Szög a zsákból

Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin) év végi sajtóértekezletet tartott, amelyen megemlékezett Orbán karácsonyi tűzszüneti javaslatáról, s ha Orbán Viktor helyében lennénk, akkor azt mondanánk, bár ne tette volna. Az oroszok elnöke mosolyogva idézte meg magyar barátja szavait, s ezzel többedíziglen buktatta le. Ha akarta ezt, akkor azért, ha meg nem, akkor meg még jobban, s ha most Orbán Viktor volnánk, akkor hosszú bujdosásba kezdenénk.

„Ami a rövid távú tűzszüneteket illeti, ezzel a javaslattal fordult hozzám Magyarország miniszterelnöke, Orbán úr. Azt hiszem, Viktor nem fog rám haragudni azért, ha a beszélgetésünk egy részét nyilvánosságra hozom. Azt mondta: Mibe kerül ez Önnek? Egy napra, két napra karácsonyi fegyverszünetet kihirdetni. Az ellenség ezalatt a két-három nap alatt semmit sem fog tudni csinálni.”

Ezt mondta Valgyimir Vlagyimirovics, s ennek kapcsán onnan indulunk el, hogy alig pár napja ez a Fidesz részéről úgy lett tálalva, a karácsonyi tűzszüneti javaslat sínen lenne orosz és magyar részről is. Vö.: Putyin elfogadta, de a rohadt Zelenszkij meg nem, így ő az egyedüli oka annak, hogy kútba esett békegalambunk mesterterve, amit Putyinnal közösen már el is fogadtak, de most tehetetlenül tárják szét a karjaikat a gonosz miatt.

Mielőtt még erről elmélkednénk, nem árt Putyin szavait, az abban megbúvó nexust figyelni elsőként, a per Viktor emlegetést, ami megmutatja a keleti-, és a keletre vágyó két despota viszonyát, amit csak azért nem nevezünk szerelemnek, mert a gender. Ugyanakkor arra is fölhívná az ember a figyelmet, ez nem éppen a diplomácia nyelvezete, hanem valami más. Hogy micsoda is, azt mindenki döntse el saját maga.

De haladjunk. Mégpedig azirányba, hogy amikor ez a békekavarás megtörtént, Orbán Viktor az Unió soros elnöke volt, s ebbéli minőségében nevezte Putyinnak az ukránokat „ellenségnek”, ami már nem is illetlenség, nem is hiba. Inkább azt mondhatnánk, hogy na, ugye, kibújt a szög a zsákból, igaz, ehhez azt kellene tételeznünk, hogy egyáltalán valamikor benne volt. Belegondolva azonban ilyen soha nem is történt, a viszonyok a kezdetektől egyértelműek.

Ezek pedig abban is megnyilvánulnak, hogy Orbán meg a Mandinernek adott lepedőnyi interjúban foglalta úgy össze az évet, mint Putyin Moszkvában a sajtóértekezletén, s ebben a magyarok miniszterelnöke „Brüsszelt” Mordor birodalmának nevezte, hogy orosz cimborája sem mondhatta volna szebben, azaz, ezek ketten egy lélek két testben, ami viszont ránk nézve lehangolóbb. Már, ha az elmúlt tizenöt év után le tudnánk hangolódni.

Ugyanakkor az a legszebb, hogy ilyen körülmények között Zelenszkij minimum okkal háborodik fel, amire Szijjártó, Lavrov nagy barátja és kitüntetettje adta elő az elméleteit, kijelentve: „Jól látható, hogy Ukrajna elnöke az elmúlt napokban egy csúnya kampányt indított velünk szemben a nemzetközi térben, folyamatosan provokál minket”. Nos, itt kellene igazságot tenni, de ez a fentiek fényében nem is olyan nehéz. Szégyen. Primer vagy szekunder, mindegy.

Ugyanakkor az Unió felsóhajthat, véget ér Orbán elnöksége, amit hatalmas sikerként ad elő a Fidesz, csupán ezt tényekkel nem tudja alátámasztani. Tegnap el is búcsúztatták Orbánt ettől az elnökségtől, jól láthatóan kerülve minden kényes témát, az látszott az egészen, hála istennek, hogy vége van. Ugyanakkor Orbán interjúja szerint a szarkavarásnak nincsen, ez folytatódni fog, csak nem elnöki minőségben, így tán látványosabban.

Ami ebből az egészből kiderül, az nem egyéb ismét, mint a tömény hazugság, amiben a komplett magyar kormány részt vesz Orbánnal az élen. Hogy a béketerv már az asztalon van, csak az nem tudható, hol ez az asztal, de ami még kiábrándítóbb, hogy Putyin jól láthatóan csak röhög ezen az egészen, s ráadásnak most a csizmáját is beletörölte doktorminiszter urunkba, és ő ettől boldognak látszik. Lelke rajta. Meg az országa is.

De ez nem igazán érdekli. Megvolt az öt perc hírnév megint, és ez az az egy dolog, ami Orbánt igazán és őszintén életben tartja, minden egyéb magas ívben nem. De már annyiszor elmondtuk ebbéli keserveinket, hogy ez is érdektelenné válik, és kezdjük magunkat Nietzsche szavaival érezni, hogy gúzsba kötve táncolunk. Azaz, nem marad hátra más, mint boldog karácsonyt kívánni, ahogyan doktorminiszter urunk is szokta. (Borzalom.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Szög a zsákból
  1. Yeti szerint:

    No legalább pontosan tudhatom, ki az ellenség(ha elfelejtettem volna 2010 óta).
    A karácsony pedig ugyanolyan nap, mint a többi. Majd elmúlik, mint a hátfájás.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Pont mint amikor Piszkos Fred elkezdett dicsérni valakit..
    Óhatatlan nem észrevenni a Cárevics műveltségét, dee hogy Rejtőt is ismeri az engem is meglepett ! 🤣

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum