Rohadtul kellenek a stadionok

Most, hogy hamarosan átadják a debreceni és a felcsúti stadionokat, vessünk egy kósza pillantást arra, hány embernek épülnek ezek. Érdekes. A labdarúgó NB I. eddigi fordulóit átlagosan 3091 néző látta a stadionokban, ami körülbelül tízszázalékos növekedés az előző bajnoki évhez képest. Ez az adat viszont annyiban lehet csalóka, hogy a növekedést kizárólag a Ferencváros iránt megnövekedett érdeklődés jelenti. Az FTC otthoni és idegenbeli adati is növekedtek – átlagosan mintegy hatszáz nézővel – és ez dobja meg a teljes bajnokság átlagát.

Ez abból is levehető, hogy azok lógnak ki pozitív irányba, akik játszottak a Fradival. Az eddig lejátszott meccsek közül az FTC összecsapásai vezetik a nézőszám szerinti rangsort, egyedül a Debrecen–Diósgyőr (6 500 néző) fért be az ötödik helyre. A dobogós meccsek: FTC–Videoton (12 400 néző), FTC–MTK (8 490), Debrecen–FTC (7 500).

A csapatok nézőszámai: minden meccs (hazai, idegenbeli)

1. Ferencváros 7 833 néző (9 033, 6 633)
2. Videoton 5 023 (3 434, 8 200)
3. Debrecen 4 235 (5 000, 2 705)
4. Diósgyőr 3 818 (4 136, 3 500)
5. Győr 3 432 (4 000, 2 295)
6. MTK 3 255 (1 233, 5 276)
7. Kecskemét 2 821 (1 954, 3 687)
8. Haladás 2 718 (3 070, 2 365)
9. Pécs 2 620 (3 233, 2 007)
10. Mezőkövesd 2 581 (3 500, 2 121)
11. Újpest 2 354 (2 022, 2 686)
12. Pápa 2 085 (1 333, 2 837)
13. Paks 1 939 (1 333, 2 544)
14. Kaposvár 1 750 (2 000, 1 500)
15. Honvéd 1 647 (1 050, 1 945)
16. Puskás Akadémia 1 348 (745, 1 650)

Erről az örömteli állapotról számol be a hlsz.hu, a hivatásos (?, hm) labdarúgók honlapja, amiből csak egy következtetés vonható le teljes bizonyossággal: mi, magyarok tahók vagyunk. Mivelhogy a futball az nem sport, hanem a kultúra szerves része a fideszkompánia szerint, felháborító, hogy a mannából honfitársaink közül csak ennyien kérnek hetente. Ergo, mindösszesen kábé harmincezer ember járul az oltárhoz, a többi barom meg otthon döglik, azaz, meg kell őket nevelni, hogy jól illeszkedjenek a NER-be. Ha ez másképpen nem megy, akkor új szentélyeket kell emelni számukra stadionok formájában, hogy belássák, nem szabad kimaradni a magyar futball által kínált szellemi gyönyörökből. Mindez igazolja a stadionépítés vallásos buzgalmát, egyéb indokra pedig szükség nincsen, s hogy kellően dakota legyek: Uff, én beszéltem.

Tényleg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum