Kilengés

A móka, és különösen a kacagás folytatódik drága polgártársak, valamint panelprolik. Itt van mindjárt Kocsis Máté, aki fajának és fajtájának különös, bizarr egyede, így a rendszer természetéből fakadóan persze, hogy polgármester máma még beláthatatlan lehetőségekkel. Leginkább e fiúból pap lesz, akárki meglássa outputtal.

Az általa degenerált VIII. kerületben álomszerű az élet, egyáltalán semmi felől nem kell gondolkodnia az alattvalóknak. Ez a Mátégyerek megteszi helyettük a maga különös módján, most épp egy rendeletcsomagot terjesztett a bólogatójánosok elé, amivel királyságában a „közösségi együttélést” óhajtja szabályozni, előírva, hogy mikor lehet fingani.

De nem is ez az érdekes igazán. A pukit még mámoros arccal el lehet titkolni a másikra mutogatva hangosan, ellenben, ha az embernek libikókázni támad gusztusa olyan parkokban, amelyek a megállíthatatlan Brüsszel miatt alkalmasak emberi tartózkodásra, akkor polgármester csinovnyik elvtárs tökön rúgja a fegyelmezetlen alattvalót.

Fölvezetésnek elég legyen annyi, hogy az elképzelt kocsisi világban, ha a panelben nincs kint az ajtón a lakás száma, akkor a Mátégyerek bekopog egy kétszázezres csekkel. Ez is milyenmár, mégis engemet az ütött szíven leginkább, miszerint az a tizennégy éven felüli bűnöző is ennyit fizethet, aki használja a játszóteret.

Ezzel ő a VIII. kerület illemkódexe szerint megsérti a közösségi együttélés szabályait, amire erős felhorgadásssal annyi szakad ki az emberből, hogy megazisten. Bukolikusabban: azt a fűzfán fütyülő rézangyalát neki.

De hát, így jár a magamfajta paraszt, ha eléggé el nem ítélhető módon kihullik a fejéből az a tétel, hogy a NER-ben korán érnek az emberek, akik tizenhat évesen már teljesen alkalmasak közmunkára. Hogyan is venné ki magát, ha a komoly, dolgozó kamasz nem a kocsma homályában feledné a rabszolgasors keservét, hanem egy libikókán inogna ide-oda.

A rendszer különben is kiemelt figyelmet fordít a fiatalságra. Ennek másik bizonysága, hogy egy épp bimbódzó ellenforradalmár bírósági tárgyalását meg azért kellett elnapolni, mert épp aznap érettségizett, és ez nem vicc.

Az elvetemült alak culpája az, hogy egy tüntetésen beleszólt a mikrofonba, majd buszra szállt, és hazaindult. Azzal nem számolt csupán, hogy a tömegben számtalan Bretschneider ólálkodik, hogy Palivecekre vadásszon. A császár öfenségfének képmását ugyan nem szarták le a legyek, ezt a fiatalembert viszont mégis a hónuk alatt vinnék a Pankrácba.

A filmvászonra kívánkozó jelenet úgy történt itt, a mi országunkban, hogy a fegyelmezetlen egyed felszólamlása után buszra szállott a Blahán, pár perc múlva pedig az egyik megállóban rendőrautó csikorgott a busz elé. Egy fakabát fölszállt a készségre, és célzottan csak ezt az egy embert igazoltatta, most meg, ha túljutott az érettségin, mehet a bíróságra piknikezni, mint felforgató alak.

A rendszer múkodik, és zavarja őtet a hangos beszéd. A megafonos migráncs az terrorista, a mikrofonos maturáló pedig biztosan anyagyilkos. Tehát drágáim, itt kopogtat az ajtón a szép, új világ, és még csak szómánk sincsen, hogy helyre biccentsen. De látjuk, hogy már a legkisebb kilengést is, úgymint mérleghintázás és meggondolatlan pofázás, keményen igyekszik megtorolni, hogy kis ideig még jó legyen neki. Mindettől az a beláthatatlanul rossz érzés ömlik szét az emberben, mi lesz itt, ha ne adj’ Isten esetleg egy pofon is elcsattan, amit oly nagyon óhajt már a királyi udvar. Szarrá fognak lőni bennünket nagy reszketésükben. Az lesz itt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!