Operett

Hogy pénzért lehet venni mindenféle (ezredes és alezredes) rendfokozatokat a minisztériumtól, annak az a célja állítólag, hogy a „magyar társadalom és a magyar honvédség kapcsolata erősödjék”. Nem tudjuk belátni, miért kellene cimboráknak lennie e két halmaznak, s ez hogyan valósulhatna meg, hogy elmennének-e sörözni így ketten, lányok után kajtatni, vagy tényleg mi. Erősödik bennünk az az érzés, mintha Svejkkel ülnénk a fogdavagonban, és hallgatnánk a történeteket, de ennél azért többről van szó.

Amióta a soknevű ember a miniszter (Szalay, meg Bobrovniczky) mintha visszaröpültünk volna az időben. De nem valami újra tárgyiasult világba, hanem egy operettbe, ahol a primadonna büdös cipőjéből isszák a pezsgőt, parádés kocsival közlekednek, huszároknak képzelik magukat, nem lennék meglepve azon sem, ha a frissen kinevezett főtisztek kéhlek alássan kötőelemekkel kommunikálnának a tyúkszaros udvaron. Ha bevallanák, hogy így is pénzt akartak szerezni, az még enyhíthetne a bűneik súlyán, de az sem sokat. Ebből nem lehet sereget építeni.

Nem tudjuk mi volt a cél, és honnan jött az ihlet, de az eredőnél fölsejlik Novák nacsasszony hites ura, aki, amikor a neje még nem bukott bele a pedofilbotrányba (kegyelem), öthetes kiképzés után lett alezredes, amit akkor állítólag azért kapott, mert a neje nyomán nagy közjogi súlya volt. Viszont, hogy már nincsen neki, drága férjuram mégis megmaradt a címével, holott visszaadhatta volna ő is. De nem tette. Azonban tán innen jött az ötlet, hogy sokan lehetnek olyanok, mint a férj, hogy ettől a cirkusztól érzik magukat férfinak.

Vannak ilyen téveszmék, amelyek leginkább a Horthy-érából erednek, miszerint az egyenruha teszi szívdöglesztő macsóvá az embert, így a soknevű miniszter úgy gondolhatta, ha pénzért kínál kamu rangokat, tülekedni fognak az emberek. Tévedett, amin viszont magunk is jólesően csodálkozunk, mert ezek szerint a társadalmunk érettebb, mint gondoltuk volna, illetve a másik, hihetőbb opció, hogy nincsen neki pénze kisded és infantilis játékokra, mert kell neki kalács helyett zsömlére. Akinek meg sok van, az inkább a jachtjával szerez nőt.

Mert azt elfelejtettem eddig említeni, hogy kudarcos volt a sztori, mert és ugyanis senkinek az ég egy világon nem kellenek a pénzért vett rangok, és be is fejezhetnénk egy elégedett csettintéssel, hogy ez akkor itt véget ért. Azonban nem adatik meg ez a könnyebbség, mert azzal vagyunk megverve, hogy gondolkozzunk és asszociáljunk, de nem úgy, hogy mindenről az jut eszünkbe, hanem inkább nagyon sok minden. Így például az is, még jó, hogy kudarcos ez az egész, mert még tele lettünk volna pocakos ezredesekkel, ami maga a vég.

A legszebb az egész történetben, hogy a magyar sajtó ezt a debilitást nagy komolyan tárgyalja, s igyekszik megnyugtatni mindenkit, ha lettek volna – vagy lennének – ilyen ezredesek meg alezredesek, attól a magyar honvédség nem dőlne össze, mert az ilyenek “nem minősülnek katonának”, és nem is tartoznak majd a honvédek jogállását szabályozó kormányrendelet hatálya alá. Meg vagyunk hatva, nem találjuk a szavakat, mint Korovjov Woland bálján, és itt jut eszünkbe, hogy ahhoz is hasonlítható volna ez az egész, de még megszidnának érte.

Ugyanakkor már régebben is mondtam, hogy szerkesztőként egy-egy, a magyar társadalom és Magyarország állapotáról szóló hír már maga is irónia, ami azt tételezi, nem is vesszük igazán komolyan. Most meg érdeklődnek a minisztériumnál, fontosnak tartják a részleteket, amivel olyan súlyt adnak neki, ami nincs. Egy ilyen hír hallatán már csak legyinteni kellene, és közölni Störr kapitány igazságát, miszerint unom én ezt az egészet, unlak én benneteket, de nagyon. Mert ahol a hírnek Hírcsárda jellege van, ott közelít a vég. Kopogtat az ajtón.

Ugyanis arról még nem is esett szó, hogy nem csak pénzért lehet rangot venni, hanem valami hazafias cselekedettel is, de, hogy mi volna az, az egyáltalán nincs tisztázva és pontokba szedve, azaz, ezek szerint a delikvens képzeletére és gusztusára bízzák. A hatalom jellegéből fakadóan tán libsik pofozása vagy migránsok rugdosása, wokebusterkedés, netán ellenzéki lapok feljelentése, amely cselekedetek mindenképp szükségesek ahhoz, hogy az organizmus a NER megbecsült tagja lehessen. Közülük való bolond alany.

Mert azért visszatérve a soknevű miniszterre, aki azzal tölti az idejét, hogy parádés kocsival jár katonalovakhoz látogatóba, kiskölkek fejére passzíroz karton huszárcsákókat, meg tartalékosokkal rendez őrségváltást, már látjuk a téboly eredőjét. Amihöz az is hozzá tartozik, hogy senki nem hívta fel a figyelmét arra, amit ő akar a vásárolható rendfokozatokkal és egyenruhával azt a civil életben már megvalósították, úgy hívják, hogy jelmezkölcsönző és farsangi bál. Annyi mindent tudnánk még mondani, de minek.