Benceminiszter

Lemondott hát a Varga Judit. Olyan fölsőhajtás volt ez tegnap, mintha a mese végén győzött volna a jó, a gonosz pedig elnyerte volna méltó büntetését, de ilyesmiről szó sincs. Senki nem nyert, büntetés pedig egyáltalán nem lesz, csak ilyen jól fizető parkolópálya, hátrébb húzás a sakktáblán, korai nyugdíjazás. Varga Judit elfogadta Orbán benyújtott lemondatási szándékát, az a mór ő, aki a kötelesség elvégzése után mehet, még csak mérleget sem vonhatunk a működésről, mert nem Varga Judit ügyködött, hanem Orbán egy kicsit karakteresebb alakban.

Amit ő személy szerint hozzá tette a NER meséjéhez, az a hegedülgetés, dekázgatás volt csupán. Minden más, ami a száján kijött, amit a keze aláírt, Orbán hangja meg karja volt, és voltaképp ennyi, félredobott bábu csupán, akinek az emléke sem nagyon marad meg, és ez nem valami melankolikus lemondás, hanem a jelentéktelenség belátása és bizonyítéka. Annyi öröm van ebben az egészben csupán, hogy többé nem fog idegesíteni a hülyeségével, de mielőtt széles jókedvünk kerekedne, belátjuk, hogy van másik.

Újabb bohóc, vagy csupán a bohóc következő trombitája. Fölteszünk egy találós kérdést. Azt szeretnénk megérdeklődni, vajon tudják-e az én nyájasaim, hogy kitől ered a következő bölcsesség: „az angolok kedvenc eledele, a bacon neve valójában a Bakonyból ered”. Ez, kérném szépen Tuzson Bence etimológus professzor tétele. Ezen röhögött tavaly októberben a művelt közönség, feltéve a kérdést, ki ez a barom, aki ilyeneket delirál. Nos, a válasz az, hogy hát a Tuzson Bence. És ő lesz a következő igazságügyi miniszterünk.

Delikát.  Nem tudni, hogyan esett a nagyméltóságú úr választása éppen őreá, hogy melyek a kijelölés szempontjai, mert a bacon eredetének megfejtésén túl más értékelhető tevékenysége a kiválasztottnak nincsen. Hacsak azt nem tekinthetjük annak, hogy mindenféle közösségi platformokon a központi direktíváknak megfelelően teli pofával szidta az ellenzéket, de a jelek szerint ennyi éppen elég a Fidesznél a magas hivatalhoz, és valljuk meg, ez látszik is Orbán kormányán, amely közel áll ahhoz, hogy idióták gyülekezetének nevezzük.

A főnök arra azért adott, hogy jogi papírjai legyenek, de kinek nincsenek a maffiában, még Deutsch is megszerezte valahogyan annak idején, hogy miniszterként beléptetőkapukban utazhasson. Viszont míg Varga Judit legalább bírósági fogalmazóságig vitte a szakmában a bársonyszék előtt, Tuzson egy percet nem dolgozott jogi területen. Világéletében csak politikusként lopta a napot a párt szolgálatában, kitetszik hát, hogy becsülete a hűség (Meine Ehre heißt Treue), viszont ennek ellenére vagy éppen ezért szépen megatollasodott.

De a tollasodásról is ugyanazt mondhatjuk, mint a jogi papírokról, ki nem tett így a Fideszben, amikor mindenki. Azt viszont most már tényleg melankolikusan konstatáljuk, hogy lapjaink a tegnapi bejelentés után, amikor friss miniszterünk eddig befutott életpályáját mutatták be, s azt kellett lefösteniük, hogy semmi jogi tapasztalata nincs az új bohócnak, még csak azt a kézenfekvő kérdést sem tették fel, ezt most hogy, mi a rosseb van itt, hanem csak mélán konstatálták a lehangoló tényeket.

Egyébiránt kíváncsian várjuk, ha már a bacon esetében emberünk megvillantotta etimológusi vénáját, akkor ő megy-e valamire a jogállammal, amivel az elődje éveken át küzdött, illetve a bulvárinformációkat, ha a Jucus hegedült, akkor ő meg furulyázik. Vagy amíg az dekázott, ő meg hulahoppozik, vagy más egyéb érdemei vannak, amelyeknek az ég egy világon semmi köze nincsen a funkcióhoz, amit majd ezek után betölt.  De valljuk meg, másra nem is nagyon van szüksége, a fentebb emlegetett hűség éppen elég.

Ezt mutatja egyébként érdemei felsorolásakor, hogy sok TikTok követője van. Ennek ellenére nem a fideszisták azon csoportjába tartozik, akiket klónozott napközisekként jellemezhetnénk, hanem a tenyérbemászóan ellenszenvesek közé, amelynek az archetípusa Rétvári Bence. De ez van, ezt dobta a gép, illetve Orbán. Amivel egyet bizonyított csupán, elfogytak az értelmes szakemberei, ha voltak valaha is ilyenek, így csupán egyetlen kérdésünk maradt, vele is készül-e pezsgős-koccintós, szerelmetes pillantású kép, mint Vargával annak kinevezésekor.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Benceminiszter
  1. agsz szerint:

    államtitkárának egykori ügyvédi irodája, a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda látja el a gödi ipari-innovációs fejlesztési területtel kapcsolatos kisajátítási ügyekben a Pest Megyei Önkormányzat jogi képviseletét. A munkáért 2021-ben 2,5 millió forintot fizettek ki az irodának – értesült a Narancs.hu. ”

    Az uj miniszternek volt azert valami jogi munkaja es szepen keresett is vele. Ez persze nem valtoztat azon, hogy reggelire “bakonyos rantottat” egyen. Derék pártkatona..

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Ejnye, ejnye már megint csak gonoszkodunk ?! Csak mert az Orbán ötlete volt már rossz ember is ?! Egyszerűen jó elvtárs, ennyi csupán.
    Amugy meg oboázik, legszebben a főnöke hangszerén.. 🤣

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum