Komoly, újságban írt feljelentés

Mint éppen most kiderült, az egész magyar sajtópiacon a Magyar Nemzet névre hallgató nyomdaipari termék vesztette el tavaly a legtöbb sajtópert. A Fidesz többi propagandaterméke sem panaszkodhat, de ezek között e téren elsőnek lenni delikát, ami egy dologra biztosan utal, hogy ez a lap kevéssé tekinthető szavahihetőnek, azaz ez hazudja a legtöbbet. Az ilyesmi nem nóvum a Fidesz-sajtónál úgy általában, ezért tartja őket a gazda. De ezt is tudjuk.

Mindez most épp azért érdekes, mert ez a szavahihetetlen Magyar Nemzet írt arról, hogy Magyar Péter mozgalma, a Talpra Magyarok! Közösség mögött a Datadat áll, csak más néven – Datadat GmbH -, amiből az a sejtetés keletkezik, hogy Magyar Péter amellett, hogy verte az asszonyt, még külföldi ügynök is, aki netén békaemberek segítségével tör hatalomra, mint népünk ellensége. Legalábbis erre jutott Lánczi Tamás.

Lánczi elvtárs – mint az szintén ismeretes – a modernkori ÁVH, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke. Ez az a hivatal, amely az EP szerint sérti a szabad és tisztességes választások elvét, s ez az is, amelyik működése folyományaként az EB elindította a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben. Illetve emiatt legfrissebben, mert egypár már zajlik, ám most már azt is kijelentették, ez az egész az országot a választási autokrácia hibrid rendszerévé tette.

Köszönjük Emese, tudjuk, és érezzük, a ténymegállapítás azonban minket kevéssé vígasztal. Azért kellett mégis megjegyezni, mert hozzá tartozik ahhoz, ami ezután következik. Az mégpedig, hogy ez a Lánczi Tamás a Magyar Nemzet erősen kétséges igazságtartalmú írása nyomán vizsgálatot rendelet el Magyar és a mozgalma ellen, a cikk tehát úgy működött, mint egy komoly, újságban írt feljelentés, megidézve A tanút és annak világát.

Mindezek után ugyanis a következőket látjuk: a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerült a gyanúja annak, hogy ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör és kapcsolati háló, amely 2022-ben az ellenzéki kampányt támogatta, és megpróbálta a magyar törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat, most ismét a magyar választásokat vette célba. Azzal a lehetőséggel, hogy mindezért már börtön is járhat.

Egyébiránt a Magyar Nemzet csak a hasára ütött, hiszen egyáltalán nem kérdezte meg az érintetteket, csupán sunyin sejtet. Az egy dolog, hogy Magyar tagadja a kapcsolatot, az meg a másik, hogy a Datadat GmbH ezt mondja: “Sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel. Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság”.

Innentől megint kinéz a Magyar Nemzetnek egy sajtóper, és lehet, hogy majd hosszú idő elteltével azt szokása szerint el is veszíti, a jelent azonban ez nem változtatja meg. Ez pedig az, hogy ahogyan már tegnap is látszott, az egész magyar aljas sajtótér tele lett fosva azzal, hogy Lánczi vizsgálódik Magyar ellen, mert ő feltehetőleg külföldi felforgató elemek zsoldjában áll, így áskálódik kies hazánk fasiszta rendje ellen. Ez hovatovább nevezhető félelmetesnek is.

Nem tudjuk nem észrevenni ebben az ügyben a putyinizálódást, mint másokban a náculást, megint másutt a Rákosi vonalat, meg még a feudális viszonyokat, ami így egyben olyan undorító katyvasz, hogy ezt választási autokráciának nevezni erős eufemizmus, és az EB visszafogottságára utal, mert ők mégsem nevezhetik Orbánt és a bandáját fasiszta csürhének. Pedig azok. Illetve még az összes többi, amit emlegettünk.

Ugyanakkor az a legfélelmetesebb ebben az egészben, hogy ezek szerint elég akármilyen hazugságot leírni a propagandasajtóban, és ez azonmód alkalmat ad a vizsgálat elrendelésére. Ez a maga nemében jobb, mint A tanúban a komoly, géppel írt feljelentés, ami az egyén romlottságát tételezi, itt azonban elég, ha a hatalom utasít hazudni valamit, és máris jöhet a delikvensért a nagy, fekete autó. Ugyan még nem, de majd igen.

Egyébiránt, ha látni szeretnénk, mi felé halad Magyarország, olvassuk el Politkovszkaja Orosz naplóját, és számos dologra rá fogunk ismerni. Hogy nem teljesedik ki idehaza az abban tapasztalható téboly, az egyedül az Uniónak köszönhető, nem véletlen tehát, hogy Orbán annak legyőzését jelölte ki fő célként, hogy aztán itthon még zavartalanabbul csinálhasson azt, amit csak akar. Bár most sem gátolja őt sok minden a tombolásban.

Az Unió és a Lánczi-féle hivatal ügye egyébként még a vizsgálat szakaszában van, aminek az lesz a vége minden bizonnyal, hogy az EU bírósága elé utalják a dolgot. Itt majd jó idő elteltével ítélet is születhet – vagy nem -, addig is azonban, ahogyan most is kiderült, szabadon és fékek nélkül garázdálkodhat az országban, s ha mást nem is ér el, de a megfélemlítésben és lejáratásban jeleskedni fog. Most ilyen idők jönnek, sötétebbek, mint eddig.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Komoly, újságban írt feljelentés
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Az ilyen lánci félék mennyire tudnak a hivatal mögé bújni? Személy szerint nem lehet őket perelni 10-100 milliókra? Plusz minden ilyen vegzáló papiroshoz valaki a nevét adja. Vagy csak a pokrócozás marad?

  2. Yeti szerint:

    Tök felesleges bármilyen baromságot tagadni, vagy hazugságnak nevezni.
    Vezetés geci, rájuk azért nem hat, a népség meg úgy hülye ahogy van, ott meg azért felesleges.
    Európa puhapöcs banda, ha nem finanszírozta volna annyi éven át ezt a söpredéket, ma mennyivel könnyebb és kellemesebb lenne az életem.
    Így aztán régóta nem remélek senkitől semmit, ott eheti meg a fene a világot ahol éppen van.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Az EU a magyar állampolgárokat finanszírozta, amit az orbánék elloptak. Azért az un. „ellenzék” is „megéri a pénzét”, hogy hagyta idáig fajulni a politikát…

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Az nincs megírva,
    Hogy a náci csürhe
    A vérünk szapulja…

  4. polyvitaplex szerint:

    Nem mai találmány, ősidők óta az volt a bevett szokás, hogy a Fidesz belsős információkkal látta el a Magyar Nemzetet, azután a cikkekben írtakat átvette a többi lap, tévé, rádió, és azokra hivatkozva lehetett interpellálni vagy kérdést intézni a parlamentben.

    Nincs különösebb tétje, inkább csak a színfolt kedvéért tegyük hozzá, hogy Menczer Tamás már tényként állítja Magyar Péter dollárbaloldaliságát, pedig a szuterénvédelmi vizsgálat még el sem kezdődött.
    Menczer mindenkit megelőz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum