Netrezsi

Ha nem lennék rohadt rosszkedvű abban a rendszerben, amely nagyon kezd teljesen maga alá temetni, akkor marha nagyot röhögtem volna „ártunk és ormányunk” legutóbbi kurvajó humoreszkjén, amellyel immár az internet segítségét is hívja a soha kellő számban össze nem gyűlő rezsicsökkentő-védő révületében.
Pedig ezt teszi: fejlődőképes a garnitúra.
Eleddig a világhálót csak arra használták, hogy a vezír cipőfűzését mutogassák a tavaszi hóvihar közepette, amint épp elindult Sándorral kimenteni a hó harmadik napján a pirosarannyal felszerelt nejlonzacskós párocskát a mosolygós, hómentes útról, vagy tán a hálaimákat zengő ajvékolások kerültek a netközösség elé, vagy egyéb pápává-avató rigmusokat próbáltak a hívők számára ilyen módon is elérhetővé tenni. Nincs ezzel semmi baj, mindenki azt szarik a netfelületre – még egyelőre -, amit akar. Hogy félreértés ne essék, ezt teszem most magam is.
Ami érdekes az egészben: senki nem horgadt föl azon, hogy immár a neten próbál aláírásokat gyűjteni a kormány adott őrületéhez, a rezsicsökkentés támogatásához. Ez nonszensz, abszurd, és még lehetne sorolni a jelzőket. Viszont – épp ebben ez ügyben – csönd van, éspedig nagy.
Adatokat gyűjteni, idegen földről támogatást szerezni az én távhő számlám csökkentéséhez ily módon azonban már eléggé zsenánt, és valamelyes kapkodást tételez, mintha nem lenne elég erő a térben, vagy tér az erőben, vagy tele volna a gatya, mert megjelent a „bajnaizsidó” a túlfeli palettán, ahogyan azt Kecskeméten is megtapasztalhatta a nagyérdemű olyan egyen-táblákon, amelyeket más településeken a városi legendárium szerint köztisztviselők és közmunkások tartottak, akárha május elseje lenne. Volt az is.
De ez mellékszál.
A fő vonal az, hogy az ember megláthatta, szinte a velejében érezhette a cinizmust, amelyet a NER minden társára zúdít. Úgy önti le vele az állampolgárt, mint hugyosjózsi a rettent malacot delír hajnalon a moslékkal. De ez se jó igazán a helyzet megfelelő piktorizálásához. Hazudnak ezek kérem szépen éjjel és nappal, szembe nézve és szemlehunyva, hasba- és kiakasztva. No most: magam éppen nem volnék sem vátesz, sem mindenféle adatokkal bíró nagyhatalmú média, sőt – mit ad Isten – politikát elemző médiaguru, mégsőtebben, és most hangosan mondom: politikus sem, aki, s amely – a mögötte támogatni vélt tömegeket vizionálja minduntalan -, ám pógár vagyok annak minden, ez országban szavatolt nyűgével. Ezért háborodok, ezért hőbörgök, ha már.
És most akkor ez is.
Hogy Rózsi néni megmondja nekem a tutit onnan Erdélyből, a rezsimről. A Rezsimről megmondhatja, de kérem tisztelettel: ne mondja, sőt, tovább megyek, és elaszondom a kibertérnek, esze ágában sincs ennek erre a jóravaló asszonynak. Isteni pálinkával – nem ötvenliteressel – köszöntött minket Gyergyószentmiklóson, és jól tartott sok napig. Megkapta érte a pénzét, mi a szeretetét, jól volt.
Mint ahogyan az is európai volt, ahogyan ott, helyben, a Rozmaringban kiszolgáltak minket függetlenül attól, hogy honnan a búbánatból keveredtünk abba a világba. No akkor nekem eszembe sem jutott Rózsi néni rezsije. Ősz volt, szép és jó volt.
Nodemármost: aszondja a Mágus és a véle szimbiózisban élő rokon, s ezzel egyúttal megmásíthatatlan vélelmű udvartartása, hogy ím, eljő az idő: ezért felkéri a nemzetet, a magyart, a magyart önmagára halmozó emberkupacot, hogy adja már a becses nevét, egyéb adatait, meg mindenét Pártunkért a neten szerte a világon. Mert ez így megy a NER rendszerében. Nem kevesebbre kér, minthogy éljek bárhol e kibaszott világon, támogassam már őt, és hogy mondjam el – akár Polinéziából -, hogy az jó, amit kitalált már megint hatalmát-mentendő. Meg, hogy nyilvánítsanak véleményt az én távhőmről akárhonnan is, használva a netet. Hogy ne legyek annyira üldözöttnek vélt idióta: arra szorgalmaz, hogy mondják el nekik szentelve magukat oltárukon kiterítve, hogy te vagy az egyetlen mindent oldó megváltó. Úgy vélik, másutt is így megy ez.
És ez a baj.
Viszont hozzátoldom: nem, köszönöm. Nem kell Rózsi néni szignója arról, hogy nekem jó legyen, sem az, hogy neki. Mindenki saját magának: hogyha elmegyek hozzá, akkor nála legyek abban a völgyben, ami neki adatott hazaként, és soha a büdös életben sem teszi fel nekem a kérdést, hogy mennyi néked a gázszámlád, fiam? Sokkal inkább megölel, és azt mondja: Isten hozott.
Isten hozott, mondja ő, és valahogyan nem tudom felfogni, mikor ment szét ennyire az egész. Most – ha lenne tehetségem hozzá – visszamennék, kérdeznék, és bizonyosan azt a választ kapnám (amúgy kintiül):
Le van ez az egész szarva fiam.

Kiss Tibor is elmondja mindezt:

„A nagy dolgokat vedd könnyedén,
az aprókat meg komolyan,
s ne feledd, hogy a kisember
ott vár rád a csónakban.
Simogasd meg a kisembert,
és az ujjaid mentén táncoló halak
pikkelyes mennyországából
harsonaszóból gyönyör fakad.”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum