Brüsszel 2023

1938-ban, Münchenből hazatérvén Neville Chamberlain, brit miniszterelnök a reptéren lobogtatott egy papírdarabot, amelyiken aláírásukkal az akkori „nagyok” odaadták Hitlernek Csehszlovákia egy részét. A szerencsétlen és naiv Chamberlain a béke zálogául tekintett a papírfecnire, hogy ezzel jóllakatta a szörnyet, és akkor már minden rendben is lesz. Aztán tudjuk, mi jött utána, keserves volt a lecke, de a jelek szerint nem tanultak belőle a demokráciák. Képtelenek rá.

2023-ban Ursula von der Leyen, vagy akárki más a hivatalból ugyanígy eltelten örülhet, hogy odaadta a pénzt Orbánnak, aki ettől és emiatt nagy kegyesen elállt vagy eláll a vétójától, ami így egészen világosan mutatja, hogy nála nem elvekről van szó, hanem pénzről. Ugyanakkor azt is, hogy az Unió képtelen megfékezni őt, aki belülről akarja szétrohasztani, vagy, mint mostanában pedzegeti, a maga képére formálni azt, szétbarmolni mindent, amit évtizedek alatt nagy fáradsággal felépítettek.

A Fidesz reakciói egészen undorítóak erre a hírre, hatalmas győzelemnek élik meg az Unió gyengeségét, ami voltaképp igaz is. Hiszen újólag bebizonyosodott, hogy az elvtelen aljasság nagyobb erő a becsületességnél, hogy a folyamatos gáncsoskodás egy idő után nem elviselhető, világosan kitetszik, hogy az ilyennel kezdeni nem tudnak mit. S bár Orbán most egyedül lévőnek látszik, nagyon könnyen kerülhet mellé még egy-két hasonszőrű alak, így a fentiekből fakadóan győzni fognak, a józanság pedig veszíteni.

Így hiába hallani most olyan hangokat, hogy úgy lettünk cserben hagyva, mint ’56-ban, ez egyszerűen nem igaz, mert nem külső hatalom, hanem saját magunk ástuk meg a sírunkat. De, hogy egy háromszázmilliós közösség sem tud mit kezdeni azzal a veszedelemmel, amit mi szabadítottunk rá, az nagyon sok mindent megmutat a demokráciák erőtlenségéről, és azokról a játszmákról, amelyek a nagy egész helyett a pillanatban merülnek el, mert még mindig képtelenek belátni, hogy a saját vesztük felé gyalogolnak.

Orbánnak ez olyan jelzés ugyanis, ami számára azt a bizonyosságot erősíti meg, hogy mindent megtehet. Navracsics, sőt, a levitézlett Varga Judit is csűrdöngölnek itt, hogy mindent teljesítettek, amit az Unió a demokráciadeficit felszámolására nekik előírt, de tudjuk, nem. Maximum papíron, sőt, ha csak egyedül a most elfogadott szuverenitásvédelmi törvényt nézzük, már ez az egy elég volna, hogy ne kapjanak egy fillért sem. Mégis kapnak, és ez mindent elmond a világunkról. Momentán Ukrajna fontosabb.

Ez teljes mértékben érthető, csak azt nem látják be a tehetetlen Unióban, hogy a kis tüzet ezzel eloltották, de megágyaztak egy még nagyobbnak, s ha nem is elvtelenek, de nagyon-nagyon gyengék. Majd később kiderül, hogy ez történelmi szükségszerűség vagy sem, de az a távolság az időben, ami erre lehetőséget ad, egyben a végórákat is jelentheti. Mert ugyan hiába mondják az egyesek nagy hangon, hogy Orbán nem való közéjük, a jelek szerint sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják. Megakadt a torkukon.

Hogy ez mireánk milyen hatással lesz, az teljesen érdektelen, az országon belül Orbán eddig is azt csinált, amit csak akart, de most pénze is lesz hozzá. Amit vagy ellop, vagy betömi az összeomlani készülő költségvetés lyukait, ez egyre megy. Nagy könnyebbséget kapott, amivel majd vissza is fog élni. Megerősítést nyert, hogy az az aljas zsarolás, ami eddig is az eszköze volt, eredményes, és minden további nélkül folytatható, sőt, ha ilyen egyáltalán lehetséges, még nagyobb lesz az arca, még hangosabb lesz és még kártékonyabb.

Ezzel a döntéssel az Unió nem bennünket hagyott cserben, mert az már nagyon régen megtörtént, hanem saját magát. Nem először, és vélhetően nem is utoljára bizonyította azt, jelenlegi formájában nincs felkészülve egy benne lévő fekély kezelésére. S ha most Chamberlainként azt hiszi, megmentette a békét, ugyanúgy csalódni fog, mint a brit akkor, de késő lesz minden. Mi pedig azzal a tudattal nézhetünk a sorsunk elé, hogy mi vagyunk az Unió Szudétavidéke, amit a szörny megkapott játszóhelyül.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
11 hozzászólás “Brüsszel 2023
  1. Kiss Erika szerint:

    Orbán a rák az unióban.Egyre több lesz az áttét. Sajnos annak idején Hitlerről is azt gondolták, nem olyan veszélyes, most itt a követője.

  2. Ultron szerint:

    Innentől kezdve, aki szerint az EU nincs nyakig benne az ország szándékos, tervszerű leépítésében, az hülye. Ez a pénzvisszatartósdi valószínűleg eddig is csak látszatintézkedés volt. Kész, vége, nincs ellenpont. Nácik leszünk, mert mindenki ezt akarja jobb mielőbb beletörődni.

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Pedig az uniónak nagyon egyszerű lenne megfékezni őkelmét. Csak nyilvánosan összefüggésbe kéne hozni a 2010 óta Magyarországra utalt, több mint 20000 milliárd forintnyi EU adófizetői pénzek eltulajdonításával, és nemzetközi elfogatóparancsot kiadni ellene. Aztán ha itt nem lehet elszámoltatni, akkor Hágában elszámoltathatnák. Amit itt műveltek a 13 év alatt, az nemcsak magyar belügy. :/

  4. miki1950 szerint:

    Tegyük csak fel a klasszikus filozófiai kérdést az ok -okozat összefüggésében, „miért ég a villanykörte? ”
    Hibás Manfred, hibás Ursula, hibás a 26 ország miniszterelnöke, hibásak azok adófizető polgárai, és persze hibás orbán is.
    Ezek azonban mind okozatok, de az ok, az eredő mégcsak a magyar néptől való , amely a lehető legnagyobb felhatalmazással ruházta fel és tartja hatalomban orbánt ,aki hatalmával élni nem, de visszaélni annál inkább tud vele.
    Tehát menjünk vissza a kályhához és töprengjünk el azon, miért is teheti meg orbán amit tesz?
    Mea culpa és szórjuk a hamut a fejünkre.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Azért teheti meg, mert egy beszari, összefogásra képtelen banda a magyar. Te vagy a legjobb példa erre.

  5. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda, kedves mindannyiunk!

    Ekkora -hmm hogy úriemberek maradjunk- „becsapás” után nehéz szavakat találnom, talán az vigasztal/szomrít, hogy voltak rajtam- rajtunk kívül még pár milliónyian BIODÍSZLET-MAGYAROK ebben a harmadosztályú nevetséges bohózatban .
    Majd pár hét, vagy hónap múlva talán objektívebben józanabbul látom, addig is csak bámuljuk tágra nyílt szemekkel ,hogyan ül tort a sötétség ellopott álmainkon..

  6. Tom Sawyer szerint:

    Bocs,mert az álmainkat nem ellopták . Az a pénzünk az az elmult 13 évünk, a jelenünk, és most már a jövönk, illetve a gyerekeinké, az unokáinké is.
    Az álmainkat most elárulták, és Európa árulta el. Ez azért nem ugyanaz….

    • kovacs_ugynok szerint:

      Nem Európa tűri el, hogy egy tolvaj maffia uralkodjon felette, hanem a magyarok. Mindegy, hogy fideszdrukkerről van szó, vagy nem.

  7. Tom Sawyer szerint:

    BRÜSSZELNEK , szeretettel :

    Teccik tunnyi, nincs itt minny csudákoznyi,me’ hogy ennyé még a bugfencs mazskának izs több esze vany felénk..

    No mindegy, ha normál mondtuk se értették. Szóval elmehetnek Brüsszelbe is a jó kib@szott édes jó k@rva anyukájukba..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum