Karcsi elmegy Sztálinvárosból

Most volhatnék morcos, pocakos-pufók, vagy ordító dada is netán. Jóvan, az vagyok mindösszesen, ez a kettő. Minden szaros bölcsődés. A mi pártjaink megint megcsinálták, mert tudják, és ezt is tudják. Dunaújváros, anyakönyvileg Sztálinváros választott, és nyert a fideszőrs.

Érdekes ez? Momentán annyira nem, ellenben ha azon morfondírozunk, hogy lesz-e még itt a Kárpátok alatt élőhely az emberszerű képződmények számára, akkor de, igen. Rohadtul az.

búMost vegyük ide azt képzeletben, hogy oldalakon át anyázom – de súlyosan, hajnali részeg módján, ergo: sub specie aeternitatis, hogy ne volnák annyira okos, hogy a seggembe is felyem van – a pártjainkat, szóval úgy, akkor hát lezártuk a dolgot, kikerülvén, hogy mosdatlan szájúnak tartsanak, a picsába. Hát nem? De!

Addig és addig kerülgették egymást – belép, kilép, lelép, fellép, átlép, rálép, idelép, odalép, szétlép, összelép, visszalép, az igekötőket jegyezd, mert dolgozat is lesz –, mígnem megint bele nem léptek a szarba. Ez ebben a minutában több embert is zavarba ejt.

Elsősorban is nem az ő mamelukjuk jutott a bödönhöz. Ez az ő baja. Továbbjára a narancspártbirka legel ezentúl füveket. Ez fontos tünemény, ámde szinte lényegtelen. Megírják a törvényeket, és kinyomtatják a közlönybe. Onnantól visznek, amit kívánnak, a paletta rohadt széles. Nem Sztálinvárosban dőlnek el az ilyenek, hanem a Sasfészekben, amely kisvasutak ölén honol.

És így maradunk a jelek szerint. Tegnap össze-vissza nézegettem az aprótehenes Kollárot, meg a Klemnczet, amint mindent elvisz magával az Erzsébet híd tövében. Karcsit emlegetett, aki odahagyja azt a szart, amiben ülök épp. És, a rohadt életbe, ez van. Kész a leltár. A folyományokat J. A. meséli majd el nekünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!