Mocsadék innsbruckiak

Az istenadta pofán vágta Orbán Viktort. Ám, ami igazán delikát a dologban, hogy a tiroli traktoroslegények osztották ki a maflást helyettünk, amit ezúton is hálásan köszönünk. Nemhogy egész, de egy nyüves töredék olimpia sem dagasztja majd Orbánunk keblét, hallatlan eset.

Nem leszünk társrendezők a 2026-os téli olimpián, pedig nagyon szerettük volna – Orbán szerette volna -, hogy amíg tőlünk hétszázötven kilométerre suhannak-visszaszállnak a hegyeken, itt, a kerítések mögött meg korcsolyázgatnak kecsesen. De az egészből nem lesz semmi, röhej is lett volna magunk közt szólván.

Nem pályázik ugyanis Innsbruck, mert megnépszavaztatták őket – a szerencsétlenek – és az jött ki, hogy nem akarják azt az olimpiát. Az ilyen népszavazásokkal mindenhol csak a baj van. Ezek az osztrákok meg még ahhoz sem értenek, hogy ugyan a népek nem kérik azt a cirkuszt, mégis találtak volna egy olyan algoritmust, mint a mi pártközpontunk a migráncsos voksolás után, hogy egy huszárvágással kijelenthessék, az igenek győztek. Élhetetlen egy népség.

Ez a kisebbik baj, a mázsásabb, hogy ezzel az egésszel ezek a labancok a magyar nép lelkébe gázoltak bele megint, mert semmit se tanultak a Tenkes kapitányától, na de majd most, mocsadékok. Má’ megin’ odavan az álom, ami így történhetett:

– Mit álmodtál édes, jó Viktorom? Csak dobáltad magad egész éjjel, meg gőgicséltél. – Kérdi Anikó asszony hajnaltájt a hitesétől.
– Bazi nagy olimpiáról álmodtam én Anikóm, stadionokról, szotyoláról. Sütött a Nap, lobogtak a zászlók, és olyan szép volt minden, szerettek engem, Anikó, szerettek. De semmi se lesz ebből se, kisvasutazzunk kicsit, nem bírom én már ezt az egészet.
– Ne sírjál, édes, jó Viktorom, majd rendezünk neked kicsi olimpiát meg kicsi futball vb-t. Kicsi stadionod van, kicsi vasutad van, jó lesz minden, csak ne sírj, nagyon szépen kérlek. A CÖF majd lerendezi, ugrándoznak, sétálnak a stadionban, a közönség meg lengyel lesz, más be sem jöhet.
– A Soros volt, vagy a Gyurcsány, meg Brüsszel. Meg a Vona, biztos elverte az osztrák nyugdíjasokat.
– Ne sírj, édes, jó Viktorom, majd elmegyünk Grazba megnyugodni, jó lesz minden, csak ne sírj.

Ezt az egészet a végtelenségig lehetne folytatni, azonban forduljunk a tudományhoz. Freud bácsi azt mondja, hogy az álmok szoros kapcsolatban állnak az álmodó személy aznapi tevékenységével és szimbólumokat rejtenek, amelyek miatt néha abszurdnak vagy hihetetlennek tűnik az, amit álmodunk.

Orbán permanensen olimpiáról, futballról, stadionokról álmodik, tehát nap közben is csak ezzel foglalkozik. Stimmt, de az a baj, hogy az álmoskönyvekben ilyenekre nincsen megfejtés. Abszurdnak abszurd, szimbólumnak szimbólum, de onirológus legyen a talpán, aki ezt az egészet ki tudja hüvelyezni.

Mert például az elcseszett nóta, miszerint:

„Holdvilágos éjszakán/ Miről álmodik a lány?/ Hogy jön egy királyfi tán/ Hófehér paripán./ Ez az álom oly mesés,/ Ám de jön az ébredés./ A királyfi oly kevés/ És az hogy jön, tévedés.”

Ez egyértelmű, a címlapkurva BMW-s manusról delirál, aztán belelóg az ujja a bilibe, mert csak a szomszéd Józsi jelentkezik egy menetre. Nem kell ahhoz Sigmundnak lenni, hogy az ember ezt értelmezze. Viszont ez az olimpia, ami álmot először a Momentum, most meg a redves Innsbruckiak fúrtak meg, hogy tábornokunk ebbe mért van annyira beleállva, ez még elemzést igényel.

Főleg azért, mert annyit azért tudhatna nagy – látens – bölcsességében, hogy a világnak azon része, amely fölött nincs totális hatalma, ahol egy csöppet is ér valamit a népek szava, rendszerint homlokegyenest más következtetésekre és döntésekre jut, mint ami belőle kifolyik. Mindig. Ezen el kéne gondolkoznia, de hát, ilyen tevékenységet nem ismer már évtizede, így el sem várható a megerőltető foglalatosság.

Viszont még egyszer köszönjük meg Tirol népének, hogy megakadályozta az újabb vizesvb-s tombolást. Örülni nagyon mégsem kell, mert lesz majd másik, egy új álom, mert így megy ez nálunk, bizony. Mondjuk Afrika Kupát vagy Copa Americát rendezünk, akármit.

Lopni ugyanis szükséges. És ez az egyetlen igazság.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum