Mindene a foci

A sorsunk akkor dőlt el, amikor a mindenható úgy döntött, hogy 1963. május 31-e legyen a mérföldkő a magyarság életében, és ez okból a Földre küldte a modern kor megváltóját, aki az Orbán Viktor nevet nyerte el a keresztségben. Már ha volt ilyen, hiszen a párttitkár apa nem igazán feltételezte a szentség kérését, de hát mindegy is a végkifejlet szempontjából.
foci_orban_viktor Volt azóta térdre csuhások, meg katolikus buzulás – most éppen itt tartunk –, ám egy dolog állandó a változó világban, és ez a futball. Több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a kedvenc sportága a labdarúgás, amelyet nem csak néz, hanem játszik is. 11 évesen lett a Felcsúti Egyetértés MGTSZ SE labdarúgója, gimnáziumi évei alatt a Székesfehérvári MÁV Előre játékosa volt. 1981-ben tagja volt az U18-as bajnokságban bronzérmet szerzett csapatnak, sorkatonai szolgálata után 1982 és 1986 között a Medosz-Erdért SE, 1986 és 1988 között a BEAC csapataiban szerepelt, 1999-ben lett az FC Felcsút igazolt játékosa, ahol ma is csapattag, de a 2005–2006-os szezon óta egyszer sem lépett pályára. Csatár poszton szerepel, mezszáma 2-es. Játéklehetőséget kapott NB II-es labdarúgó-mérkőzéseken is. 2007 őszén Molnár Csaba vállalkozót váltva ő lett az amatőr labdarúgókat és több más szakágat magába foglaló Felcsút SE elnöke. Programjában elsődlegesnek nevezte az utánpótlás-nevelés fellendítését, ezenkívül megígérte, hogy a fiatal tehetségek mellett törődni fognak az öregfiúkkal, a lánycsapattal és a női kézilabdacsapattal is. (Wikipédia)

Ez a rögeszme – mármint a labdarúgás imádata – határozza meg a tudatát. Első miniszterelnöksége alatt még nem volt meg a kellő eszköz (2/3) arra, hogy lázálmait az egész országra kiterjessze, ezt az esélyt 2010-ben kapta meg, és mint kontrollálhatatlan manus, alaposan él is vele. Stadionokat épít rengeteg lóvéból, grátisz állami pénzeket nyom futballklubokba, stadiont épít magának kisvasúttal, etc. Nem folyatom, fölösleges. Míg többen azt mondják, hogy ez milyen fasza, én azt mondom, nem. Ízlések. Most azonban új szintre lépett a dolog, ím ígyen:

Elfogadta tegnap délután a parlament a jövő évi költségvetést megalapozó adótörvényeket. A kormány ismét zárószavazás előtti módosító indítvánnyal írta át a korábban már benyújtott adócsomagot. A kabinet az utolsó módosításával gyakorlatilag adómentessé tette a dolgozók meccsre járását. Jövőre már korlátlanul lehet adómentesen sportjegyeket-, bérleteket osztani a dolgozóknak. Idén még a kulturális események belépőivel közösen 50 ezres határ érvényes, jövőre a korlát csak külön az utóbbiakra maradna.
2663070103_004eab75fc_z A téboly immár magasabb szintre emelkedett, ez az az ország, ahol a fizetés egy részét futballjegyek formájában lehet majd kézhez venni. Ha nem röhögnék, akkor zokognék hiábavalóan. Orbán Viktor a 2002-es kormányváltás után sem szakadt el a futballtól. Többször pályára lépett az NB III-as, majd később a másodosztályba feljutó felcsúti csapatban, ahol 2004 őszén még edzést is vezetett. Felcsútról származó információk szerint a klub elnökségi üléseit rendszeresen Orbán programjához igazították, a pártelnök figyelmét a legkisebb részletek sem kerülték el, sokszor a csapat összeállításába is beleszólt. (origo)

Mindebből kitetszik, hogy Magyarországból futtbóliát igyekszik kreálni a maga kénye szerint. Nem is volna ezzel baj, ha a mostani szokásosan villámgyors törvénymódosítás ne a ’zemberek létébe tapodna. Nem szeretem a focit, legalábbis annak magyar változatát. Ha most bónuszokat kapok, hogy lessem az ő lidérceit, zsömlém lesz-e, vagy csirkelábam – mint nyugdíjas eledel -, ez a tét.

Én nem szeretem a focit, nem is értek hozzá: tisztára Dávid Ibolya vagyok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum