Kérdezzék az elnökasszonyt

Lazul az őrizet. Felelőtlen a testőrség, vagy eltévedt a TEK, de az utóbbi napokban valami különös ok miatt többször is doktorminiszter urunk közelébe kerültek mindenféle újságírók, akik kérdésekkel ingerelték a nagy utcai harcost. Ugyanazt kérdezte tőle mind az összes elvetemült, sorosista firkász, amire amúgy egyként kíváncsi a nemzet: miért kapott kegyelmet K. Endre. Ez, illetve a kérdésre adott felelet lenne az origója mindannak a botránysorozatnak, amely a napokban pedofil-ügyben remegteti az országot (és elsősorban a Fideszt).

Hogy Orbán hatalmi bűvkörén belülre kerülnek ilyen kérdésekkel provokáló alakok, az a rendszer zavarodottságát mutatja. Aztán, ahogyan ezekre a kérdésekre válaszol, az pedig magának a nagyvezírnek a nyüszítését, mert és ugyanis, hiába tűnik olybá, hogy a szokott nyegle és pofába mászó módján elegánsan tér ki a válaszok elől, minden érdeklődés az elevenjébe hatol, s ha volna jelleme vagy lelkiismerete, akkor rég megtört volna már. Ilyen készségei azonban nincsenek, ezért a válaszok is egyformák: „Az elnökasszonyhoz forduljon”.

Ez egy háromszavas mondat, és csak azért nem mondjuk, hogy ennek a végtelen számú permutációjával dolgozik, mert a variációs lehetőségek erősen korlátozottak. Minden egyes kérdésre a három szó szórendjének változtatásával felel ez a mi hősünk, amivel voltaképp azt mondja, hogy kegyelmi ügyekkel nem foglalkozik. És ezzel az értelmezéssel jutunk el Orbán kommunikációjában arra a széles térre, amikor a felelősséget próbálja elkenni. Mert eszünkbe jut, mennyi mindennel nem foglalkozott már végtelennek tűnő élete során.

„Nőügyekkel nem foglalkozom”, „gazdasági ügyekkel nem foglalkozom” – hogy csak a leghíresebbek jussanak eszünkbe az aranyköpésekből, amelyek arra utalnak, hogy az ilyesmi piszlicsáré ügyek kívül esnek az ő fenséges gondolkodási körén, amely amúgy permanensen a komplett világ megváltásával van elfoglalva. A nem foglalkozások viszont ott érik el csúcspontjukat, amikor a kedves vezető a váratlan helyzettől és kérdéstől úgy ledermed, hogy boldog karácsonyt kíván. Nem csoda hát, ha olykor függöny mögé bújik.

Ugyanígy a tartalomjegyzékbe kívánkozik, amikor az utcán elmerülten számolgatta a csakis készpénzét, és újra csak kérdést kapott, akkor először jó reggelt, majd a titokzatos házból kilépvén, megint a zaklatókkal szembesülve jó napot kívánt. Ebből kitetszik, ugyan azt nem egészen biztos, hogy tudta, hol is van, a napszakokkal azért tisztában volt, és ez is valami. Itt a legújabb, ez az elnökasszonyos azonban több szempontból is érdekes, mert nem egyszeri rajtaütés miatti zavarában terjedt a szókincse csupán a megmutatott három szóra.

Ahány újságíró amennyi kérdése, kitartóan csak ezt mondogatta Chuck Norris tanítványa, amivel viszont megmutatta, hogy amiként a vész első óráiban, csak úgy a tartós tagadásra berendezkedve is egy szoknya mögé bújik. Ez most az ő függönye, mint ahogyan A bádogdob főhőse is mindig a nagymama szoknyái alá vágyott vissza, mint ahol biztonságban van a fenyegető világ felől. Viszont, ha így rámutatunk: ecce Orbán, nem biztos, hogy olyan ember mutatkozik ujjunk előtt, mint aki alkalmas egy ország vezetésére.

Egy maffiáéra inkább, s nem azért csupán, mert a valahai hazánk jellege is az, hanem, mert abban a szervezetben a keresztapa szava megkérdőjelezhetetlen. Így már összeáll a kép, csak épp az is kitetszik, hogy Orbán még ennek is selejtes, azaz, nemhogy a rettenthetetlen hős, hanem egy beszari alak képe bontakozik ki rámutató ujjunk előtt, és ez meglehetősen lehangoló bír lenni. Mondhatnánk azt is, hogy a király meztelen, s immár nem először, azonban látjuk úgyszintén, hogy ettől a hatalma meg nem rendül. Ki nem csorbul.

És ez az, ami igazán érdekes. Az mégpedig, hogy ami kép kibontakozik, leföstődik előttünk úgymond, az azt mutatja, ez az ember alkalmatlan egy ország vezetésére, amit az ország állapota nagyon jól mutat. Ugyanakkor az is egyértelmű, hiába szaralak, ettől a hatalma meg nem rendül, azaz, a nap továbbra is vidáman süt a saját temetésünkön. Mi tudjuk ezt, azok azonban, akiknek mindez módfelett tetszik, egyáltalán nem, sőt, még tapsolnak is hozzá. Zeneszóra döglünk meg, miközben a már nem is létező elnökasszonyt kérdezzük.

Viszont, hogy ne ilyen búslakodós hangulatban kezdjük el a napot, mert nincs miért, vagy már másfél évtizede van, úgyhogy secko jedno, lássuk úgy mindezek után – mert másképp látnunk nem lehet -, hogy a kedves vezető ma már nem egyéb, mint önmaga karikatúrája. S ha még párszor elmondja ugyanazt, egy papagáj képe jelenik meg előttünk, aki ücsörög a kalitkájában, ringatózik a rúdján, és ismételgeti a betanult szavakat, amin a körötte ülők jót derülnek. Így is lehet – illetve most már csak így lehet – elviselni Magyarország, nem köztársaságot.