Időpontgondok

Ursula von der Leyen újabb öt évig az Európai Bizottság elnöke lesz. Így döntöttek a „nagyok”, akik közé Orbán Viktor nem tartozik, viszont neki ez a fejlemény egyáltalán nem tetszik. Mondjuk, hogy is tetszhetne, hiszen emlékszünk még, amikor Ursula kék plakátra került, mint népünk ellensége, akit Brüsszel bevétele után el kell zavarni. Mint tudjuk, a vár ellenállt Orbán rohamcsapatainak, amelyek tulajdonképpen nem is voltak. Gőzös álom volt az egész.

A gőzök azonban itt maradtak. Kiosztották az Unióban a főbb szerepeket, Orbánnak pedig semmi sem jutott, mi több, még bele sem szólhatott a „nagyok” dolgába, amire azt találta ki, hogy az a koalíció (ő nevezte így), ami most létrejött, nem a nép akarata szerint való. Tudjuk, hogy a népakarat az volna orbáni értelmezésben, hogy ő legyen a király, sajnálatos módon azonban ez nem manifesztálódik. Momentán a jelek szerint még bohócnak sem kell.

Pedig mindent megtesz érte. Amúgy az utóbbi napokban elemében volt, sürgött-forgott, hogy a végén ne maradjon olyan magányos és megvetett pária, mint amilyen valójában. Utazgatott, tárgyalgatott, hogy valami frakcióba betuszkolja a tizenegy emberét, de senkinek sem kellenek. Olyan információk is vannak, hogy ezek a szerencsétlenek Deutsch vezetésével magányosan bolyonganak a brüsszeli folyosókon, de nem sajnáljuk őket, ők kovácsolták a sorsukat.

Orbán ezután, amikor észrevette magán azt a szagot, ami miatt sehová sem kellenek, körülnézett, hogy talál-e hasonszőrűeket, akiknek aztán az élére állhatna, mint valaki. Erre találta ki ezt az Unión belüli kelet-közép-európai frakciót, ami fedőnév alatt a hasonló fasisztákat terelte volna egybe. Már az ötletkor látszott, hogy nehéz lesz összehozni a hét országból huszonhárom képviselőt, és nem is sikerült. A lengyelek beintettek.

Jobban mondva a PiS. Tehát még mindig nincsen frakciója a Fidesznek, és nem is látszik, hol és hogyan lehetne. Most láthatják a fiúk, hová jutottak, de a legszebb az egészben, hogy akkor, amikor úgy tűnt, valahogyan összekalapozza Orbán azt a társaságot, ahol újra nagynak érezheti magát, üzent: „Az európai választókat becsapták. A Néppárt megkötötte a hazugság koalícióját a baloldallal és a liberálisokkal. Nem támogatjuk ezt a szégyenteljes megállapodást!”    

Ezt visította Orbán, s abban a pillanatban még arról irkáltak a hozzá hű lapok, hogy „Orbán már megint váratlant húzott, úgy tűnik, hogy Brüsszelben is meglepetést okozott”. Aztán látjuk, hogy nem. Orbán semmi „váratlant nem húzott”, csak azt csinálta, amihez a leginkább ért, kavarta a szart. Európa azonban más kávéház, mint kies hazánk, és most már végleg úgy tűnik, hogy a kedves vezető becsülete kitelt, ha volt neki ilyenje egyáltalán.

Viszont ilyen körülmények között leszünk mi az Unió soros elnöke, de, hogy mifélék, azt az mutatja, elmarad a biztosi testület budapesti látogatása, ami szokásos az elnöki ciklus elején, azaz most. Nem találtak a felek megfelelő időpontot, nyamvadt két napot, amikor ezt össze lehetett volna hozni. Sőt, mintegy habnak a zavaros kakaóra, az Európai Parlament sem tudja fogadni Orbán Viktort a képviselő-testület július 16-án kezdődő alakuló ülésszakára.

Kínos. Jelzésértékű. Mert van az a diplomácia, amit Magyarország jellegénél fogva nem ismer, mert ezen a címen leginkább ordítozni szokott, s ennek a diplomáciának a nyelvén ez sokkal többet jelent, mint, hogy nem sikerült az órákat egyeztetni. Nem akarnánk alpári kifejezéseket használni a helyzet jellemzésére, pedig az volna célra vezető, hiszen ők ebből értenek. Szofisztikáltan talán annyi: nem kérnek a Fideszből. Nem kérnek belőlünk.

Egyébként Orbán szégyene a mi szégyenünk is, de kár ezen keseregni. Amúgy viszont, amikor Weber befogadta a Tisza Pártot a Néppárt kebelébe, akkor annak az örömének adott hangot, hogy Magyarországon azért lám, vannak olyanok, akik a Fidesz nélkül képzelik el a jövőt. A legérdekesebb pedig, hogy ez Európában már meg is valósult, csak itthon nem jön össze sehogyan sem. Legközelebb majd 2026-ban tudjuk meglátni.

Nagyon hosszú két év vár ránk, nem is érdemes belegondolni. Csak annyit látunk, hogy a jelen viszont kilátástalan. Orbán sorra kapja a kokikat és sallereket, és már annyiba sem veszik, hogy a szokásos zsarolásával némi uniós pénzt kicsikarjon, amibe viszont – mint kitetszik – belerokkan az ország. Annyi maradt, hogy nézhetjük a gombáknak szóló hőbörgését, mert a most történtek is csak arra voltak jók. Ennyit tud a manus, semmivel sem többet.