Békeuszítás

Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor. Úgy gondolta ő meg a Fidesz, hogy így az év vége felé még egyszer előadja ugyanazt, amit amúgy is eddig permanensen hajtogatott. Összefoglalja és lepecsételi, akárha testamentum. A magunk részéről úgy véljük, nem kellett volna. S nemcsak azért, mert ha valamit annyiszor ismételnek, akkor a hallgatóságról már lepereg, de esetleg meg is csömörlik, mint Pelikán gátőr gyermeke a töpörtyűtől.

Másrészt az előadó is elfáradhat. Fénye megkopik, kappanhangja pediglen nem tud működni, akárha Cipolla, és olyan lesz, mint a TSZ-elnök szava zárszámadáskor a gumicsizmák fényében. Valami ilyesmire sikerült doktorminiszter urunk mostani megnyilatkozása, hosszan beszélt, de semmi újat nem mondott, így lett az egésznek ilyen búcsúzós fénytörése és bukéja, amikor megtudhattuk tőle, a békegalamb jelmezt most már leveszi, és a szalmahajú Trumpra hagyja.

Vége a békemissziónak, jelentette ki szó szerint, de azt is, hogy ez sikeres volt, holott eredménye a mi tényekhez szokott szemünk számára nehezen érzékelhető, hiszen ugyanúgy hullanak a rakéták Ukrajnára, miközben Putyin eltelten mosolyog. Emellett az az előnye is megvan, így, hogy Trump átveszi a stafétát a turbékolásban (vagy pediglen nem), mégis az következik, majd, ha egyszer béke lesz, azt a mi jó doktorminiszter urunk alapozta meg.

Így lehet mindig győztes játszmát kialakítani, számunkra azonban fontosabb túl ezen a sajtótájékoztatón, milyen a termés a vetés után, azaz, mi lett belőle idehaza, a hátországban és a mocskos munkát oly szívesen elvégző Orbán számára baráti sajtóban. Mint ami a gombák és moszatok gondolkodására igazán hat, s abban megmutatkozik. Elborzasztó dolgok jönnek elő. Nem biztos, hogy ismeri a nagyközönség Tóth Tamás Antal nevét, ez bizonyos.

De most már majd igen. A Magyar Nemzet névre hallgató nyomdaipari termékben ugyanis ő jelentetett meg dolgozatot Orbán békemissziójának szellemében, mintegy abból kiindulva és érkezve meg bele egyúttal egészen elképesztő tartalommal. Olyannyira unikálissal, hogy emiatt őt Tompos Márton (Momentum) fel is jelenti, bár ennek eredményét szinte borítékolni lehetne. Mégis érdemes megismerni, mi az, ami Tompost ígyennyire kiakasztotta.

Nos, Buddhában testvéreim, Tóth Tamás Antal irományának már a címe is sokat, illetve mindent elmondó, ami ez: „Zelenszkijnek felelnie kell az ukrán népirtásért”. Az ukrán elnök pedig az ő kontextusában azzal irtotta a saját népét, hogy nem fogadta el doktorminiszter urunk karácsonyi tűzszünet-ajánlatát, amit amúgy meg sem kapott. Azaz, Orbán hazugságát még tovább fejlesztette a szerző, s a szöveg alapján egészen az őrjöngésig.

A Magyar Nemzet tollnoka szerint egyébként Zelenszkij „szovjet péniszakrobata” vagy „péniszzongorista”, a „nyugat hűséges ölebe”, aki azért nem kötött tűzszünetet, „mert az emberek rádöbbennének, hogy békében élni jobb, mint háborúban”. Nem nehéz fölfedezni a lakájirkáló gondolatiságában Orbánt magát, itt helyette van végezve a piszkos munka úgymond, így könnyen inthet búcsút a békegalambnak, ha ilyen vetései keltek ki.

Így működik valaha volt hazánk. Illetve úgy is, hogy mint egy falat kenyér, úgy hullott Orbán ölébe a magdeburgi merénylet, amit ugyan egy szélsőjobbos alak hajtott végre, de doktorminiszter urunk ilyen kicsiségekre nem ad. Alkalma nyílt tehát kijelenteni a sajtótájékoztatóján, hogy: „Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból”. Ez is olyan, mint a békéje, hogy köze nincs a valósághoz, a hátország azonban villámgyorsan lépett.

A TEK vette át a gondolat továbbvivését, és a pécsi karácsonyi vásárba odarongyoltak páncélozott járművekkel, maszkos, fegyveres alakokkal, emelve a meghittség fényét és csöndjét, illetve félelmet igyekezve gerjeszteni. Hogy eredménnyel-e, az nem ismeretes, de a szándék is elég nekünk, illetve Orbánnak. Akinek viszont mintha elfogytak volna az adujai a paklijából, és évtizedes dolgokkal jön elő megint. Mert ilyen már volt.

Viszont kitetszik, hogy miközben a vezér bágyadt visszavonulót fújt a színpadon, tényleg ilyen megfáradt TSZ elnök szagot árasztva magából, a rendszer, amit eddig épített, zavartalanul, sőt, immár aljasabbul működik, mint eddig valaha is. Azonban tényleg unalmas amellett, hogy egyre idegesítőbb, mert másfél évtized szajkózás, uszítás, rettegésben tartás már annak is sok lehet, aki először bedőlt neki, azaz, nem véletlenül növekszik a Tisza népszerűsége. Itt tartunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Békeuszítás
  1. Coolman szerint:

    Köszönöm Kázmér! Nemcsak ezt, az egész évet, éveket.
    Próbálom elűzni a TSZ elnök szagot, kortyolok egy kis skótot az egészségünkre. Aztán csak megérjük a takarodót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum