Bölcs vezérünk magához tért

Olyan jó volt nekünk az utóbbi hetekben, amikor azt sem tudtuk, merre ténfereg Orbán. Vagy, hogy egyáltalán a világon van-e. Az ország nélküle is ugyanúgy rohant a vesztébe, a mocsok is csak úgy folyt mindenhonnan, mintha ő beszélt volna a Kossuthon, Nagy miniszter egyedül is el bírt indulni Kínába újabb hitelért, Szijjártó is önjáróan csinált hülyét magából, a vonatok így is összevissza közlekedtek (álltak), a gyerekek mobil nélkül fulladoztak az iskolában, akárha a betegek a kórházban. Látszik tehát, hogy Orbánra itt már szükség nincsen semmi.

Igaz, ő sem akar túlságosan a mi nyavalyáinkkal foglalkozni. Ez az ország már kevés az ő horizontjához. Tudjuk ezt régről, pénzügyek, nőügyek nem érdeklik, a világ megváltása azonban annál inkább. Hogy valami lesz, az pár napja már tudható volt, amikor egyetlenünket egy, a Comói-tó partján álló luxusétteremben kapták lencsevégre, ahová azért érkezett napokkal ezelőtt, mert nem messze onnan, Cernobbióban vett részt egy fórumon, ahol előtte azt mondták, Európa jövőjével foglalkozik majd, miután az országot kizabálta a vagyonából.

Orbántól már időtlen idők óta nem hallottunk olyat, aminek köze lehetett volna az ország valódi gondjaihoz, és most, hogy magához tért a nyári álomból, most sem mutat hajlandóságot arra, hogy ezen változtasson. Azaz, megy minden tovább a kitaposott úton, Orbán a világot akarja megváltani, azt azonban eleddig nem tudtuk, hogy próféta is, de most ez is kiderült. Ahogyan magához tért a luxusétteremben kapott kajasokktól, kijelentette, hogy ő megmondta előre. Mégpedig a „békemisszió” után mondta meg előre a tutit.

De nem hallgattak rá. Bővebben arról értekezett, hogy július elején javaslatot készített az EU vezetői számára, amelyben felvázolta, milyen lépésekre lenne szükség a háború megállításához. Orbán szerint az Európai Unió vezetői nem vették komolyan javaslatait és figyelmeztetéseit. Szerinte rossz döntést hoztak azzal, hogy nem cselekedtek időben. Hogy mi volt a javaslat, és mit kellett volna cselekedni, arról egy rohadt szó el nem hangzik, viszont a gombák számára levonható, hogy nem hallgattak Orbánra, s lám most mi van.

Amúgy semmi nincsen, csak annyi történt, hogy a nagyvezír magához tért, és lankadatlanul folytatja a hőbörgést, amit az is bizonyít, hogy felriadva a kómából azt posztolta – de cseszheti, mert a diákok a suliban nem tudják olvasni  -: „A győzelem receptje: teljes letámadás.” Nem tudni azonban, aktuálisan kit kell letámadni és nem utolsó sorban miért, egyáltalán ő támad vagy őt támadják, tehát teljes a balladai homály nála, s akkor a gombáknál is, de baj az nincs, mert szólnak megint a harci kürtök a susnyásból visszatérve.

Egyébiránt elemében volt a manus, mint ahogyan az újságok és újságírók is, akik ezek szerint megszenvedték az Orbán-mentes uborkaszezont, mert tegnap olyan mennyiségben kaptunk a nyakunkba Orbánt, mint amikor eltörik a szennyízvezeték, és gejzírként tör föl a szar. Itthon vagyunk tehát, állapíthattuk meg, Orbán viszont annyira nem. Más szemszögből inkább úgy fogalmaznánk, hogy elmentek neki otthonról, mert ez sokkal közelebb van a valósághoz, ami az, egyre erősebb az emberben az a képzet, hogy elmebeteg az ipse.

Tudjuk, hogy rendszeresen irkálja át a történelmet, és módosítgatja benne a saját szerepét, olyat azonban eleddig nem hallottunk tőle, hogy mintha már örök idők óta volna és nyomná rá a bélyegét az egész emberiség sorsára, hogy aszongya: „nem ez az első háborúm”, illetve kicsivel később pedig: „van tapasztalatom abban, hogyan kell menedzselni egy háborút”. Hagyok időt a mélylégzésre, vagy a röhögéstől kiköpött kávé letörlésére, utána azonban arra kérem önöket, hogy ízlelgessék ennek a mélységeit, vagy az alatta lévő rétegeket.

Egyébiránt azon a beszélgetésen, ahol ezek a bölcsességek elhangzottak – meg még mennyi rengeteg -, egyetlenünk azt bírta mondani, hogy ő immár huszonkét éve miniszterelnök. A tudatalatti szándék egyfelől az lehetett, hogy ő a legtapasztaltabb, legöregebb sorsrontó, következésképp nála van a bölcsek köve. Illetve még mélyebben a vágy, hogy ennyi ideig legyen miniszterelnök, beleragadva mintegy a trónba. Visszatért hát ő, megszólalt, és még mindjárt hátra van Kötcse, meg a kihelyezett frakcióülés. Bele fogunk hülyülni a baromságokba.

Ha úgy tetszik, ez volt az ő nagy őszi visszatérése, kiemelkedett a susnyásból a mocsári lény, és most letámad, megvált, győz, utat mutat, gyűlölködik, fröcsög, csak egyet nem tesz: nem kormányoz. Igaz, azon a hajón, ami Magyarország volna, sokat már nem is nagyon lehet, olybá tűnik, hogy a tehetetlenségi erő magától viszi a szakadékba. Hogy közben a kormánytagok miket delirálnak, miközben ő készül az isteni szerepre Európa, de az egész világ bölcs irányítójaként, az már édesmindegy. Ennek már nagyon rég vége van.