Budapest-Moszkva

Orbán és Szijjártó a magyar külügy újabb fényes fejezeteként ma állítólag Moszkvába utazik. Feltételes módot azért kell használnunk, mert ugyan kiszivárgott a tervezett kirándulás, azt szinte tényként kezeli mindenki, de sem a külügy, sem a Karmelita nem válaszol az élénk érdeklődésre, hogy akkor ma irány a Kreml, avagy sem. Nem mindegy. Terelésként azt dobták be a köztudatba, hogy türközni megy a magyar nagyvezír, nem mintha ez sokkal jobb volna.

Nem csak azért, amit már évek óta nem ért senki, hogy mi a jó francot keresünk mi a türkök között, hanem, mert éppen akkor történik ez az út, amikor Orbánnak amúgy az EU soros elnökeként a biztosi testületet kellene fogadnia, ahogyan az normális országokban bevett. De nem fogadja őket, türközik, illetve ezek szerint sunnyogva moszkvázik, aminek az eredőjét, okát nagyon sokan próbálják megfejteni, a köznép szerint raporta hívták Kijev miatt.

Rosszindulatúak ezek a feltételezések, mégis van valóságalapjuk, amire Orbán politikája szolgáltat okot. Illetve, a legutóbbi látogatáskor is láttuk, a Kremlben egyáltalán nem egyenrangú partnerek ültek az asztalnál, miközben Orbán rángatózott. Láthatóan már akkor is nagyon rosszul érezte magát, éppen ezért jogosan merül fel, minek megy oda, ha erre senki nem kényszeríti, de, ha muszáj neki, akkor miért. Ez az, ami soha nem fog kiderülni.

Már a kijevi utat is nehezen értettük, illetve okát abban leltük meg, hogy Európa oroszellenes fasisztáinál szerezzen jó pontot a nyomorult frakciója miatt, ugyanakkor az ukránok reakciói a távozása után fényesen mutatják, milyen békeajánlattal ment. Olyan volt az, mintha Putyin mondta volna a saját szájával, és ez az, amit uniós tagként, most pedig mint uniós soros elnök meg nem tehet. Azaz, már az elnökség első napjain olyan, mint az elefánt a porcelánosban.

De inkább, mint valami szőrehullató rágcsáló. A moszkvai útban az a legszebb, hogy a magyar sajtónak, így értelemszerűen a magyar népnek is tagadják, ugyanakkor fél Európa már fölháborodott rajta, azaz, hiába hallgat a külügy, valami van vagy lesz, ez ma majd kiderül. Ugyanakkor ennek a fele sem tréfa, ugyanis Charles Michel, az ET elnöke keményen üzent ennek a mi egyetlenünknek, ha már személyesen nem tud vele beszélni.

Mert nincs időpont. De ugorgyunk, Michel elnök azt írta ki az X-re (lánykori nevén Twitter), hogy „Az EU soros elnökségének nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében tárgyalásokat folytasson Oroszországgal”.  Egyértelmű az intés, és azért születhetett, mert a címzett a jelek szerint nem értette meg a belga miniszterelnök soros elnöki átadáskor hozzá intézett szavait, nehogy azt higgye, hogy ebbéli minőségében ő lesz Európa ura.

No most, vagy mégis azt hiszi, vagy folytatja a kisded játékait bizonyos kényszerekkel terhesen, miszerint, ahogyan a pórnépek vélik, bármikor Moszkvába ránthatják egy kis eligazításra. Ezt egyébként az is bizonyítani látszik, hogy miközben Kijevben tárgyalt, Szijjártó azonmód hívta Lavrovot. Most pedig kettecskén utaznak is, hozzák-viszik az infókat igazolva azt, hogy semmit sem változtak, de miért is változtak volna. Aki romlott, az is marad.

Egyébiránt nem csak Michel elnök szólalt meg, hanem Donald Tusk is, aki egy kérdést szegezett Orbánnak: „A moszkvai látogatásáról szóló pletykák nem lehetnek igazak, vagy mégis?” – De választ ő sem kapott. Ugyanakkor az „elemzők”, akik látják a jövőt, azzal számolnak, hogy Orbán all-int játszik, és abban reménykedik, hogy néhány hónapon belül elindulhat egy olyan folyamat, amelynek végén a „nagy béketeremtő” szerepében tetszeleghet majd.

Egyébiránt, ha all-in, ha nem, a játszma nem tiszta, esetleg cinkeltek a lapok, azaz, Orbán most sem ad mást, mint ami a lényege: sunyi kis szarkavaró. Ugyanakkor, ahogyan nemrégiben fölsóhajtottunk miatta, miszerint ennek az alaknak többnyire szerencséje van, így most is, ami abban nyilvánul meg, hogy a sors odalökte neki ezt az elnökséget, hogy kicsit még nagynak képzelhesse magát. Különben már a süllyesztőben lenne. De a baj más mégis.

Ez mi vagyunk, illetőleg a nyomorult életünk, amelynek a kereteit és feltételeit mégis csak országunk fura és nyomorult ura határozza meg. Mert most sem látunk egyebet, mint azt, ez az egész kétszínű sündörgés nem egyébről, mint saját magáról szól, hatalomról, esetleg a történelmi szobor farigcsálásáról, hogyha az ország belegebed, akkor is. Így várjuk kíváncsian a híreket, hogy akkor elment Moszkvába vagy sem. Bár szinte már ez is tökmindegy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Budapest-Moszkva
  1. Yeti szerint:

    A minap említett gerle simán leszarja az akármilyen történelmi szobrot is! Ennyi a teendő, szarni az egészre. Amíg még van miből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum