Hajsza szövetségesek után

Novák Sándorpalota napok óta az ’Államokban turnézik, és öklendezi magából a NER családpolitikájának (vagy amit annak hazudnak) dicséretét. Valaki a kezébe nyomhatna a nacsasszonynak egy munkaköri leírást, amely egy köztársasági elnök kötelmeit tartalmazza, mert, hogy ilyesmi jobb helyeken abban nem szerepel, az hétszentség. Igaz, az álombéli más vidékeken nem is lesz ’álamelnök olyanból, amely egy fasiszta pártot hord a fülében malomkerék nagyságban, műanyag kiviteleben.

Ilyképp Novák Sándorpalotától túl sokat nem várhatunk, de ami keveset mutat, az is eléggé lehangoló. Ez a családügyi turné már Afrikában kezdődött két ajándék tehén átadása közben vagy után, de már ott is rühellték a nacsasszony produkcióját. Ő azonban mindezzel egyáltalán nem foglalkozva folytatja az ámokfutást, és mindezt idehaza mint valami diadalmi jelentést adja elő. Annak ellenére, hogy néhányszor lukra – vagy bele a késbe – fut egyenest, de akárha Keljfeljancsi mindig talpra áll, és járat le minket kitartóan.

Pár napja Elon Muskban lelt új szövetségesre, mint aki úriember állítása szerint hanyatt dobta magát a magyar kormány, így a Fidesz, de legfőképp ezek szerint Orbán Viktor teljesítményétől, és még ez is lehet. Musk úr ugyanis mostanában látványosan meggárgyult, és elindult a szélsőjobb legtávolabbi vidékei felé. Nos, ebben az állapotban fedezte fel magának a Fidesz, és szaladt hozzá Novák Sándorpalota, hogy az ő kétes fényében fürdesse magát, de családügyben talán nem kellett volna. Musk úr ugyanis nem az ideális a keresztényi modellt testesíti meg.  

Momentán szingli az agyilag lefelé szálló milliárdos, három nőtől van tizenegy gyereke, ugyanattól a nőtől kétszer is elvált. Hogy a klérus ilyentől a kardjába dőlne minálunk, az ziher, de ezek szerint a cél szentesíti az eszközt, másképpen szólva, ha maga az ördög mondaná, hogy Orbán utolérhetetlen nagyság, és milyen nagyszerű is az, amit művel, akkor az is rendben volna. Nincs válogatás, aki Orbánt csak egy kicsit is dicséri – vö.: nem köpi le -, már a Fidesz embere, és tiszteletbeli NER mufti lesz. Kiábrándító ez az igyekvés.

Mert már elég régóta ennek vagyunk tanúi. Amióta a világ normálisabb fele ezekkel szóba nem áll, azóta minden és mindenki velük van, aki a liberálisok és demokraták ellen. Ezért fizetnek is, ha helybe jönnek, most pedig Novák szórja a közpénzt a nagy vízen túl keresve a legutolsó texasi bokorban is egy olyan alakot, aki azt mondja, hogy éljen Eduárd. Ilyen küldetésben van momentán – meg általában mindig – Novák Sándorpalota, és ezért bátorkodtunk arról ábrándozni, hogy kellene neki valami kézikönyv a feladatairól, amelyekről fingja sincs.

Mármint államelnökként, mert propagandistának éppen megteszi. Hogy mindeközben lukra futkos és öngólokat lövöget, mint a mormonoknak előadott családügyi kioktatás, ami kiváltképp delikát, de ez senkit nem érdekel a fideszisták közül. Bár úgy tűnik, mást sem igazán, s innen van az, hogy a magyar sajtóban korlátok nélkül ömlenek a tudósítások, merre jár, kivel fut össze, ami, magunk közt szólván az ég egy világon senkit sem érdekel. Ez azonban meglehetősen kiábrándító, mint ahogyan az előadott tartalmai is azok.

Pedig érdemes kicsit figyelni a delíriumra, a családok szabadságharcára, ami ilyen új beakadt lemez a nacsasszonynál, ahogyan a végóráit járó világ egyedüli megmentéseként előadott korlátozások nélküli szaporodás ideája sem piskóta. Mert ha ezekbe úgy őszintén belegondolunk, be kell látnunk, milyen baromságokkal turnézik a naccsága, de ez sem tűnik fel senkinek. Mint ahogyan az sem, hogy voltaképp toszásügyi nagyköveként működik, ezt reklámozza boldog-boldogtalannak, akihez odafújja a szél.

Aki képes azt kijelenteni a XXI. században, hogy a szaporodás mentheti meg a világot, az minden másra is alkalmas, például arra, hogy Orbán seggéből ne látszódjon ki a feje. De mondom, mindez a narancsfüggője óta egyáltalán nem meglepetés, hanem az viszont az, a magyar sajtó ezt az egészet képes úgy tálalni, mintha valami fontos dolog történne, mintha Nováknak ilyen küldetése volna, holott csupán egy propagandista, szarkeverő senkiházi, aki annak örül, hogy nem a tanárok – vagy irodisták – sanyarú kenyerét kell ennie.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Hajsza szövetségesek után
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Őnagysága, avagy a fidesz félesztelen, gusztustalan címlaplánya…

    Anno a rendszerváltás után, a Blikkben, minden nap volt a címoldalon egy guszta félmeztelen leányzó, és egy kamu történet volt körítve mellé, aminek köze nem volt a valósághoz. Nyilván, de nem is ez volt a lényeg.
    A politikai bulvár legalja, amikor kamu történetekkel akarják a fideszre szavazásra bírni a választókat. :/

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Gusztus dolga, de magam részéről akkor inkább már a Miss Március .. 🙃 Nagy valószínűséggel Ő legalább nem hordana össze ennyi baromságot. Most nem azért, de a Göncz Árpádtól hol van ez a seggnyaló bohóc ? Elég szomorú, és látványos hogy mennyire lehülyült ez az ország kezdve a vezetéssel a bátorakon át minden szinten a birkákig bezárólag ebben a 10 évben.

  3. Medve Béla szerint:

    Ez a nő is lassan belekerül(t) a fidesz mocsarába, a (felvilágosult) világban:

    -vagy röhögnek rajta

    -vagy szánakoznak rajta, de (szegény hülye ezt azért nem rúgjuk ki páros lábbal, mégiscsak egy bugyuta nő) azért csak egy bábmajom ez is

    – ötödrangú hivatalnokokkal lekötjük, mert a magasabb szinteknek nincs rá gusztusuk

    – leszarjuk

  4. Ati szerint:

    Nagyon szomorú vagyok, hogy támadás van az oldalakon. Egyébként szegénységi bizonyítvány, ha egy huppa megér pár misit…
    A bejegyzésre: ilyen minden fideszes elit tag. Buta és/vagy szervilis. Már nem érdekel, csak a sajnálatos következmények.

  5. miki1950 szerint:

    Le a kalappal. Mindent megtesz amit csak tehet.
    Mindent, a hatalomért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum