Nyelvészek a Pártban

Azzal egyáltalán nem mondok semmilyen újdonságot, ha kijelentem, ezek a mi mostani nagyjaink egészen bensőséges viszonyt ápolnak az ő édes anyanyelvükkel, és ez akkor lesz elborzasztó, ha tudjuk, a nyelv és a gondolkodás között nagyon szoros kapcsolat van.

Ilyképp, ami a szájukon kifolyik, jól mutatja likacsos agyuk tartalmát, valamint azt is, hogy miféle latin-görög kultúrát őrizgetnek itt nekünk, és nem utolsó sorban jelzi, honnan fakad a zsigeri gyűlölet azokkal szemben, akik képesek megalkotni egy összetett mondatot.

Origónk Kósa et. örökzöldje, a kupakokról szóló esszé, amely azért bugyogott ki belőle, mert nem volt fölkészülve kellőképpen arra a kérdésre, hogy az új adójogszabályok hogyan befolyásolják a keményen dolgozó kisember – akiért élnek és halnak – mindennapjait. A választ már röhögve őrzi a történelem, de azért nem árt feleleveníteni:

„Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”

Ilyen erős kezdés után egészen meglepő, hogy Kósa et. mostanában szemantikával is foglalkozik, amikor így elmélkedik: „Az állítsuk meg Brüsszelt magyar nyelven nem jelent többet, mint hogy Brüsszel bizonyos szándékait állítsuk meg, hiszen ha úgy általában támadnánk Brüsszelt, akkor olyanokat írnánk a plakátra, hogy „le vele!”, vagy, hogy „elegünk volt Brüsszelből”, de az, hogy állítsuk meg, nem ezt jelenti. ”

Igaz, a jelentéstannal a főnöke is birkózott annak idején, amikor a magyarok életteréről szőtt omladozó álmokat, és nem volt képes felfogni, hogy a hanyatló nyugat miért azonosítja ezt a szépemlékű Lebensraummal. Magyarázattal is szolgált rá a maga eccerű módján: “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Egyetlenünk így oldotta fel a kavargó ellentmondást.

Ám ebből is kitetszik, úgy általában véve halovány fingja sincs arról, amiket permanensen, de legfőképp nagy nemzeti ünnepek alkalmával ordítva összederilál nekünk. Amikor a nagy árvíz fenyegette nemzetünket, és ő óvta a gátakat, pedig nem is volt egy Pelikán Jószef, akkor is felemelő beszélgetést folytatott Bakondi mittudomén mivel, aki most a fő migrációs szakértő, valamint tanácsadó a veszedelmek ellen. Akkoriban így diskuráltak:

„Öblözet – mondja Orbán Viktor
“Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.”

Szalacsi Sanyi bácsi kutyafasza ezekhez képest, az igazi baj azonban akkor mutatkozik meg, amikor ez a nívó emelkedett formaruhát kap, mint Semjén et. előadásában, aki szükségét érezte, hogy okos legyen nagyon, aztán ez sült ki belőle: „Ez nem befolyásolja és nem is befolyásolhatja a magyar törvényalkotást. A magyar törvény ésszerű, sőt evidentikus.”

Hát, evidentikus, hogy meglehetősen nagy ökör az ájtatos lovász, viszont megnyugtató az a tudat, hogy ezzel egyáltalán nincsen egyedül. Németh Szilárd is megmutatta, még a „segébe is felye van”, így: „A sajtótudósítások egyértelművé tették, hogy a tüntetők többen, többféle idegen nyelvet beszéltek, ez egyértelművé tette, hogy honnan szervezik ezeknek egy jelentős részét.”

Ilyen felvezetésnél csodálkozunk még azon, hogy Szombathelyen a helyi erők nehéznek érzik az Ivanovot? Egyáltalán nem, viszont majd ők jelölnek ki maguknak színházigazgatót, a jelek szerint teljes joggal és megalapozott bölcsességgel. Egyúttal az is kiderül, hogy mért irtóznak annyira az egyetemistáktól, ezen belül is legfőképp a bölcsészektől. Más az ő elvarázsolt világuk. Viszont ha valaki azt feltételezi, a fentiekkel az volt a szándékom, hogy azt sugalljam, ezek bunkók, akkor nem tévedett sokat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések