Ne dőlj be Pestynek

Az ellenzéki (vö.: nem orbánpárti) média úgy adogatja kézről kézre Pesty Lászlót immár, mint valami ékszerdobozt, hozzá hasonló, belőle sarjadzó felfedezettet, akitől bármit is lehetne remélni, holott semmit sem. Mint emlékezhetünk, az ősfideszes filmrendező Tusványoson egy rossz (részeg) pillanatában nekiment Mészáros Lőrincnek Lölö-jelenségként emlegetve a gázszerelő mesébe illő gazdagodását. Ezen akkor mindenki megdöbbent, Pesty pedig az első ijedtség után (hogy akkor most őt felnégyelik vagy kerékbe törik), igyekszik a legjobban kijönni az elszólásból, és elkezdett belőle rendszert építeni.

A számos megszólalás során, amit azóta hallhattunk tőle, az a bukolikus világ kezd kirajzolódni a szemünk előtt, amelyben nem a rendszerrel van baj, csak az elhajlókkal, és mindaz a mocsok, ami a NER-re jellemző, nem történhetne meg, ha Orbán tudna róla. Pesty abban ringatja magát, illetve azzal etet minket, hogy az a pörformansz, amit ő most előad, elhozza a Fidesz megtisztulását, neki pedig, mint valami mesebeli hősnek, megköszönik majd, hogy fölnyitotta a maffia ártatlan szemeit, és a világ boldogan csordogál tovább az Orbán megszabta mederben. Kiindulásként azért állapítsuk meg, hogy Pesty nem azt mondta: O1G.

Pesty az hangoztatja Tusványos óta: M1G. Illetve árnyalva a képet, Mészárossal az a baja, hogy kilóg a szájából a kapanyél, és ezért nem érti, honnan a hatalmas lendületű gazdagodás. Mintha Mészáros tehetne róla, de ez a naivitás azt tételezi, hogy Mészáros tehet akármiről is, hogy képes önálló gondolatra. Már itt felfedezhető az ellentmondás, ugyanis, ha a gázszerelő annyira hülye, mint amennyire Pesty helyesen tételezi, akkor valaki dönt helyette, a NER-ben pedig ez más nem lehet, csakis Orbán, aki egyszemélyben ad utasítást vagy jóváhagyást mindenre. Ma már kis túlzással arra is, hogy lehet-e klozettpapírt venni.

Hogy Pesty ennyire beindult, és fáj neki a bunkók gazdagodása, egyes feltételezések szerint azért lehet, mert vagy ő, vagy valamely közeli ismerőse nem részesült kellően Orbán anyagi kegyeiből, a kiakadásból azonban így próbál kétségbeesett előnyt kovácsolni. Holott, ha nem volna a háttérben valamely sandaság, Orbán pribékjei (Bayer és a többi sajtóklubos) már cafatokra szedték volna. Viszont egy rohadt szó nem sok, de annyit sem szentelnek a friss szabadságharcosra, s ez mutatja és támasztja alá azt a sanda gyanút, hogy itt valami másról – többről vagy kevesebbről – van szó. A Fidesz ugyanis mindent tud.

Folyamatosan végzik a közvéleménykutatásokat, s ezek eredménye alapján fabrikálják a kommunikációt, így okunk van azt feltételezni, hogy a legújabb jachtozás már egy kicsit sok volt a plebsnek. Így Pesty akciója nem egyéb, mint Mészáros – és a többi – gazdagodását leválasztani igyekvés Orbánról, mint aki arról nem tehet, de mondom, a végén még odáig is eljutunk, hogy netán nem is tud róla. Hogy Pestynek ne higgyünk, annak több oka és indoka is van. Az érdem nélkül gazdagodók között még véletlenül sem említi Orbán családját, az apját, a gyerekeit vagy a vejét, adott tehát a kör, akire a szar nem kenhető rá.

Mindezen túl az is felettébb érdekes, hogy Pesty miért épp most világosodott meg, mint valami rossz Buddha, és az évtizede folyó szabad rablás miért nem fájt neki. Hadházy képviselő is intézett nyílt levelet Pestyhez, mint aki hasonló cipőben jár, mint ő, s igyekezett ugyanazokra az összefüggésekre rámutatni, mint amelyekről fentebb vázlatosan beszéltünk. Hogy Mészáros csak a jelenség, a felszín, a rothadás azonban Orbán maga. Hadházy tudja ezt, Pesty azonban nem. Képtelen rá, vagy nem is akarja, de ez egyre megy. Egy a lényeg, bedőlni neki nem lehet és szabad, és magunk közé fogadni sem, mint aki a mi ügyünk szolgája volna.

Aki a Fidesz lehetséges megtisztulásáról beszél, az vagy hülye, vagy hazudik. Aki a Mészáros-jelenséget tartja a rendszer bajának, az nem ismeri a rendszert, s aki azt mondja, hogy ezt az egész dilit Orbán majd megköszöni neki azért, mert fölnyitotta az eddig semmit nem látó szemét, az egyéb aljasságokra is képes. Pestyre két sors várhat. Simicskáé, és akkor tudhatjuk, hogy csak egy naiv balek volt, illetve a rendszerben és a húsosfazék mellett maradó maffiatagé, akkor pedig arra kapunk bizonyságot, hogy vele is csak Orbán bábozott nekünk egy kicsit. Így vagy úgy, de röhejes, ami momentán folyik. A többi pedig majd kiderül.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Ne dőlj be Pestynek
  1. miki1950 szerint:

    Kénytelen vagyok revideálni korábbi véleményem, amit Pesty első „kritikájakor ” megfogalmaztam szándékát illetően.
    Minden egyes újabb megszólalásával egyre erősödik bennem, hogy egy, a fidess boszorkánykonyháján kitervelt provokációval állunk szemben, melynek célját ez az írás jól körvonalazza.
    Kb. előre lép a fidess, a nagyobb bajt megelőzendő.
    Hatalmas füstöt csinálnak, de a lángot nem fogjuk meglátni.
    Vagyis, barbatrükk a javából.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Hogy idézzem haverom örökzöldjét : ” jól pöfögsz” 🙃A színtiszta logika szerint Pesty gazember-elvtársnak fájni kellene az ország vejének, az ország szaros pelenka felelősének mesés maffia üzletelései is, hogy a tokaji, hatvanpusztai családi mutyikat, no meg a bányazseni papát ki ne felejtsük. Csak amiről úgy nágyából van valami halvány-lila…
    Jaa, jut eszembe ! Ez a hugica, ez a Sára hercegnő is mekkora üzletasszony lett . Hiába a vér ugye nem válik vizzé, vagy sárrá. Vajon megkérdezte valaki is honnan van a pénz a milliárdokat érő kiadót megvenni , amikor az apuci számlája épp hogy nem megy át mínuszba(!!), neki meg nincs egy „becsületesen”(!!) ledolgozott éve sem ?? Érdekes, erről miért nem beszél senki ?? Dee tényleg !
    V.sz a volt polgi haver adhatott kölcsön. Habár ha jól sejtem, lassan ő is -szó szerint-„gázos” lesz ha ilyeneket nyiltan lehet írni róla, mert ne hidjük hogy nem tudott erről a Miniputyin-Führer et. Csak még (egyenlőre) nem gyilkosgalócával, etc.. oldja meg a problémáit. Dee még eljöhet az is.
    (Ne) legyen igazam !!

    Ha majd ezekről is szólnak a hírek a Vasnépében, naa majd akkor hiszem el hogy nem előre megrendezett cirkusz az egész !

  3. remete szerint:

    Aki létezett a létező szocializmusban, az látott már ilyen propagandisztikus „tisztulási” folyamatokat. 947 – 948-ban nem éltem én se, nem is értettem a kor történelmét: hogyan lehetett egy alapvetően nyilas országot bolsevizálni seperc alatt. A jelenkor értette meg velem, milyen az „emberállomány” ebben az országban: 99,9 %-a morálisan hulladék…

  4. Ultron szerint:

    „Magyarország a világ legdrágább cirkusza, ahol a leggazdagabb bohócok szórakoztatják a legszegényebb közönséget. Egy vicc, poén nélkül.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum