Minden lehet: nívódíjas az M1 híradó

„Negyvenhat termékcsoportban ötvennégy cég hatvannégy terméke, szolgáltatása kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíj (MTND) pályázat elismeréseit. A díjakat, különdíjakat kedden adták át az Országházban, a Magyar Gazdaság Ünnepén. Sajtókövete nívódíjban részesült az MTVA hírműsorai, továbbá a TV2 Médiacsoport hírműsorai alkotói csapata, valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.” (MTI)

Hm. Lélegezz, lélegezz!

Most már jó.

Nos hát, hölgyeim és uraim, íme a NER foglalata, amint meghengergőzik a szarban, és szélesen mosolyog. Lehetne ezt szétragozni, megvizsgálni a színét meg a visszáját, de annyira penetráns a sztori, hogy önmagában megáll, magáért beszél mintegy. Egy olyan ország, amelyik kitünteti Bayert, aztán kitünteti az őt javasló lángosost, ahol Zana művész úr nyilvánosan, térden állva könyörög Kossuth-díjért, hogy az neki jár, a házimozi meg nívódíjat kap, bármi megtörténhet.

Szégyellem, hogy újságíró vagyok, és sajnálom a díjazottakat. Ők is a rendszer áldozatai, csak még nem tudják.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum