Báncsák a nemzeti konzultációt

Báncsák a nemzeti konzultációt. Megtámadták őtet Kovács Z. állami levelező előadásában, aminek az a célja, hogy elhallgattassák a magyari embereket. Ilyen sztorik után folytatnunk kell a konzultációs téboly történéseit, mert annak idején az ember úgy tanulta, ha egy témát elkezdett, akkor végig is viszi. Ekként születnek a regények, így magunk is meglátjuk, mire jutunk, amikor véget ér. Ezek ellenére azonban a kedves vezető a Facabookon lobogtatta a konzultációs ívet, hogy ő már kitöltötte volna, ám a képen nem látszik a papíron a támadás nyoma egyáltalán.

Nem szabta szét neki senki. Mert tegnap meséltük, hogy az EB szóvivője, bizonyos Eric Mamer úr csak annyit jegyzett meg halkan a kurvaanyázás helyett, hogy ami ebben a dokumentumban foglaltatik (amit Orbán oly ügyesen kitöltött, sőt, egyedül), nem igaz. Illetve még diplomatikusabban mondta Mamer úr, hogy „a magyar kormány EB-vel kapcsolatos állításai valótlanok”. Különös a diplomácia nyelve, ahogyan elkeni a véresen komoly dolgokat, ilyen linguát azonban mi, magyarok nem értünk. Főleg nem Kovács állami levelező olvasatát, sem a lelkivilágát.

Azt mondja a szemüveges Mamer úr kijelentésére a támadás konstatálása mellett, hogy mindezzel „Brüsszel támadást indított a nemzeti konzultáció ellen, és mindent megtesz a magyar emberek elhallgattatásáért”. Nem érteni fideszmagyar, hogyha valaki azt mondja valamire, „valótlan”, az milyen támadásnak minősül, mert a NER-en kívül ezt ténymegállapításnak hívják, és nem látunk macsétét senki kezében, hogy a nemzeti konzultációt cafatokra kaszabolja, esetleg fröcsögne a vére ennek a konzultációnak. Orbán kezében is épnek tűnik, mögötte a debil mosolya.

Node, mielőtt tovább haladnánk az utunkon a tébolyda mélyibe bele, annyit jegyezzünk meg, hogy ez itt már a jövő évi kampány része, annak az első szele, hogy el se tudjuk képzelni, micsoda vihar lesz itt hamarosan. Ezért óvják úgy és dédelgetik, erre lesz hivatkozva és majd a nagyzenekarra megkomponálva, azaz, lélekben készülnünk kell arra, ha az elszabaduló sötétségbe nem akarunk totálisan belehülyülni, akkor be kell zárkóznunk a spájzba, befogni a szemünket meg a fülünket. De a szarszag nagy valószínűséggel úgy is érződni fog, tehát nem lesz menedék sehol.

Mindezt csak közbevetve, miért a nagy visítás a konzultáció körül. Ez lesz a hazugságok bibliája. És most, hogy elmeséltem a várható nyomorult életünket, visszatérünk Kovács állami levelező delirálásához, amelyet hallunk, csak nem értünk, hogy Brüsszel e támadás során vajon hogyan akarja elhallgattatni a magyari embereket, ez érdekelne, de ha feltennénk a kérdést, akkor sem kapnánk rá választ. Úgyhogy csak rámutatunk az állítás képtelenségére, de mint tegnap értekeztünk róla, ennek sincsen semmi értelme. Mert nem nekünk szól. Azoknak, akiket hitükben meg kell erősíteni.

Egyébiránt a választásnak sem szól, mert több hülye (legalábbis számottevően) ettől az országban nem lesz, csak a megszokott és jól ismert gárda cukkolására szolgál ez az egész. Hogy amikor majd éhen döglenek, ne Orbánt hibáztassák, és elinduljanak lipsiket zabálni. Más, Fidesznek szolgáló haszna mellett ez a szokásos uszítás is a célja az egésznek, hogyha valami baj ütne be a galeri szempontjából, akkor itt kő kövön ne maradjon, aminek a forgatókönyvét láttuk már 2006-ban is. Sajnálatosan kell megállapítanunk, hogy erről szól ez az egész, mint ahogyan immár tizenhárom éve is csupán ez a cél.

De ezt is tudtuk eddig is, tudni fogjuk ezután is a Magyarország nevű fasiszta sivatagban. Nagy valószínűséggel az Unió részéről itt zárul ez az egész történet, viszont majd az lesz az érdekes, hogy a választások után – feltehetően győztesen – nagy számban kiözönlő fideszesek ott állnak majd, és sehová nem kellenek, mert senki már szóba nem akar állni velük. Hogy akkor mi lesz, hogyan szól majd a magyarázat és mi lesz majd a taktika. Ez az érdekes megfigyelési feladat vár reánk a nyár után, ha csak el nem pusztulunk. Vagy képletesen, vagy szó szerint, egyre megy, de kívül leszünk a világon.

Mert ahogyan J. A. polgártárs mesélte nekünk a saját fasiszta koráról: „Az ember végül homokos,/ szomorú, vizes síkra ér,/ szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél./  Én is így próbálok csalás/ nélkül szétnézni könnyedén.” – így vagyunk magunk is a mi időnkkel, amire sajnálatosan és véglegesen rátelepedtek a kovácszoltánok ezer alakban. Ott vannak minden kilométerkőnél, minden kis zugban, mindenki fejében. De főleg a hülyéikében, akik kisebbségben lévén is döntenek a többség sorsáról, így az ő kezükben vagyunk, ám nem könyörülnek. A sötétség belepte a világot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Báncsák a nemzeti konzultációt
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Ma hajnalban, a Házon kívülben foglalkoztak a romák és a fidesz kapcsolatával, különösen a győzike jelenséggel. Gyakorlatilag ott döbbentem rá, hogy milyen szinten vagyunk átbaszva a fideszes ártunk és ormányunk által. Konkrétan arra gondolok, hogy a „győzike a lelátón” című performansz is oltári nagy kamu volt. Semmi másról nem szólt, csak legyen sajtóvisszhangja, és a romák álljanak a győzike… pártjának a pártjára. A riportokból ki is derült, hogy bejött. Annak ellenére, hogy megvan a véleményük a romáknak is erről az egészről, a győzikét is beleértve.

    Volt a riportok közt egy enyhén értelmi fogyatékos csávó is. Ő például nagyon szépen elmondta a kritikákat is ezzel, és a fidesszel kapcsolatban. Ő például nem volt fidesz szimpatizáns.
    Gyerekek! Ha már egy értelmi fogyatékos is (ami nam más mint állapot) ennyire tisztán átlátja a fideszes manipulációt, valahol szégyellni kéne a többieknek is magukat, akik még most is a fideszre szavaznak.

    Azt meg ne kelljen már 1000-szer is elmondani, hogy ha nem a fideszre, akkor kire. Az összes többi közül válasszál B+, ami mellé nem fidesz+kádéempé van írva! Te értelmi fogyatékos, te! :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum