A lopás evolúciós eredete és fiziológiája

Abban fradista és dózsás is egyetért, ebből fakadóan szinte teljes a társadalmi konszenzus, hogy ezek itt, a fejünk fölött ipari méretekben lopnak, nevezzük akárhogyan is az elvakult, szuszogó szerzést és gyűjtögetést. Ez meglehetősen irritálja a Kárpát-medencei polgártársakat, legalábbis azt a döntő hányadot, amelynek nem vette el az eszét, hogy Orbán et. előtt leboruljon, tehát rohadt sokakat.

Ordítani emiatt lehet és szükséges is, ám attól még semmi sem fog megváltozni, sokkal hasznosabb tehát, ha tudományos alapossággal veselkedünk neki a problémának, hogy miért. Elsősorban is genetikai okai vannak, amelyek az ősidőkbe vezetnek bennünket, amikor a homo akármi még erősen ki volt szolgáltatva környezete szeszélyeinek, és az életben maradást szolgálta, ha minél több bogyót tett félre a barlangjában úgy is, ha ezért fejbe verte a szomszédját.

A párduc is elássa a maradékot, meg a medve is. Ez a fölhalmozó elemi ösztön tehát mutatja, hogy szemben a kreacionisták tanaival igenis van kapcsolatunk az állatvilággal. Sőt, maga a papság is bizonyság erre – holott nem is tud róla -, amikor liheg a pénzért, gyűjtöget perselybe, esküvőért, temetésért meg minden lószarért, holott föl nem használhatja, mert akkor a torkosság és kapzsiság bűnébe esik, és mégis megteszi, pedig kurvákat sem vehet rajta.

Brit tudósok kutatásai derítették ki, ez a génmódosulás okozza, hogy akinek a mai világban van százmilliója, miért veszik meg az újabb százért, aztán tovább a többiért. Nem tehet róla, ez a késztetés még akkor alakult ki a fajban, mikor kardfogú tigrisek akarták átharapni a torkát, tehát, ha a fideszfiúk máma elborult aggyal szereznek, csupán egy, az őseink által kódolt parancsnak engedelmeskednek. És még örülhetünk, hogy nem bunkó segítségével einstandolnak, hanem törvényt hoznak, hogy olajozottan menjen a dolog.

A mai történéseknek emellett még Kubiláj nagykán az oka. Ez a mongol, aki ráadásul még kínai császár is volt, a XIII. században a hasára csapott, kibocsátotta az első papírpénzeket, és rendelettel kényszerítette ki a forgalmat. Kötelező volt a fecnijeit fizetésnél elfogadni, illetve a fémpénzeket rájuk beváltani, a pénzjegyekkel szembeni fedezetet azonban nem garantálta. Akinek nem tetszett az új móka, annak testét elválasztotta a fejétől.

Ez a rohadt vágott szemű az oka mai nyomorunknak, az ő hülye találmánya teszi lehetővé, hogy a mai kubilájok milliárdokkal dobálózzanak. Aranyban, ezüstben ezt nem tehetnék meg, hülyén nézne ki a gázszerelő, a filmes-kaszinós, meg a többi Dagobert bácsiként az érmékben tempózva, másrészt meg annyi arany nincs is a Földön. A fölhalmozás elől tehát elhárult a fizikai akadály, viszont még mindig nyitott a ‘demiért fluimucilábeles kérdése. Ugyanis a bogyós ösztönök mellet más is dolgozik a mai rezsim élharcosaiban, és igen.

Mert azt már nem brit, hanem komoly neurobiológusok állapították meg, hogy a pénz szerzése olyan kémiai folyamatokat generál az agyban, mint amilyet az ópium okoz. És itt van a mi kutyánk elásva, hiszen az közkeletű, hogy az ópium bevitelével a mindennapi szorongások enyhülnek, a használó pedig álmodozó lesz. Mivel a szervezet igen könnyen hozzászokik a szerhez, ehhez a hatáshoz egyre több és egyre gyakoribb anyagbevitelre van szükség.

Az erős pszichikai és fizikai függőség kialakulása miatt az ópium/pénzfüggő nagyon erősen ragaszkodik a használatához, mindehhez hozzájárul a szörnyű megvonási tünetektől való félelem. Az ópiumtól/pénztől megfosztott egyén izzad, izomgörcsök, végtagfájdalom, remegés, hányás, orrfolyás, láz, hasmenés kínozzák. A legsúlyosabbak mégis a folyamatosan rájuk törő szorongás, rettegés és a rövid alvási periódusokat megzavaró borzalmas lidércnyomásos felriadások.

Íme, hölgyek és urak, a magyarázat, hogy miért lopják ki a szemünket. Evolúciós és fiziológiai okai vannak, a kórt gyógyítani klinikai körülmények között lehet, a terápia helyét az egyszerűség kedvéért nevezhetjük akár börtönnek is.

Nem bosszúállási, hanem filozófiai okokból. Max Weber ugyanis a protestáns etika keretei között foglalkozik a pénz problematikájával, és megjelenik nála a kettősség, mivel ugyan visszautasítja a fogyasztást, de a szorgalmas munkát és az érte kapott fizetséget nem. Ápoltjaink viszont nem izzadós tevékenységért kapják a dellát, hanem csak játszásiból, ami nem összeegyeztethető a régebben kialakult társadalmi konszenzussal, de a polgártársak gusztusával sem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum