Dögöljön meg mindenki

Mint az ismeretes, Albert Speer – a Harmadik Birodalom főépítésze, később egyben fegyverkezési minisztere, tehát korának Pintér Sándora, aki mindenhez is ért – megtagadta a főnöke, Hitler tata parancsát, és nem hajtotta végre a Néró-parancsot. Ez, a nevében egyébként mókás, de amúgy félelmetes terv azt tartalmazta, hogy az országban mindent (ipari létesítmények, utak, hidak, vasutak és a többi) el kell pusztítani a szövetségesek odaérte előtt.

Ez nem csak egyszerűen a „felperzselt föld” régóta jól ismert taktikája volt Hitler tata utasításában, hanem abból a mély meggyőződésből fakadt, „Ha a német nép alulmarad ebben a háborúban, akkor gyengének bizonyult, nem állta meg a történelem próbáját, s pusztulásra van ítélve”. Ez csak úgy eszembe jutott kies hazánk mindennapi történéseit figyelve, de tegnap leginkább Klenik Sándorné fideszista asszonyság cselekedetei miatt.

Klenikné Penészlek fideszes polgármestere (most még, szeptember végéig), és mindent megtesz, hogy kő kövön ne maradjon akkor, amikor távoznia kell. Penészleket a legutóbbi adatok szerint kilencszáztizenhárman lakják, tehát kicsinek mondható település, amely azonban kies hazánk egészét mintázza, amire az jellemző, hogyha az organizmusok nem a Fideszre szavaznak, akkor dögöljenek meg, pusztulásra vannak ítélve.

Lásd a korábbi Néró-parancsot. Klenikné nagyon jól időzítve – amikor méltatlan utódja elfoglalja a hivatalt, arra a napra – felmondta a saját magával kötött közétkeztetési szerződést. Hogy megértsük (és nem tudjuk egyébként ez eddig hogy), Klenik Sándorné polgármesterként a saját cégével kötött szerződést a helyi gyerekétkeztetésre, hétfőn pedig bejelentette, hogy ezt a szerződést a cég igazgatójaként szeptember 30-ával felmondja. Saját magával.

Klenikné azt hiszi, az utódjával cseszik ki, pedig nem, hanem azzal a közel száz óvodással és iskolással, illetve a szüleikkel (így beszorozva a falu harmadával), akik netán ott maradnak kaja nélkül (mármint a gyerekek). Így az új testületnek az első munkanapján kell megoldania a gyerekek ellátását, az új polgármester, Bíró Péter azonban azt nyilatkozta, ő már hónapok óta készült erre, és van terve a helyzet megoldására. (Kiderül.)

Ez Kleniknétől eddig szimpla kisstílű genyóságnak tűnik, de távozásának drámaiságát még azzal is fokozza, hogy kijelentette, otthagyja az önkormányzatot a falugondok, a pénzügyes kolléga, az adóügyeket, szociális feladatokat ellátó dolgozó és az igazgatási feladatokat ellátó kolléga is. „Októbertől egyedül a jegyző és az üres hivatali épület marad” – dörzsölte elégedetten a tenyerét, még szerencse, hogy a hivatalt nem dózeroltatja le, és hinti be sóval a helyét.

Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy ilyen tempóval és mentalitással ebben a faluban Klenikné élet és halál ura volt. Éppen ezért sajnálatosan meglátjuk a penészleki történések okán az egyesben az általánost, és van víziónk arról, mi folyhat a legtöbb magyar faluban a Fidesz irányítása alatt, illetve arra is bizonyságot nyerünk, mi történik a bukásuk után. De nemcsak az egyes és általános, hanem a kicsi és nagy példázata is ez.

Rálátunk ilyképp az ellenzéki vezetésű várok közismert sorsára, de mintát kapunk arról is, mi történne, ha ezek országos szinten veszítenének választást, így első ránézésre kő kövön nem maradna, mielőtt azonban mindent kiszednének belőle, ami él és mozog. Erre utaló jelek már vannak, ahogyan Magyar Péter feltűnt, az oligarchák elkezdték kiszedni a cégükből a pénzüket (illetve pénzünket, aminek közpénz jellege a közismert módon eltűnt).

Ahogyan a penészleki szomorú történések kicsiben, úgy a lázadó városok sorsa nagyban (és az ország végezetül egészen) sorsa mutatja, mire kell a hatalom ezeknek. A köz szolgálatának ideája – és kötelessége – ha volt is egyáltalán, már régen elveszett, itt életre-halálra megy a harc, aminek egyáltalán nem kellene így lennie, de nekünk ezt dobta a gép. Illetve ezt dobattuk vele magunknak. Momentán, ha lázadunk, akkor bosszút állnak.

Eddig csak Orbánon szörnyedtünk el (lásd például Iványi iszonyú sorsa), milyen hidegen és szenvtelenül nyírja ki az ellenállókat vagy a csak másképp gondolkozókat, ami még régebben az ő megfogalmazásában úgy indult, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. Most pedig látjuk a penészleki ovisok ebédjét meg uzsonnáját, hogyan is értik ezt: dögöljön meg mindenki, aki nincs velük, felperzselik az egész országot, ha úgy hozza a sors (vagy a választói akarat).

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
9 hozzászólás “Dögöljön meg mindenki
  1. Coolman szerint:

    Én eddig bármelyik fideszesen és hívőn el tudtam szörnyedni. Mocskok és/vagy buták.

    • Nyista szerint:

      A fideszhitűek mind mocskok és buták. Csak akkor mi lesz, ha a nép nem várja meg a választási bohózatot, hanem feldíszíti velük az ország fáit? Hogy fognak pitiáner bosszút állni, ha a szél fütyül a talpuk alatt?

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Az EU választások miatt a fidesz előrehozta az önkormányzati választásokat, így majd fél évük volt a leváltott latroknak a küllők közötti botot játszani. Például Pakson is. Miért? Költői kérdés…

  3. yeti szerint:

    Csak a fidesz!

  4. polyvitaplex szerint:

    Remélhetően csak az önkormányzati dolgozók követik Kleniknét a száműzetésbe, de a szakácsok maradhatnak a helyükön.

    Persze egyáltalán nem biztos, hogy ő és a cége, az idősek gondozásával foglalkozó Nyugalomsziget Kft. marad-e Penészleken, vagy belekóstol az országos politikába, az ilyen karakán, szilárd erkölcsű emberek a penészleki polgármesterségnél nagyobb karriert is befuthatnak.

    • Coolman szerint:

      Remek meglátás. Ilyen hű elvtárs nem penészedhet egy kis faluban.
      mencerelvtárs mellett a helye!

  5. Kocsis Sándor szerint:

    Ez a „daganat” nem várta meg a sebészt,eltávolította saját magát.Lásd még Néppárt vs.Fidesz.Penészlek reméljük túléli ezt a kellemetleséget.Hosszabb távon mindenképpen egészségesebb lesz.Szorítunk nekik.

  6. hj szerint:

    A bosszúállás „kultúrája” egyre inkább normává kezd válni ebben a keresztény szeretettől túlcsorduló országban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum