Minden mindegy, az övé a labda

2016. október 2-án, a reggeli órákban, amint miniszterelnök úr leadta az ő fenséges „nem”-jét, szólásra emelkedett, és abban a hétszentséges pillanatban Magyarország üszkös maradványa egy csapásra változott át egy koszlott grunddá.

Kijelentette, midőn kilépett a forradalom helyszínéről, tök mindegy, hogy érvényes vagy érvénytelen lesz-e a színjáték, ha a „nem”-ek lesznek többségben – ami garantálható, mert elég degenerált él ebben az országban -, akkor lesz közjogi következménye a szeánsznak.

Nem kevesebbet állított ezzel, mint, hogy mindenki le van szarva, az lesz, amit én akarok. Mint a dagadt kölök a grundon, a labdabirtokos, aki saját kényére állítja össze a csapatokat, és hozza meg a szabályokat, hogy mindenképpen nyerjen.

grund1Úgy is le lehetett volna pörgetni ezt az egészet, hogy ő meg a Semjén azt mondja, „nem”, a Gyurcsány meg, hogy „igen”, és több szereplőre nem is lett volna szükség. Győzhettek volna így a „nem”-ek is.

Fölösleges volt itt látszat-demokráciát játszogatni, gyomorfekélyt okozni néhány polgártársnak, egyebek, nem utolsó sorban meg tízmilliárd+ pénzt odabaszni az egészre, bár az a haveroknak ment, ennyi értelme – és nem több – volt kétségtelenül.

Viszont ennél egy csöppet komolyabb a dolog. A mai, többszörösen elátkozott napon derült ki – nevezhetjük Aprajafalvának akár -, hol is élünk. A burkolt diktatúra most vált egyenessé, közvetlenné, amikor világossá vált, nem érdekesek a törvények, nem kell a nép szava sem – akármilyen is -, mert az lesz, amit Orbán akar.

Bevégeztetett. Innentől fogva nincsen szükség országgyűlésre – eddig sem sok -, sem képviselőkre, senkire. Kiszolgáló személyzetre csupán, hogy az óhajtásokat végrehajtsák, valamint erős rendőrségre – fegyelmezni -, nem utolsó sorban testőrségre: védelmezési okból.

Ha most és itt, emiatt nem tör ki országos tiltakozási hullám, vagy valami, ha a drágalátos ellenzék nem szólítja az utcára a híveit, akkor végleg elvesztünk. Mert nem a szavazás szól gyermekeink jövőjéről – ahogyan azt szajkózzák -, hanem ez a miniszterelnöki kijelentés, amikor a hóna alá csapta a labdát, és végleg lefújta a meccset. Tessenek ezen nagyon mélyen elgondolkozni!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum