Oly ótvaros vagyok, egyképp szerelmes, hogy keresem az örökös italt, mert messze ment az ifjúság. De hát mivégre is, a sarki kocsmában nem adják. Féláron sem. A tévében futbólia van, itt a gépen nekem a Pink Floyd meséli, hogy Wish You Were Here. Mondja nagyon ezt ez a Roger, a Waters vagy a David, a Gilomur: édesmindegy. Istenem, uram. Az idők kezdetén Tatán leledzettem edzőtáborban. Mint jól kifárasztott kommunista ifjak voltunk bent a szobánkban valami rádióval, amelyen igézet szólt a sötétben. A Fal. Soha nem ismert csoda volt az valamely luxemburgi adón, vagy hol, mindegy. Egy különös távoli világról szólt az egész, úgy, hogy két nap múlva röpültünk Helsinkibe, ami ugye már nyugat, de ezt csak később tudtuk meg.
Ez most csak kiszakadt, hogy öregedek. Mert azért ültem billentyűt verni, hogy élcelődjek az életen, mint az bevett szokásom nekem. Nappal még kevés volt bennem a cinizmus, de mostanra fölerősödtem nagyon. Itt játszik nekem a tévében – balról – a Haladás, amely alakulat azért küzd épp, hogy ki ne zuhogjon az enbéegyből. Mindez lófaszt sem érdekelne, ha nem volna a projekt. A nagy terv. De van. Kilencmilliárdból épül itten a szomszédban egy új stadion, meg hozzá való élvezetek a jövő évben. Most, hogy épp az életükért küzdenek, tán kétezer ember gondolta azt, hogy jelenlétével megtámogatja az alakulatot. Egy-egy a hetvenedik percben, ezzel épp kizuhognak. Nem fognak. A Győr elment a lecsóba, a jelek szerint a Pápa is, és még három alakulat. Nem érdemelnek szót.
A Haladás benne fog maradni az enbéegyben. Ez ziher. Azaz épülhet a stadion, nem lesz azabaj, hogy enbékettő. Most, hogy így kielemeztem szülővárosom legégetőbb problémáit, tán lenézek a kukához, hogy lássam, az aktuális keményen dolgozó ember elvitte-e az oldalára akasztott száraz kiflis zacskót. Ilyenek vannak. Kiválasztott istenünk szerint az éhes hal falja föl a másikat, nem a nagy. Ezt szülte most újabb vezérfonalként, az indiános igazságok odavesztek a kétmilliós Kossuth téren. Sebaj, tudjuk mi így is. Megvagyunk magunknak, csak a buszmegállóban mondják az öregasszonyok, hogy minek barmoltak bele már ebbe is. Nekik sem tetszik a napsütés, amely máshogyan van, és dúdolnák velem a rég porladt uruknak, ami még mindig szól itt nekem: Wish You Were Here. Ámen, és kirielejszon, ha már magyar. Ugye.
Vélemény, hozzászólás?