Most volhatnék morcos, pocakos-pufók, vagy ordító dada is netán. Jóvan, az vagyok mindösszesen, ez a kettő. Minden szaros bölcsődés. A mi pártjaink megint megcsinálták, mert tudják, és ezt is tudják. Dunaújváros, anyakönyvileg Sztálinváros választott, és nyert a fideszőrs.
Érdekes ez? Momentán annyira nem, ellenben ha azon morfondírozunk, hogy lesz-e még itt a Kárpátok alatt élőhely az emberszerű képződmények számára, akkor de, igen. Rohadtul az.
Most vegyük ide azt képzeletben, hogy oldalakon át anyázom – de súlyosan, hajnali részeg módján, ergo: sub specie aeternitatis, hogy ne volnák annyira okos, hogy a seggembe is felyem van – a pártjainkat, szóval úgy, akkor hát lezártuk a dolgot, kikerülvén, hogy mosdatlan szájúnak tartsanak, a picsába. Hát nem? De!
Addig és addig kerülgették egymást – belép, kilép, lelép, fellép, átlép, rálép, idelép, odalép, szétlép, összelép, visszalép, az igekötőket jegyezd, mert dolgozat is lesz –, mígnem megint bele nem léptek a szarba. Ez ebben a minutában több embert is zavarba ejt.
Elsősorban is nem az ő mamelukjuk jutott a bödönhöz. Ez az ő baja. Továbbjára a narancspártbirka legel ezentúl füveket. Ez fontos tünemény, ámde szinte lényegtelen. Megírják a törvényeket, és kinyomtatják a közlönybe. Onnantól visznek, amit kívánnak, a paletta rohadt széles. Nem Sztálinvárosban dőlnek el az ilyenek, hanem a Sasfészekben, amely kisvasutak ölén honol.
És így maradunk a jelek szerint. Tegnap össze-vissza nézegettem az aprótehenes Kollárot, meg a Klemnczet, amint mindent elvisz magával az Erzsébet híd tövében. Karcsit emlegetett, aki odahagyja azt a szart, amiben ülök épp. És, a rohadt életbe, ez van. Kész a leltár. A folyományokat J. A. meséli majd el nekünk.
Vélemény, hozzászólás?