Kerényi? Megírom

Hirtelen megvilágosodott az igen hosszú nevű kormánybiztosként tevékenykedő NER-vátesz Kerényi Imre. Neki amúgy az a feladata, hogy lehetőleg minél több közpénzt csesszen el giccses-hagymázas álmaira, amelyekhez totálisan szabad kezet kap a gazdától, de hogy mért, azt nem tudni. Illetve dehogynem. Egyszerűsíteni is lehetne hivatala nevét, mondjuk átnevelési kormánybiztossággá, de ez a goebbelsi tevékenység valahogyan mindig megbukik a liberális ármányon. Így, bár nyakló nélkül szórja a pénzt baromságokra, megfelelő lágerek nélkül az eredmény nullának mutatkozik, mivel a Himmler-klón hiányzik a rendszerből az eszme kiteljesítéséhez. Ennek hiányában azonban nem ártana ráküldeni egy fénykorában lévő Budayt, de ő a csak a rendszer által kikiáltott komcsikban utazik, az igaziakat, mint a mi hősünk, békiben hagyná, és amúgy is más hadterületre küldte a párt. Kerényi tehát ámokfuthat kedvére.
Nagy_Imre_ujratemetes_Kerenyi_Imre_alaptorveny_alkotmany_kep_festmeny_Galambos_Tamas_Kameleon_Aranykor_Dans_Macabre
Hősünk most épp új helyet keres az általa megrendelt, az alaptörvényt propagáló festményeknek, mivel rájött, azok mégsem valók a Parlamentbe. A tizenhat „műalkotás” darabját 1,6 millió forint közpénzért rendelte meg a hajdan jobb sorsra érdemesebb volt színházi, ma bohócügyi ember. Ezek a festmények állítólag százötven év magyar történelméből választott jeleneteket ábrázolnak, köztük persze a 2006. október 23-i lovas rendőrattakot. Ezek a remekek az utóbbi időben vándorkiállításon járták az országot, de most legalább fél évre raktárba kerülnek. Kerényi ugyanis azon kapta magát, hogy mégsem gondolja az Országházba valónak a képeket. Hogy mi okozta a revelációt, az nem tudható, de úgy érvelt, az épületet tervező Steindl Imre már Munkácsy Honfoglalását sem akarta a Házban látni. Hogy most kettejük közül éppen ki forog a sírjában, azt nem tudni.
kerenyiimre
De visszamenve az időben, így Imrénk áldásos tevékenységében, találunk más cukiságokat is. Minden az „Alaptörvénnyel” kezdődött, ennek számos-számtalan díszes, matyóhimzéses kiadásával, amelyet már a krónika sem tud számon tartani, főleg nem a reájuk elszórt milliókat. Aztán a módosításokat, a gránitszilárd passzusok újabb változatait, aztán a házelnök Kövér úr által aláírt újabb díszes kiadásokat meg ezek módosítását. Úgy hömpölyög a pénz kifelé a hülyeségre, akárha a Duna. Aztán ezen kiadványokhoz rendelt asztalok minden közintézményben, ugye. Mindez már delír. De ez sem volt elég, mert haladni kell ezzel a hülye XXI. századdal, pedig mennyivel méltóbbak voltak az azt megelőző harmincas-negyvenes évei. De a derekat be köll adni, ha azt kívánja a haza.

Így tehát több mint hatmillió forintért megrendelte hősünk az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatát. A digitális alaptörvény viszont nehézkesen megy, és nincs benne sok extra a nyomtatott változathoz képest, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint így is nagy az érdeklődés, már az angol változatot is több ezren letöltötték. „A Közlönyben is jobban mutat, mint ezen” – írta viszont egy kommentelő. az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatáról. Az alkalmazást az Apple webáruházából lehet letölteni, de az értékelések szerint a felhasználók nincsenek vele megelégedve, az alkalmazás használhatatlan, túl nagy, túl lassú, szerencsétlen kivitelezés, szaggat, akad, borzalmas, összegányolt munka. Mindegy, ez is megvót, dörzsölheti tenyerét a mi mindenes biztosunk.
alapasztal
De gányolt már „Nemzeti könyvtár”-at is háromszázmillióért, meg ezt a csodát: „A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a Vár 25 elnevezésű felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is”.
kronika2
Ez, ki ne tudná, a Magyar Krónika nevű népbutító havilap toborzó levele, első példánya megjelent, s habár háromszáz miller erre is van, azóta néma csend. Nem érdemes folytatni, és összeszámolni sem, hány százmillió, vagy mennyi milliárd ment a kukába, gajra egy bomlott elme játékaként, amely perverziót bőkezűen dotálja a köz pénzéből. De megjegyzem, ez a tortának csak egy aprócska szelete, mert a lelkünk minden pénzt megér a rezsimnek, és haladnak is előre a lenini úton rendületlenül.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum