Támogatott,Tűrt, Tesco

„És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó.”
(JA)

Pártunk, következésképp kormányunk megint a kiskereskedelmet akarja megrendszabályozni egészen elképesztő módon. Olyképp, mint Sheldon Leonard vécéhasználati szokásait, aki a dresszírozás előtt akkor ment pisálni, amikor csak eszébe jutott, akár az állatok, és nem a napirendnek megfelelően. Aztán megszokta az értelmetlen rendet, a kijelölt időben csorgatott, és a fütyölés szabadságát sem sikerült soha kivívnia.

Sok-sok baromságot tartalmaz a törvénnyé emelni kívánt normaszöveg, egy passzus azonban különösen fölkeltette a figyelmemet, amely arról szól, hogy korlátoznák a reklámköltéseket, és a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek nettó árbevételüknek csak a fél százalékát költhetnék ilyen célra, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Azt is előírná a javaslat, hogy csak sajtótermékben jelenhetne meg szupermarketek reklámja, vagyis betiltanák a külön reklámújságokat.

Ez, amennyire nevetséges, annyira félelmetes is egyben, és nem azért, mert a mindenféle „maszek” kiadványok határoznák meg a napi olvasni valómat, hanem, mert Pártunk megint olyanba készül belepofázni, amihöz az ég egy világon semmi köze nincsen. Az ilyen terelgetések a diktatúrák bájos jellemzői, előírják, hogy az ember – a bolt – mire költheti a saját pénzét, és mire nem, valamint odahat, hogy az alattvaló mit gondoljon a világról, és ezen belül is róla, a kormányzó erőről. Meg a Sorosról, ezt el ne feledjük.

Ezen túl ez az indoklás is mámorító, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Jelezném, hogy a magyar társadalom döntő többsége eddig is meglehetősen tudatosan választott, mindent megtett, hogy a lehető legolcsóbb élelmet szerezze be, mert erre predesztinálta őt a sorsa, meg a pénztárcája vékonysága legfőképp. A minap is, a nemzeti COOP-ban állt mellettem egy néni, és elborzadva nézte a tejfölök brutális árát, és amikor megmutattam neki egy viszonylag olcsóbbat, hálálkodva kapta ki a kezemből.

Ennyit a test tudatos táplálásáról, viszont nem csak farháttal él az ember. Sajtótermékekben hirdetni kötelezően, ennek a rezsim számára több hasznos folyománya is lehet. A lappiacon immár jószerivel nincs olyan újság, amire ne tették volna rá a mocskos kezüket, így ez a kötelezvény csak a haveri pénztárcákat gyarapítaná megint csak, hogy Orbán kitalált világát még alaposabban gyömöszkölhessék az alattvalók megtépázott tudatába, és, mielőtt még mindezt bővebben megvizsgálnánk, nézzük meg futólag, mit is kínál a Józsiknak a leigázott média.

Aki ma Magyarországon a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve. A polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait, nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Itt tartunk most épp, amikor pedig az utca forrong, ami fölhorgadás elsősorban azért alakult ki, mert a népeknek, akik képesek még rálátni a valós világra, elegük lett a hazugságokból, valamint abból, hogy nem hagyják őket hovatovább gondolkozni sem. A CEU csak a gyutacs volt, minden további történés az egyre inkább orwelli hatalom ellen irányul. Az 1984 szellemében átformált média-világról már meséltem, de nem esett szó az MMA gyalázatos működéséről, amely intézmény meg a harminc éve már elfeledett „TTT” világát hozta vissza.

Újszülöttek és elsőáldozók kedvéért elevenítsük föl ezt a jóravaló mechanizmust. Tiltott, Tűrt, Támogatott, azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika terméke volt, Magyarországon a kifinomult változata a köztudatban Aczél György nevéhez kapcsolódik, pedig már az ő fellépése előtt is jól működött.

A képzőművészet és iparművészet területén alkotók számára a „munkaelosztó bizottság” határozta meg, hogy ki milyen megrendelést kapjon, kaphat. Azok a művészek, akik a politikailag nemkívánatos „imperialista” művészeti stílusokhoz kapcsolódó műveket hoztak létre, legyenek azok képzőművészek, iparművészek, zenészek, előadók, írók, költők, maguk is nemkívánatosak lettek. Ők kerültek a „Tiltott” kategóriába.

A politikailag megbízható, a rendszert kritika nélkül kiszolgáló alkotók jelentették az ellenpólust, akik az állami kitüntetések és elismerések mellett a többség számára elérhetetlen, esetenként rendkívül kiemelkedő anyagi elismerésben részesültek. Ők alkották a „Támogatott” művészek csoportját, számtalan megrendelést kaptak, alkotásaikat rendszeresen, az állampárt mecenatúrájának köszönhetően bemutathatták külföldön, a „nyugati” országokban is.

A két szélső pont között helyezkedtek el a „Tűrt” kategóriába tartozó alkotók. Sokan a „Tűrt” és „Tiltott” besorolás között ingáztak, természetesen nem saját belátásuk, hanem a hatalom kénye-kedve szerint. Itt az átmenet megvolt, de ebből a helyzetből a támogatott körbe bekerülni csak kivételes esetben lehetett. A kádári diktatúra felpuhulása következtében ez a három kategória is szétfoszlani látszott, de gyakorlatilag a rendszer összeomlásáig megmaradt. És most újra itt van nekünk, midőn Orbán et. zilált tudata visszatért a KISZ-titkári origóhoz.

Legújabb elfajzott hajtása az az ötlet – amiből minden bizonnyal törvény lesz -, hogy a színházak igazgatóit meghívásos alapon neveznék ki. Ehhez újólag fölelevenítem a szombathelyi Weöres Sándor Színház kapcsán nemrégiben lezajlott botrányos eseményeket, amikor is egy Fidesz-es városatya túl nehéznek találta a repertoárt, egy másik pedig arról értekezett, hogy a kormányt bíráló darab miatt kellett idő előtt távoznia a nézőtérről. Nos, a jövőben ők hívják majd meg a nekik tetsző igazgatókat, a jelenkori Aczélok. Ha ebbe az egész delíriumba őszintén belegondolok, nekem kurvára fog hiányozni az a Tesco újság, holott évek óta nem láttam egyet sem. Szar egy hely lett ez a magyar nemköztársaság.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum