Hullarablók

Ha Hadházy Ákos, LMP társelnök igazat mond, és mért ne tenné, akkor a Fidesz-bagázs elkövette, ha nem is a legnagyobb, de legalábbis a legundorítóbb bűnt, amit az ember – no meg a keselyűk – véthetnek. A hullarablást. Ezért jobbfajta hadseregekben főbelövés jár, a madarak viszont így vannak kódolva a teremtő által. Nekik meg lehet bocsátani, ellenben ezeknek nem.

A társelnök nem kevesebbet állít, mint, hogy Szekszárdon vannak olyan Fidesz-es másodvonalbeli politikusok, akik a devizahitelesek házait vásárolták meg árverésen. Hadházy szerint a kilakoltatásokból számítanak profitra az ország több pontján is, miközben a Fidesz-nek lehetősége lett volna a parlamentben a moratórium meghosszabbítására.

Mért nem csodálkozok. Ők is így vannak beállítva, ha nem is az atyaúristen, hanem a pártjuk által, amelynek tagjai úgy általában nem ismernek erkölcsi gátakat, főleg, ha szerzésről van szó. Ismerjük a csúcson lévőket, ezt a második vonalat, amelyet a társelnök emleget, azonban nem. Pedig igazából ők teszik tönkre a panelprolik életét, velük találkoznak a hivatalokban, munkahelyeken és mindenhol, szerte az országban.

Varga Zsolt, volt Fidesz-es kormánytisztviselő világosodott meg legújabban, és kitálalt. Azt mesélte, eleinte úgy vélte, a kétharmados felhatalmazás olyan erő, amelyet jól kihasználva létre lehetne hozni egy valóban jól működő országot, aztán megtapasztalta, hogy nem Magyarország a fontos, hanem a párt, a személyek, a klientúra, és a támogatók.

Ezt úgy mondta, mintha ő fedezte volna fel azt a vaszisztdaszt, amelyet minden, két neuronnál többet tulajdonló organizmus világosan látott már a NER meghirdetésekor. Ezért ordít a lélekkel még rendelkező polgártárs reménytelenül és csekély eredménnyel közel egy évtizede. Mert módszeresen fosztódik ki az ország, és már el is felejtettük a trafikokat, földeket, nyugdíjrablást és a felsorolni is sok einstandot, amit szinte ellenkezés nélkül hajtottak végre a szabadcsapatok.

Az eltelt valamivel több, mint hét év alatt módszeres és nagyüzemi szintű lett a fosztogatás, amely során a közbeszerzett közös pénzből veszik meg a mesterségesen lerohasztott újságot, kastélyt, amire csak gusztusuk támad. Sőt, a közpénz jelleget elveszített suskából már bankra is futja, amely pedig kölcsönt ad a keselyűknek, hogy azt vegyenek meg, amit csak akarnak.

Az utcára kerülő emberek végső kisemmizése azonban már egy olyan szint, mint amilyet a Waffen SS képviselt nem is oly rég, amely bájos cserkészcsapat gödrök szélire állított embereket lőtt bele a sárba, mert annak a rendszernek – mint ahogyan ennek is – megvolt/van a maga filozófiája. A mieink egyelőre csupasz seggel hajtják ki a családokat a jeges esőbe, a módszereken tehát még finomítani kell, de az is meglesz Isten segedelmével.

De bármilyen döbbenetes is, ami momentán kies hazánkban történik, az nem előzmények nélkül való. Tudnának erről mesélni zsidó, kulák, vagy csak egyszerűen belvárosi polgárok, akiket a fasiszta kommunizmus fosztott meg szinte mindenüktől, hogy lojális egysejtűeknek passzolja tovább vérdíjul. Úgy látszik, Európa helyett ilyen homokos, füves, vizes síkságra érkeztünk megint, mert a magyar idő körben forog.

Nem is oly rég, amikor az Orbán által kiemelkedő államférfivé delirált Horthy fungált, nagyjából ilyen mocsadék volt az ország, mint most. Akadt viszont akkoriban egy Teleki Pál is, aki máig ható búcsúlevél megírása után lőtte főbe magát:

„Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.
1941. április 3.”

Tessenek elrévedezni ezen kicsinyég.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum