Elnök úr alkot

(Dr.) Schmitt Pál alkotói vénája kifogyhatatlan. Most éppen az olimpiáról ír könyvet – állítólag -, még nem tudja megmondani, mikor fejezi be az opuszt, de én megmondom helyette: soha. Ha egyáltalán ír ez a szerencsétlen valamit valójában, mert állításaiban egyáltalán nem lehet biztos az ember. Hiszen ha minden igaz volna, ami a száján kijön, vagy valaha kijött, akkor most éppen a ráfröccsent sarat lemosandó egy eget rengető phd-n munkálkodna teljes – nem létező – szellemi kapacitásával. Úgy, mint azt Obersovszkynak anno ígérte a nemzet nyilvánossága előtt: „bizonyítandó, hogy van benne kitartás”. Hát az nincs.

Amatőr, a tárogató szeretetére épülő zenei pályája félbeszakadt, és doktor sem lesz már Schmitt Pálból. 2012 áprilisában mondott le elnöki posztjáról, doktori fokozatától ekkor már megfosztották, de a plágiumügy során többször kijelentette, hogy új dolgozat megírására készül. Azóta is készülődik a lelkem. Emlékszem azokra a felemelő pillanatokra, amikor a közszolgálati mocskot egymillión nézték – előtte, azóta sem volt ilyen csúcs -, hogy na, most minden kiderül, és a Gavra (a HVG online főszerkesztője) jól megszívja. Nem ment, hiába kérdezte Obersovszky, hogy: nem perel elnök úr? Schmitt nem perelt, hiába tette volna, de beígérte a doktorit. Gavrát persze bedarálta a rendszer, más miatt távozott posztjáról, de ebben az időben még a győztes szerepében nyilatkozott szinte naponta Olgánál az ATV-ben, és tényleg győzött is. Ebben a csörtében, de ma parkolópályán van.

Viszont a Schmitt, az elnök. Ő is parkol aranyom, de teljesen más kondíciókkal. Ugyan nem tudom, hogy melyik felajánlott lakás lett éppen jó neki, hogy az elnöki zongorát megkapta-e végül, mindez mindegy, a jelenség, a Fidesz-brancs lelke a lényeg, amely annak idején tarthatónak vélt egy agráfiás, kommunista múltú valaha volt – mások által – olimpiai bajnok bájgúnárt köztársasági elnöknek. Illetve a brancs, és a vörösingesek vezére, prime minister Viktor Orban még ezt is elképzelhetőnek vélte, s miután az addig való összes lényeges törvényt aláírta a nemzet golyóstolla, el lehetett engedni a kezét, és ezt meg is tették, szégyenbe taszítva az amúgy odavalót. Jelzés ez, hogyan működik a rezsim: használunk, ha valami szikra volna benned feljebb emelünk, ha nem, lecsó. Mint járt így szegény Kovács Feri, a sitkei fogadós, aki seperc alatt lett kegyvesztett, mert nem volt elég véres szájú, de helyette itt van utódja, az új titán, akit Ágh Péternek hívnak.

Két napja módszeresen végignéztem a megye önkormányzati lapjait. A fotók mértékegysége ezekben egy Ágh – illetve – egy Hende, szorozva X+. Kurva jó volt például figyelgetni a Kőszeg és vidéke orgánum legutóbbi számát (március 18), amelyben a szűrtbeszédű üstökös Ágh asszem kilencszer szerepelt, mindahányszor fényképpel, és veretes gondolatait közvetítve. Schmitt megtette kötelességét, mehetett, jönnek helyette az újak. A rendszer mindig kitermeli magából a következő alattvaló alávalót, az új elnököt, az új ághokat, kifogyhatatlan az utánpótlás, amíg osztás van. De aztán egyszer nem lesz, és akkor baj lesz nekik és nekünk is, mert a fönti torzsa fosztása itt csattan. Ma még bőséges a kosár, a holnap bizonytalan.

De visszatérve Schmitt papához mindezek ellenére:

Nem hiszem, hogy sokan egyetértenek velem, de ő még mindig tisztességesebb volt, mint most Áder. Azt mondta, én ehhez hülye vagyok, nem is akarok érteni hozzá, mindent aláírok, amit elém tesznek, én leszek a ’mótor. Ezzel szemben Áder látszatakciókkal eljátssza a felelős államelnököt, aztán ugyanúgy aláír mindent, szembeköpve a maradék demokráciát. Ez a magatartás alattomos, ő az igazi cinkos. Schmitt doktorija pedig nem nagyon érdekel, de – mily röhej – még a botrány előtt mindannyiunk örömére azt ígérte, hogy év végére százra emeli napi fekvőtámaszai számát, valamint megtanul lanton játszani. Egy nemzet nevében kérdezem, ezekkel hogy áll? Most az ígéri, hogy könyvet ír, remélem, könyvnapra kijön a mű, több csalódást nehezen viselnék el. Se ’mótorüzem, se doktori, se fekvőtámasz, se lantjáték, na, ebbe már beleroppan a nemzet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!