Ljubljana, az már Nyugat?

Szlovénia szerencsés ország. Van neki majdnem háromezer méteres hegye, meg tengere is, viszont soha nem volt ellentengernagya, akinek máma szobrot akarna állítani. Sőt, nem irtotta ki a világra jövetelekor kapott nevéből a második tagot, és még mindig így néz a Napra: Republika Slovenija. Ebből is kitetszik, hogy semmit sem ért az univerzum unortodox és illiberális fejlődési vonalából, meg is nézheti magát, meg mi is őt.

Vérecskében született 1991. június 25-én, amikor kikiáltotta Jugoszláviától való függetlenségét. A JNA, tehát a Jugoszláv Néphadsereg csak kicsit volt morcos, kétheti lövöldözés után csönd lett, és véget ért a tíznapos háború. Srebrenica messzire volt, meg különben is, Pusztai Gyula, a Vas Megyei Közgyűlés akkori szoci elnöke elsőként ismerte el a szlovén államot, az ellen meg mit tehettek a tankok? Semmit se, ugye.

Szlovéniának eurója van, úgy általában vigyorog, nem akarja sem a szerbek, sem a horvátok torkát átharapni, nincsenek diktátor cimborái, és nem jár nyári egyetemet tartani se Ausztriába, se Olaszországba, hogy onnan üzengessen haza, Ljubljanába. Egyáltalán nincsen benne a történelem fő sodrában, senkit nem hajt el az anyjába a külügyminiszterük, és olyan élhetetlen népség, hogy a harcias hírekben alig is szerepelnek.

Tegnap megtört a nagy csend, mert az elnökük, ez a Borut Pahor nekilátott sétafikálni az országában a fiacskájával meg két újságíróval, hogy jövő hétfőre, napi negyven kilométert poroszkálva átszelje kies hazáját, és megérkezzen a tengerhez. Induláskor el is mondta, hogy ő kampányol, meg különben is, a szabadsága alatt azt tesz, amit csak akar. Ez valahogyan jobb módszer, mintha Hodostól Koperig teleszarná kék plakátokkal a hegyeket, erdőket meg az anyja valagát is.

Akik szeretik ezt az elnököt, dicsérik a sportosságát, de a népszerűségen kívül más előnye is van a gyaloglásnak. Fitneszguru honlapok szerint ettől lesz lapos a has, és feszes a fenék. Nekünk is van közjogi méltatlanságunk, akire ráférne egy kis séta, nem csak a mangalica termet miatt, hanem orvosi szempontból is. Azt mondják a tudós doktorok, hogy a gyaloglás minden mozgások szent grálja, ezért egyetlenünknek is meg kéne fontolni, hogy egyszer az apostolok lován szeli át a birodalmát, de hát, azt várhatjuk.

Pedig egy ilyen túra a számos lehangoló tapasztalat mellett rengeteg előnnyel is járna. A gyaloglás csökkenti a szívbetegségek és a stroke kockázatát, megelőzhető vele a cukorbetegség. A gyaloglás során javul az ember erőnléte, rugalmasabbá válik a teste, és növekszik az állóképessége. Segít a fogyásban és az ideális súly megőrzésében, emellett hozzájárul a jó alváshoz, a fokozott szellemi tevékenységhez, sőt még a depressziós érzések leküzdésében is támaszt nyújt.

Továbbá, gyaloglás közben endorfinok szabadulnak fel az agyban, olyan vegyi anyagok, melyek fájdalomcsillapítóként működnek, és segítenek lazítani, a nyugalom és a jóllét érzésével töltve el az embert. Tisztára haszon, és ha én gráci orvos lennék, csak rábeszélném prime minister O. V.-t egy ki sétára a páncélozott kisbusz helyett, ami törekvés, valljuk be, hamvába halna. A paranioa ugyanis eléggé behatárolja az ember mozgását meg a gondolkodását is, ami utóbbi a mi esetünkben a nagyobbik baj.

Viszont más gondok is akadnak. Amellett, hogy minálunk rendszerint a kedves vezető szotyolázásáról, parlamenti csokizabálásról, vagy lakótelepi, partedlis pörkütt-tunkolásról születnek képek, a népek sem tudnák elviselni a menetelését. Vagy – mint Briannél -, megtalálnák az ő tökét, és a rajongók követnék a sivatagba meg a hegyekbe, esetleg másik opcióként morcos alattvalók fölhúznák őt egy lámpavasra. Más kimenetel nincsen, marad hát nekünk a sétafikálás két formája, az egyik a CÖF, a másik meg az éhségmenet, és ezzel mindent el is mondtunk hazánk lehangoló állapotjáról.

Ilyen fennforgások közepette már csak egy, nagyon halk kérdésre futja: Tessék mondani, Ljubljana, az már Nyugat?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,
4 hozzászólás “Ljubljana, az már Nyugat?
  1. Kovács János szerint:

    Az.

  2. András szerint:

    Elég gyenguskára sikerült cikk. 🙁

  3. András szerint:

    kár, hogy az írójának mindenről, csak az jut eszébe!

    • Pungor Máté szerint:

      Gondolom , te otthon is kék plakátokkal takarózol és minden reggel azt mondod a tükörbe: Soros Gyuri ne nevess bableves!!! Jó a lelki szegényeknek , mert akkor is boldog , ha már nem lesz mit ennie, mert ellopja a kaját a főnöke. Rosszabbak vagytok , mint régen a pártapparatcsikok serege.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!