Taperoló busók

Ha egy menekülőnek – a természet törvényeinek engedelmeskedve – hajnali merevedése van, akkor abból a fölvásárolt média kilóra megvett orbánmunkásai balladát kreálnak zenei aláfestéssel.

Ha igazmagyar busók molesztálnak nőket és lányokat, arról nem ír drámát Pilhál, betűkkel foglalatoskodó ember szeretett kormányfőnk egyik kedvenc és kitartott nyomdaipari termékében, mint történt az alig pár napja, amikor madárijesztőnek küldte volna a kerítésekhez a faálarcosokat „Busókat a határra” címmel.

A busók viszont most tökön rúgták kéretlen szóvivőjüket, mert úgy éltek a vadvilágban, ahogyan azt a menekülőkről ábrándolják és terjesztik szeretett kormányfőnk orbánmunkásai. Olyat cselekedtek, amit nem lehet a nyuszira fogni, így tehát hallgatnak róla.

Pótlom tehát a hiátust. Egy apa nagyobb baráti társasággal vett részt a mohácsi busójáráson, és hiába voltak ott, a férfi tizenöt éves lányát fogdosták a beöltözött busók. A lány el is sírta magát, annyira megviselte, hogy intim testrészeit össze és vissza is tapogatták.

Megszólalt egy huszonéves fiatal nő is, aki szintén hasonlókat élt át Mohácson. Ahogy elmondta: “Minden nőnek vannak olyan részei a testén, amit – mondjuk – nem sok embernek enged megtapintani.” Ezeket a bájos busók egyáltalán nem tartották tiszteletben, ott is megfogdosták, ahol amúgy nem igazán örül neki, hacsak nem a kedvese teszi. A busók pedig nem mondhatók annak. Gyorsan történt minden, nem volt esélye kitépni magát a szorításból, hiába volt rajta hosszú kabát, az alá is benyomultak a busókezek.

Mindez amúgy kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát, amelyet magyarul így definiálnak: a szexuális zaklatás magában foglal minden nem kívánt szexuális közeledést, beleértve az érintést, sőt azt is, ha valaki szexuális természetű megjegyzéseket tesz.

Olyat én még nem hallottam, hogy a magyar királyságban ilyesmiből egyszer is dili támadt volna, igaz, feudális társadalmakban ez nincsen szokásban. Sőt, minden nőnemű egyed állva pisálhat afölötti felhőtlen örömében, hogy a „Ius primae noctis”-t nem foglalták bele az alapszarba, de még ezt is megérhetjük.

Bunkó férfiak mindenütt akadnak, menekülők, busók, de legfőképp a politikusok között. Számtalan példát lehetne felhozni arra, hogy választott képviselőink hogyan tekintik alantas lénynek a másik nemet, kettőt kiragadok azért, mintegy illusztrálásként.

Tasó László Fidesz-es barom egy alkalommal így oktatta Szabó Tímeát: „Mit pofázol bele, kisanyám.” Varga István ugyanabból az akolból meg így föstött bíztató képet a molesztált nők örömére: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”.

Vak komondortól sújtott országunk ilyen képet mutat, amely állapoton voltaképp egyáltalán nem kell meglepődnünk. Annyi tesztoszteron termelődik itt, hogy a férfinépek agya szinte tocsog benne, ami nem is csoda, hiszen már hetedik éve harcolnak legjobbjaink minden ellen, ami él és mozog.

A csatából megtérve otthonaikba pedig pihenésképp az a minimum, hogy az asszonyok odatartják hőseinknek a valagukat, majd jöhet a pörkütt. A busók bunkóságára is frappáns választ adott az esemény szervezője, szerinte az álarcosok munkaköri leírásában szerepel, hogy ölelgessék a lányokat.

Aztán, ha mindez a lábuk között történik, szóra sem érdemes. És ha ez nem tetszik a kemény tökű magyar huszároknak, akkor az ember gyereke buzi-köcsög, libsiállat. Hogy mennyire nem értenek ezek semmit sem, arra mutatok egy igen kézhez álló példát. Egyszer, nagyon hajdan, midőn egyik barlangból a másikba költöztem, egy Józsi névre hallgató kan vitte a dobozba rakosgatott és nagyon óvott bakelitjeimet, és volt szíves a lépcsőházban kiejteni a bamba kezéből.

A lemezek ugráltak és pattogtak, gurultak és sírtak, valamint én is. Józsi, akár a keze, olyan egyszerűséggel vígasztalt vállon veregetve: nincs ám semmi baj. Körülbelül így néz ki a férfi-nő viszony minálunk. A harcosok idegen pinákat fogdosnak, de nincsen semmi probléma, mert így rendelkezett a jóisten, minden más eshetőség macsótalan, Pride-os csökevény. Magyarország, így szeretnek ők tégedet. Egyébként meg Gyurcsány a hibás.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!