Szittya hadműveleti szint

A soknevű (Szalay-Bobrovniczky) honvédő miniszter tegnap megmagyarázta, miért rúgatta ki Novák álelnökkel a vezérkari főnököt, és bemutatta a friss húst is, aki jobb a réginél. Elöljáróban előhozzuk, már az is nehezen érthető, miért ez a soknevű lett a honvédő miniszter kies hazánkban, igaz, ahol korábban egy Hende is betölthette ezt a posztot a gukkerjával, ott már minden mindegy. A soknevűnek valami nagyot kellett mondani. Nemcsak azért, hogy a kirúgást megmagyarázza, hanem azért is, hogy az egyre militánsabbá váló Fidesznek (Orbánnak) is értelmet adjon, tehát előhúzott egy aduászt.

„Háború van, és a nulladik harcászati szintről hadműveleti szintre lépünk.” Adta elő a soknevű, a célt elérve azzal, ha mondjuk özv. Kiss Benedekné lennénk a sparhelt mellett otthonkában és kendővel a fejünkön, akkor ezt meghallva nekilátnánk vetni a keresztet, és sóhajtozva hívnánk édes Jézusunkat, hogy ’segíjjen nagy nyomorúságunkban. Nem vagyunk özv. Kiss Benedekné, és még sparheltünk sincsen, ezért elgondolkozunk ezen a hadművelet dolgon. Ez nem tréfadolog, a hadművelet az konkrét harcászati tevékenység, a csapatok ütközeteinek, harcainak, csapásainak összessége, amit meghatározott területen hajtanak végre.

Innen nézvést – mert máshonnan nem lehet – háborúban állás, konkrét harc az ellenség ellen, trombitaszó meg ágyúdörej. Föltehető volna az a kérdés, a soknevű miniszter mi az anyám valagának dobálózik olyan szavakkal, amelyeknek jelentését valószínűleg nem ismeri, amelyek azonban alkalmasak arra, hogy félelmet keltsenek a gyalogos népekben, mint amilyennek Kiss Benedeknét is tételezzük számtalan társával együtt. Ugyanitt persze az iránt is érdeklődhetnénk, a soknevű ember egyáltalán hogyan töltheti be ezt a posztot, mert az, hogy valakinek a felmenői huszárok meg alispánok voltak, még nem teszi alkalmassá őt magát.

Mint kitetszik, nem is az, a katonaságból ilyen szavakat ismer, illetve a dzsentri cirkuszt, amikor parádés kocsissal lehet menni katonalovakat látogatni. Hogy ne legyen túl nagy a félreértés, nem ő az egyetlen Orbán kormányában, aki nem ért ahhoz, amit csinálnia kellene, viszont a hangosabbak közé tartozik, és a kor is kedvez neki. Egy küldetése van, a fasiszta Fidesz militáns vonalát vigye nagy harsogva, és erre alkalmas is, sőt arra is, hogy aki a vezérkarban ennek a csinnbummcirkusznak nem felel meg, azt elküldi, és olyanokat tesz a helyükre, akik alkalmasabbak az értelmetlen rongyrázásra, és a hülyeséget nem kérdőjelezik meg.

Az új vezérkari főnök is előadta a belépőjét, és kiderült, hogy egészen különös ideákkal rendelkezik az ő fejében. Elég csak arra utalnunk, hogy székfoglalójában „szittya, rugalmas” haderőt, akar, és ím, ebből a két jelzőből is kitetszik, hol tartanak az ideák a XXI. században. A nyereg alatt puhított húsnál valahol. Különös gőzök ezek, amelyekből képtelenek kikeveredni, de, ha egy dzsentriivadék a honvédelmi miniszter, akkor úgy nagyon másra nem is lehet számítani. Hadműveleti szint meg szittya rugalmasság, menekül előlünk a világ minden hadserege, még szerencse, hogy nem nekik kell megvédeni a hazát alkalmasint.

Arra ott van a NATO, de az olyan már, mint az EU, csak nyűg a NER-nek mindenféle klubbéli szabályokkal, ami alól oly jó kibújni. Mindamellett nem árt, ha tudjuk, hogy a bátor százharmincvalamennyik épp most hosszabbítják meg a háborús vész-, vagy veszélyhelyzetet, amit józan ésszel nehéz felfogni, illetve ésszerű indokot találni hozzá a rendeleti kormányzás kényelmén és gyönyörein kívül, de az ilyen hadműveleti szintes gőzös kijelentések alkalmasnak tűnnek rá, viszont egyáltalán nem azok. Max özv. Kiss Benedekné számára, aki, mint megmutattuk, ilyeneket hallván földöntúli hatalmakhoz fordul segítségért.

A részünkről viszont rohadtul unjuk ezt az értelmetlen cirkuszt. Mert ahogyan az egész magyar társadalomban egyre inkább elhatalmasodik a fogak csattogtatása, akképp a magyar hadseregben is, mert az új főnök a szittyaságon kívül még olyan igényel is fellép a magyar honvédőkkel szemben, hogy legyenek ők „nemzeti elkötelezettséggel bíró harcosok”, és ím, újra itt áll előttünk ez a nemzeti maszlag, de most már militáns masnival átkötve. A következő feladat ez lesz a sorban, hogy megfelelő ellenséget is kell találni a világverő seregünknek, csak az nehéz feladat lesz.

Arra intenénk azonban az új főnököt, vigyázzon, hogy véletlenül se legyen pocakos, amit a legfőbb hadúr rühell, és mindezeket így egymás mellé pakolva meg kell állapítanunk, hogy bohócok ezek, de a rosszabbik fajtából. Sőt, végezetül az a kérdés is feltehető volna, hogy ez a megközelítés mit mutat, hogy Gyurcsány akarja-e a magyar fiúkat és apákat háborúba küldeni, vagy ezek, hogy ez a vadkakas mentalitás is a békeóbégatás része-e, vagy ez valami más. Maguk sem tudják valószínűsíthetően, így ránézésre egyetlen cél van, hogy ütni lehessen a harci dobokat, mégpedig kifulladásig, míg el nem fehérül a száj is. Addig.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
17 hozzászólás “Szittya hadműveleti szint
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Akkormost ezek bele akarnak minket sodorni a spangliba… izé… háborúba?

    • kovacs_ugynok szerint:

      Erről a „Prüccel bele akar sodorni” bullshitről mindig a tompika jut az eszembe, aki Prüccelben sodorja a spanglit… :/

  2. glorianna szerint:

    Putyin is „speciális hadműveletet” indított és folytat Ukrajnában. Remélem, hogy csak színjáték ez a suta katonásdi.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Kondícióban kell őket tartani, hogy ha felkelne a hatalmat bitorló bűnözők ellen az istenadta nép, legyen akik a tömegbe lőnek majd. Más értelme nem sok van. :/

  3. polyvitaplex szerint:

    Háborúnak tényleg háború van, csak azt nem tudom, hogy mióta, mert az ukrajnai háborút az MTVA kezdetben, orosz mintára, különleges katonai műveletnek nevezte, viszont Orbán már legalább 20 éve harcászati szónoklatokat tart, tartsuk szárazon a puskaport stb.
    Háború van, de mi békepártiak vagyunk. A legjobb lenne hagyni a fenébe a tutyimutyi, háborúpárti Nyugatot, és belépni a hátrafelé nyilazós, huszárcsákós, szittya béketáborba.

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Csak megjegyezném hogy itt nem csak a dobok pergetéséről lehet szó. Alig pár hónapja fejezték le úgyszolván a teljes hadsereget, nyugdíjaztak több száz főtisztet a rossznyelvek szerint a NATO-hoz való lojalitásuk miatt. Szóval ez a derék szittya is gondolom nem véletlen kerül képbe. Aztán meg ne feledjük ezer milliárdokat lopnak közbe, a seregben számolatlanul is pláne – lehet csak beszóltak valakik Alibabának a konc miatt . Persze a cirkusz mindig jól jön, ha már kenyér nincs. Nem hülyék ezek, csupán egyszerü kipcsak gonosz gazemberek .
    Aztán meg azért emlékeztetnék Sztalin is aki a háború elött nyírta ki a tapasztalt főkatonáit, ami nélkül több millióan túlélhettek volna. Szóval nem gondolnám hogy ez a szittya-kipcsak értünk, a hazáért tenné ezt. Mint ahogyan soha se tette.

    Ui.: Szerintem sok Benedek Eleket olvashatnak ezek, nála latni ilyen szavakat. Kiváncsi vagyok milyeneket bányásznak még elő ? 🤣

  5. Paulus_Maior szerint:

    „megfelelő ellenséget is kell találni a világverő seregünknek, csak az nehéz feladat lesz.”

    Hát ez nem olyan biztos! Van egy balsejtelmem, de bár ne legyen igazam…

  6. Yeti szerint:

    Csak a minap lepuffantotta az ajatollah elvtársat a bankban egy biztonsági őr, másutt meg a minisztert (vagy csak helyettest?) egy másik nekikeseredett fickó.
    Mindkét esetben a jelenlevő tömeg tojt az egész akcióra.
    Úgyhogy jobb, ha nem adnak fegyvert tömegesen semmilyen céllal, mert esetleg a kapanyél is elsülhet. Isten útjai kifürkészhetetlenek – ahogyan valamelyik szappanyos sorozatban is emlegetik. Földi helytartója is fura kanyarokat vesz.

  7. miki1950 szerint:

    Honnan a büdös francból tud orbán ennyi dilinyóst előteremteni.
    A korukat látva azt sem mondhatjuk, hogy a fidess csibekeltetőjéből bújtak elő, de a szélsőjobb eszméket, a nacionalizmust stb. valahol csak beléjük ültették.
    Jó példa erre Böröndi kinevezése, aki állítólag egy normális katonai vezető volt, aztán a kinevezését követően becsavarodott.
    Nukleáris elrettentést vizionál és szittyaizmust.
    Mindkettőt atomjaira szedhetnénk, de minek.
    Egy biztos, a sereg állományának megmérgezésére kiválóan alkalmas.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Kontraszelekció, ezt a szót kerested. Aki művelt, gondolkodni is tud, és nem erkölcsi tropa, az nem áll össze a hatalmat bitorló, hazaáruló, bűnöző bandával.

      • miki1950 szerint:

        Nem, ez a ner -ben szokásos megfelelési kényszer.
        A seregben nincs kérdés, csak a végrehajtás létezik.

  8. repulo szerint:

    Szóval akkor ezért!
    Az Magyar Honvédség Bendegúz 1. Szittya Lovas Dandár kiállítása miatt kellett elvenni a jakabszállási néni lovait és a nyírmártonfalvai polgi is csak az út végén üresen álló vágóhídból átalakított Magyar Nemzeti Stratégiai Visszacsapó Íjgyártó Vállalat alapanyag ellátása érdekében termelte le az erdőt.
    Mindjárt van értelme…

  9. kovacs_ugynok szerint:

    Más. Az evangélikusoknak adtam az 1%-omat, mert ők nem álltak be az „ingyen állami ingatlant” rekvirálók sorába.
    https://www.evangelikus.hu/hireink/itthon/egyhazunk-nem-igenyel-vissza-ingatlanokat

    Persze azért ne bízzák el magukat, nem lesz belőle rendszer.

  10. Bogomil szerint:

    A soknevű miniszter hozzáértésével nem lehet gond, hiszen tartalékos százados a honvéd DÍSZegységnél…

  11. cyr45 szerint:

    Az is milyen érdekes már, hogy a fő-fő honvédségi beszerzőt is lapátra tették ősszel, és sokáig nem lehetett tudni, mi lett vele?…

    Aztán kiderült, hogy most, tavasszal, ő lett az egyik legnagyobb német hadiipari cég kelet-európai képviselője!

    A fejében levő információk valószínűleg nem kevés pénzt érhetnek a német cégnek…

    Az meg, hogy az apja is éppen most mondott le az MTA-tól négy éve el-einstandolt kutatóintézetekből létrehozott ELKH vezetéséről, minden bizonnyal puszta véletlen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum