogtak egy szendvicset, és belemerültek a Ripost című tudományos szaklapba.

Ebben pedig egészen elképesztő dolgokat olvashattak, amitől úgy döntöttek, most már minden mindegy, és nekiláttak ütni, verni, hörögni, ha már el kell pusztulni, azt dicsőséggel, a vezér nevével ajkaikon tegyék. A kormányközeli bulvármocsok azt is megmutatta nekik nyolc csöcs és ötven pina között, kit kell ütni, így lett teljes az autodafé horizontja szellemileg.

Azt írta ez a Ripost, hogy mindmeghalunk, mert jön a világvége. Egy bizonyos „X” bolygó közelít felénk, és „Számítások szerint a halálbolygó gravitációs tere miatt a Földön cunamik és a Richter-skála szerinti 9,8-as erősségű földrengések lesznek, amelyek romba döntik a világunkat. A tudósok még mindig csak kutatják a bolygót, és rendre arrébb tolják az érkezési dátumot. A legutóbbi számítások szerint már múlt hónapban ide kellett volna érnie a Nibirunak, most pedig már október végét jelölték meg. Más számítások szerint pedig november 20-december 20. között pusztulunk el.” Ezt mondta ez a Ripost. Csoda, ha elmegy a nyugdíjasok esze?

Viszont, ha ez nem következne be, akkor megszállnak minket az idegenek. Az is szerepel a nyomdaipari termékben, hogy oroszok – ki mások – „Már egy ideje figyelik azokat a hatalmas objektumokat, amelyek a Föld felé tartanak. A számítások szerint 2017 decemberében érik el bolygónkat. Ufológusok egy csoportja szerint, akik a Föld felé tartó nagyszámú ismeretlen objektumot észleltek a Naprendszerben, az idegenek inváziója 2017 decemberében fog bekövetkezni. Úgy gondolják, hogy a rejtélyes tárgyak egy része a földönkívüliek űrflottáját képezi, amely aszteroidák közé vegyülve közeledik hozzánk. A legnagyobb tárgy területe akár négyezer négyzetméter is lehet. Az idegenek Oroszország területén kezdik majd meg az inváziót. Ez az információ azon a tényen alapul, hogy korábban az oroszországi Yakutia régióban lépett a légkörbe egy aszteroidának minősített objektum, ami valójában a földönkívüli flotta szondája volt.”

Most gondoljunk bele a nyugdíjas lelkivilágába, amikor ilyeneket olvasgat. Ha elmegy az élettől a kedve, az egyáltalán nem unikum, polgártársak, főleg, ha még fűszert is kap hozzá, ilyet:

„A hetvennyolc éves Bandi bácsi az előzetes letartóztatásban ülő szocialista politikus és ügyvéd Czeglédy Csaba Rébusz iskolaszövetkezeténél talált munkát magának. A nagyon szerénynek mondható, még mezőgazdasági idénymunkások esetében is alacsony órabérért, hétszázötven forintért szerződtették, de még ebből a pénzből is jócskán leemeltek a diákok pénzét is gátlástalanul megcsapoló cégnél, kétszázötven forintot vontak le tőle. A hetvennyolc éves nyugdíjas így végül csak ötszáz forintot kapott meg a nehéz fizikai munkával megszolgált pénzből. Ráadásul a legutolsó időszakban már az összes pénzt lenyúlták a gátlástalan szocialista politikus és emberei. Bandi bácsi a végén egyáltalán nem kapott fizetést.”

Bandi bácsi tehát ül a csúti buszon, azt olvassa, hogy pár napon belül úgyis megdöglik, vagy így, vagy úgy, ráadásul ez a Czeglédy, aki „gátlástalan szocialista politikus” – ez kábé ötvenszer szerepelt az egy flekkben -, elviszi a pénzét. A nyugdíjas mit tehet? Örül neki, hogy itt lehet. Jön a cunami, meg az UFO-k, a migráncsok megerőszakolják a Jolánt, báncsák a vezért, pénze sincs, és máris üt, mert mit tehetne mást. Röhej és pityergés.

Mellékdal:

A szomszéd Józsi is Czeglédynek dolgozott, ő hatvannyolc éves. Mindig, az összes pénzét hiány nélkül megkapta. Egyszer történt, hogy valami gikszer volt a számításban, ezért személyesen kereste fel az ügyvédet. Ez a gonosz ember azt mondta, bocs, tévedtünk, s mire kifordult az irodából, a számláján volt a della. Józsi elsiratta Czeglédyt, mert nyár óta nem tud dolgozni. Azóta szűkölködik, és reggelente beállít egy kis apróért, mert csetlik a béle. Így, ha belegondolunk, az egészből én jöttem ki a legrosszabbul.

Keresek egy újságírót és megruházom.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum