Bűnözők

Mindig akadnak különös, szókimondó emberek Orbánnal szemben, akik olykor félreteszik a diplomáciai udvariaskodást: mondhatni, ami a szívükön, az a szájukon. Általában belőlük lesznek a fideszes legendáriumban népünk ellenségei, akik nem tisztelnek minket, meg akarják mondani, hogyan éljünk, gendereket, migránsokat reánk erőltető belzebubok. De ezt fölösleges tovább ragozni, hiszen mindannyian ismerjük a véget nem érő sztorit.

Odáig azonban kevesen mennek el, mint Daniel Freund, aki német is, zöld is, és már nagyon régóta pikkel Orbánra, s ezt gyakorta ki is fejtette. Ő még valahogyan nem került plakátra, de jó úton van afelé, főleg, hogy nem átallott húszezer aláírást összegyűjteni csak azért, hogy függesszék fel Magyarország uniós elnökségét, amit abszurdnak tart. Bővebben is indokolja olyanokat sorolva, amiket már unalomig ismerünk, és van még egy plusz mondata.

Voltaképp minden, amit előtte, s amit utána sorol fölösleges és érdektelen, jogállam, európai normák, és minden ilyesmi, ami úgy pereg le a Fideszről, mintha a világon sem volna. Valószínűleg, mert ugyan a memorandumot a rengeteg aláírással Charles Michelnek küldte, de nagy valószínűséggel abban a tudatban, hogy mindenki is olvassa, kérését így indokolja: „nem volna szabad hagyni, hogy a bűnöző magyar vezetés képviselje az Uniót”.

Régebben az ilyesmire szokta az ember mondani, hogy delikát, de ez túl van azon a ponton, Nietzsche papával szólva ez már túl van minden jón és rosszon. Azt nem tudni, Freund úr milyen választ kapott a megkeresésre, vagy kapott-e valamit egyáltalán, arra viszont emlékszünk, jellegéből fakadóan milyen lomha az Unió, azaz, most már nem függesztik fel az elnökséget, bár régebben volt róla szó. Csak nem akartak visítást.

Ennek ellenére, illetve ezen kívül még mintegy desszertként, ami édesség azt mutatja, a kedves vezetőnek milyen híre van a világban, Alexander De Croo, belga miniszterelnök, aki hétfőn átadja a stafétát a mi fiunknak, arra intette az utcai harcost, hogy: „Az elnökség nem azt jelenti, hogy te vagy Európa főnöke”. – Én nem tudom, de, ha Orbán volnék, ami hálistennek nem vagyok, akkor a guta kerülgetne, illetve égne a pofám.

Ez a belga intelem olyan, mintha a debil és infantilis kis kölyöknek mondanák el, attól, hogy nála van a műanyag vödör, még nem övé a homokozó, amiben azonban az a szomorú, hogy más országok miniszterelnökeinek nem kellene ilyen útmutatást adni, mert ők tisztában vannak az alapfogalmakkal. Ez a miénk ezek szerint nem, egyrészt debilnek nézik, másfelől maffiózónak, s ebben az a csoda, hogy meglátták azt, amit mi már rég tudunk.

A legszomorúbb azonban, hogy a belga egy sajtótájékoztatón mondta, amit mondott, és a tudósítások szerint a teremben a megjegyzését „általános derültség” fogadta. Azt nem tudni, hogy ez a szofisztikált leírása annak, hogy hangosan röhögtek, vagy tényleg csak úriemberként vigyorogtak, de ez teljesen mindegy is. Mert mint kitetszik, itt a soros uniós elnökség kapcsán már semmi komoly dologról nincsen szó, a Fidesz azonban veri a mellét.

A már eddig is megtörténtek, hogy nem sikerül vele időpontot egyeztetni, aztán a most napvilágra került újabb információk mutatják, mi a helye Orbánnak a civilizált világban, sajnálatosan azonban nekünk is, akik a külvilág számára egyértelműnek tűnően újra meg újra megválasztjuk őt a szemétdombja tetejére kukorékolni. De még egy adalék ahhoz, hogy amikor Freund képviselő „bűnözőkről” értekezik, akkor nem a levegőbe beszél.

Nem olyan régi történet az Európai Bíróság horribilis büntetése, amit a menekültekkel való embertelen bánásmód miatt kapott kormányunk, s amit úgy kommunikálnak, hogy azért sóztak rájuk, mert megint győztek, s hogy nem leszünk gyarmat. Illetve amit a kedves vezető úgy akar másokkal kifizettetni, hogy az a tuggyukkiknek jobban fájjon. Ez nonszensz, mert végül nekünk fog fájni, de épp most született egy újabb direktíva egy ilyen ügyben.

Egy iraki menekültet több mint háromszáz napig tartottak fogva az úgynevezett tranzitzónában, emellett éheztették, és csak bírósági felszólításra kapott ételt. Ezt nem kell különösebben jellemezni, mindenféle lágerek és koncentrációs táborok jutnak az ember eszébe, de, ha ilyet mondana, még megsértődnének a kollégisták, akiket ezek szerint jól jellemzett Daniel Freund és a húszezer aláírója. Szégyen ez az egész.

Mindeme bizonyítékokat, hogy miféle alakok ezek, a végtelenségig lehetne sorolni, de voltaképp ezt teszi az ember napra-nap már több mint egy évtizede, mindenféle látható eredmény nélkül. Egy bizalommal, ha másra nem is, dokumentálásra jó ez az egész, hogy majd valamikor, ha a drótok mélyiről egy ember elé kerül, akkor elborzadjon és csodálkozzon egyben, hogyan tudtak így élni akkoriban az emberek. S mi integetünk neki: így.