Számolás, mérés

Itt, az utóbbi napokban teljesen lekötött minket Orbán et. globális ámokfutása, aminek az a folyománya, hogy partvonalra került Európában. (Bár eddig sem volt a közepén.) Ugyanakkor azt se feledjük, bármennyire is nézzük a természetes szégyen mellett bevallottan elégedetten, ahogyan sorban kapja a maflásokat, azt azért nem árt felidézni és aztán alaposan az eszünkbe vésni, hogy nem az Unio választotta meg őt sorozatban négyszer – állítólag – kétharmaddal, következésképp nem is ő tudja leváltani.

Hanem mi magunk. Ahhoz pedig, hogy ez cirka másfél év múlva megtörténhessék, nagyon sok mindennek kellene megváltoznia, de korai még ezeket csokorba gyűjteni. Helyette foglalkozzunk csak a szavazatok leadásával és összeszámolásával, mert Vitézy et. ámokfutása egy valamit biztosan megmutatott itt a permanens újraszámolásokkal, hogy valami alapvető baj van a rendszerrel, de azt is, hogy a Fidesz egy választást sem tud korrektül megrendezni. S ezen a ponton azt el is feledjük, hogy lehet, nem is akar.

Most nem elevenítenénk fel a főpolgármester-választás összes lehangoló mozzanatát, mert azt mindenki ismeri, aki nem a Hold túlsó oldalán lakik. Érjük be azzal a biztos tudattal, hogy ahányszor újraszámolják, annyiszor jön ki más eredmény, és derül ki az, hogy már elsőre is meglehetős szabadossággal bántak a szavazócetlikkel. Úgy rakosgatták ide-oda, az egyik kupacból a másikba, mintha sajtcédulák volnának, így az emberben óhatatlanul fölvetül, ugyanezt az egész országban megtehették, nem csak most, hanem mindig.

Eddig is és ezután is. Ha sommásan akarna az ember fogalmazni, azt is mondhatná, úgy csalnak, ahogyan csak akarnak, ráadásul a szakavatottak szerint (meg szerintünk is) már maga a rendszer is csaláson alapul, amíg a honpolgár eljut a fülkébe, majd kitámolyog onnan. Innen fakad az embernek az az egyre inkább igazzá váló érzése és meggyőződése, hogy ezeket választáson legyőzni nem lehet, de próbáljuk meg túltenni ezen magunkat, próbáljuk elhinni, hogy mégis, és a mostani cirkuszt intő példának tekinteni.

Hogy lehessen tanulni belőle. Nem állnánk neki most fennhangon sorolni, hogy ellenzéki oldalról milyen égető szükség volna embereket (megfelelő számút és mindenhová) delegálni a szavazatszámláló bizottságokba, mert ez most sem sikerült. Ugyanakkor ebből az a következtetés is levonható, hogy az a társadalom, amely még erre sem képes, nem is akarja annyira azt a változást, de javítsanak ki, ha ebben tévedek. Mindenesetre itt van előttünk a kehes állatorvosi ló, amely állapotából tanulni lehet.

Momentán olybá tűnik, még az is lehet, Karácsony jobban nyer, mint eddig, de még ez is a rendszer tarthatatlanságára utal, és kérdőjelez meg minden eddig lezajlott választást. Bár voltak más furcsaságok is régebben a leálló szerverekkel, de a tanulság ebből nem először az, hogy nem elég a Fideszt simán legyőzni, hanem totálisan el kell verni, hogy biztos lehessen a szavazópolgár a változásban. De, mint a tapasztalat mutatja, akkor is csak a békétlen átmenet garantált, esetleg zavargásokkal terhelt, kockakő-feltépős.

Mert hogy-hogynem, szerte a földtekén az mutatkozik, hogy a jobboldal (szélsőjobb) a vereségbe belenyugodni nem nagyon tud, sőt, már előre is tud fenyegetőzni, mint Orbán nagy barátja, Trump, aki azzal traktálta az amerikaiakat, hogyha nem ő győz, akkor lángokban fog állni a hazájuk. És mint a Capitolium ostroma is mutatja, nem rest ilyen irányba terelni a dolgokat, ugyanakkor még csak meg sem lehet büntetni érte, ami szintén a demokrácia lomha tehetetlenségét mutatja. Meg kellene tanulni az autokratákkal bánni.

Ha úgy vélnék, messzire jutottam az újraszámolástól, akkor tévedni tetszenének, csak igyekeztem rendszerben látni a dolgokat, és azon mélázni, miből mi következik, és hová vezet a jóindulatú tehetetlenség. Oda, hogy le leszünk győzve mindig és mindenkor, mert nem látjuk, hogy vannak a történelemnek olyan pillanatai, amikor nincs helye a lányregények stílusának, mert azzal semmire nem lehet menni. Orbán sem a tehetsége, hanem a gátlástalansága miatt lett az, ami, de még mindig kesztyűs kézzel bánnak vele, s helytelenül.

Visszatérve azért a kiinduló tételünkre, erre a Vitézyre, nem árt emlékeznünk arra, hogy már az első újraszámlálás előtt azt mondta, bármi lesz is az eredmény, abba belenyugszik. Nem így történt, mint ismeretes, de a legszebb az egészben, hogy a mostani átnyálazás előtt azt mondták nekünk, ezután már jogorvoslatnak helye nincs, aztán mára kiderült, mégis van. Ahogyan kinéz, itt addig számlálgatnak, míg el nem kopnak a lapok, vagy míg számukra megfelelő eredmény nem születik. Így a meccs esetleg soha nem ér véget.