Törődés

Csöngettek a koszlott ház kapujánál, az öreg, vak komondor már oda sem bagózott az egészre, tíz éve, amikor Rózsika néni átesett rajta, egy életre megtanulta a leckét, hogy ne avatkozzon a világ folyásába. Mindenki őt vádolta, pedig a komondor tudta, hogy Pista bácsi – Isten nyugosztalja – gyakta meg az asszonyát, mégis a kutyával vitették el a balhét. A likacsos szőrű nyávogó meg ki tudja, merre kóborolt valami macskacsaj után, őt csak a gyomra hozta haza néha.

– Jövök már, jövök. – Nyekeregte Rózsika néni, megigazította az állán a kendő gubóját, otthonkája ráncait rendezgetve imbolygó léptekkel és reszkető fejjel igyekezett a bádogkapuhoz. Délelőtt volt, az éjszakára – miheztartás végett – az ágya tövébe állított vasvillát is eltette már, nem volt mitől félnie, amikor így tűzött a Nap.

Siheder lány állt a kapuban, látszott rajta, hogy holnapra meg akarja forgatni az egész világot, és valami furcsa, megmagyarázhatatlan módon talpai egymásra léptek.

– Csókolom, néni. – Ordított, mert úgy hitte, hogy minden öregember süket, pedig Rózsika néni nem volt az, csak egy kicsit bicegett az életben addig megtett útjától, na meg, Pista bácsi rendszeres vak komondoros szeretgetései miatt főként.

– Mi járatban lelkem? – Kérdezte Rózsika néni.

– Csókolom. – Buzgólkodott tovább a tiszta tekintetű ifjú. – Engemet Buksinak hívnak, és a polgármester bácsi küldött, hogy adjam oda ezt a virágot a néninek.

– Aztán mért, lelkem? – Értetlenkedett az öregasszony, mert semminek sem bírt örülni már.

– Mert máma az idősek meg a nagyszülők napja van, és így köszönti a nénit a Dezső bácsi. (ő volt a jótevő elöljárója a falunak). – És előhúzott egy foszlott rózsát, amiből a szakadt kerítésre is fölfutott vagy egy tucat ott az orra előtt.

– Krumplija nem vót? – Tört elő az öregasszonyból az éhség, amit azóta érzett, hogy az ura a másvilágra pálinkázta magát, mert hiába, hogy rendszeresen nevelgette maligános örömeiben a negyven évi házasság alatt, a kettőjük nyugdíjából azért néha jól is laktak. A temetés óta – ami nagyon szépre sikerült – Rózsika néni nehezen viselte az életet, mármint financiális okokból, unortodox módon, bár erről ő semmit nem tudott, viszont azóta az éhség új fokát ismerte meg, nem a gyomra korgott neki, hanem az egész teste a bütykös lábujjaitól a feje búbjáig.

– Azt majd október másodikán osztja – Mondta Buksi, aki ezek szerint mindent tudott a nagyvilágról, és hozzátette: – Azt üzeni a Dezső bácsi, hogy Rózsika néni mennyire hasznos tagja ennek a mi társadalmunknak, és mekkora szükségünk van a tudására meg a higgadt bölcsességére. Mondjon valami bölcset nekem a néni! – Nem bírta abbahagyni ez a Buksi.

– Mi lesz másodikán, hogy krumplit kapok? – Értetlenkedett az öregasszony, mert tényleg nem tudott örülni semminek sem.

– Népszavazás. – Úgy mondta ezt Buksi, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna.

– Aztán miről, lelkem?

– Migránsokról.

– Azok meg kik a rossebek?

– Hát, az idegenek.

– Mifélék? Az utca végin, az újak, a Horváték, azok jöttek egy éve, mért köll azokról szavazni?

– Nem. – Mondta Buksi. – Akik Afrikából jönnek.

– Én olyat nem ismerek – Felelte az öregasszony.

– Mindegy, azt is üzeni a Dezső bácsi, hogy tessen holnap eljönni a kultúrba, a megyéről jön valami ember, az majd elmagyarázza. Meg mondta, hogy kérdezzem meg így a nagyszülők napján, hogy milyen tanácsokat szokott adni az unokáinak.

– Nem láttam én azokat már évek óta. Valami Londonba’ vannak, azt hiszem, néha küldenek egy kis pénzt, jól is jön az, különben fölfordulna az ember.

– Miért mondja ezt a néni?

– Huszonnyolcezer ötszáz forint magának mire elég, lelkem? – Kezdett el gonoszkodni az öregasszony, mert neki tényleg semmi nem volt elég jó.

– Egy cipő azért kijön belőle. – Felelte Buksi, aki kezdett megzavarodni, ahogyan sorban zuhogott rá az élet, meg a bölcsesség.

– Mennyi annak a nulla egész egy tizede? Számolja ki gyorsan lelkem!

Buksi az ujjait meg az ajkait mozgatta buzgón osztva-szorozva, majd elmosolyodott: – Huszonnyolc forint ötven fillér. – Bökte ki a végeredményt, mert számtanból mindig jó volt.

– Na, látja, lelkem. – Vigyorodott el fogatlan szájával Rózsika néni.

– Mit? – Esett kétségbe Buksi.

– Majd megtudja. – Adta meg a kegyelemdöfést az öregasszony. Fogta a rózsáját. – Mikor is osztják azt a krumplit? – Tört még elő belőle az élet akarása.

– Másodikán, a kultúr előtt. – Hebegte a teljesen megzavarodott Buksi.

– Akkor jó, oda elmegyek, most meg eridjen! – Bocsátotta útjára a hamvasságot a társadalom megbecsült tagja, aki látta, hogy a lány kezében még rengeteg rózsa van.

– Csókolom, néni. – Menekült már Buksi.

– Szerbusz kicsim. – Enyhült meg az öregasszony, mert megsajnálta ezt a szerencsétlent. – Majd megtudod. – Ennyit motyogott még magában, amint látta, hogy az utca túlfelén a Gál Jolánhoz csönget be a csillagszemű, jámbor lélek.

(„Az idősekre, a nagyszülőkre is a társadalom értékes erőforrásaiként tekint a kormány – hangsúlyozta vasárnap, a nagyszülők napján közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság felidézte: szeptember első vasárnapján a nagyszülőket ünnepeljük, a nagymamákat, nagypapákat, akik sokszor a tágabb család, a rokonság valódi összetartó-kapcsát jelentik. Az Emmi szerint fontos kifejezni, mennyire hasznos tagjai társadalmunknak, és, hogy mekkora szüksége van a fiatal házaspároknak, családoknak a tőlük kapott támogatásra, segítségre, tudásra, tanításra, higgadt bölcsességre.”)