Az atomháború hatása az aranyhalakra

Nem tudjuk, hogyan vészelték át az idegen tóban Kocsis Máté aranyhalai, akiket a szankciós rezsidémon miatt kellett idegenbe engednie, de kegyes volt a tél. Nagy valószínűséggel tehát életben vannak és maradtak, hacsak nem ótvaros hazugság volt a fűthetetlen akvárium és minden is, ami ezeknek kiesik a száján. A mostani egészpályás letámadás azonban aljasságában mindent visz, amióta a parlamentben elfogadták a békét óbégató nyilatkozatot a bátrak, illetve bátorak, ha Mészáros L. professzor szavaival élünk.

Mind az összes bátorak nekiláttak kórusban békét óbégatni, egyenként telefossák vele a közösségi tereket, a leuralt lapjaikat, televízióikat és rádióikat, napok óta ömlik a ganyé. Kocsis Máté azonban mindenkit überel, a kossuthi Vasárnapi Újság címre hallgató felületen, amely leginkább eléri a leghülyébbeket, Kocsis világ-, és atomháborúról delirált, vagy inkább adta elő jéghidegen. Akkor az aranyhalaknak most már biztosan végük lesz egészen, ha megkapják az atomot meg a sugárdózist, ilyen krakenek kelnek ki belőlük, mint mutánsok a vízből.

Aztán a kretén gazdájuk keresésére indulnak annak parancsaira várva, vagy őt magát zabálják fel egyeneset, mert a krakenek kiszámíthatatlan egy népség. Úgyhogy rossz lesz a vége ennek az egésznek, de nagy valószínűséggel nem kell ehhez az aranyhalakból manifesztálódó szörnyek tevékenysége sem. Egyszer csak úgy, midőn és mikor a népek teljesen elhülyülnek, de az élet akarása, mint Schopenhauer szerint öntudatlan és misztikus erő útra kel, s miként az aranyhalak, mennek a Máté gyerek után, kezükben kasza és más készségek.

Mert gondoljuk csak meg a most hősünkké kikiáltott Mária nénit, mint általános alanyt (one), amikor már mindegy lesz neki, mert annyira csordultig lesz a feje a keresztény kultúrával, az unokájától elvett munkával, a rézfaszú bagolyként közösen mosolygó Gyurcsánnyal meg Sorossal, a megállított Brüsszellel, és ki tudja még mi mindennel nem. Szóval csurig lesz a hősünk félelemmel és reszketéssel, amikor a képébe kapja még ezt az atomot is a gombafelhővel, a világ végivel egészen, s hirtelen minden mindegy lesz.

A kurva életbe – mondja majd hősünk, Mária néni, csattog a protkója szegénynek, göcsörtös ujjai saskaromként merednek, és nem kell már neki semmi, se az ’acskó krumpli, se a kibaszott farhát, se semmi egyéb ilyesmi. Szóval, ha Mária néni váratlanul állapotba kerül, akkor mi lesz, azt senkise tudja előre, és nem is fogja soha. Mária néni annyi van, mint égen a csillag, s ha netán azt mondja, úgyis megdöglünk, gyere kisonokám, rúgjuk tökön a plébánost urat, meg verjük le a csillagokat az égről. Mert minden mindegy minekünk, ugye, kisonokám?

Mi lesz akkor a maradék aranyhalakkal, akik nem lettek krakenek, hova lesz az üres akvárium, és hová az összes fideszes ha a víz lesz az úr? Mert egyszer elpattan a húr, Petőfi sem fogja békevágyát a tizenkét pont fölé srejbolni, hanem röhögve kikel a barguzini sírból, lovakat váltva iramlik haza, és keresi a királyokat, akiket felakasztana. És kikelnek mind a fekhelyükből a szétlegózott és meghamísított királyok, az István is gurul a bádogkerekén, csak úgy csörög és csikorog, és olyan kurva hangzavar lesz, hogy még a halak is befogják a füleiket.

A gombafelhő meg gomolyog fölfelé. Rátelepszik a karmelitára, alulról meg jönnek a népek, plusz a krakenek, boszorkányok, strigák és más készségek a jelenné váló múltból, ha már az a rohadt főispán meg vármegye, azon a páva, de nem is páva az, hanem turul a rovásírásos szárnyával, a kisbíró meg dobol a bádogdobján, hogy beszakad a Máté gyerek dobhártyája neki a kurva világban, füstöl a háború mind, meg a Gábor Áron rézágyúja, ha már nekikezdtünk, hogy vége sem lesz soha ebben a rohad életben.    

Arról van szó tehát, hogy ilyet mi is tudunk. Bennünk is van egy kis Bosch, riogatni mi is képesek vagyunk, s ha Kocsis atommal fenyeget, mi meg a képekből előbúvó alakokkal, akik nem a legkisebb fiúk lesznek, hanem mahomet szörnyek, miket csak a Biblia bír, ha már, s más ilyen egyéb szent iratok. Tehát nem kéne ezt, mert értehető, hogy a hatalomért van remegés, kézrángások és ajkaknak nyaldosása, kappanhang a Kossuthon, de egyszer vége lesz. S ha már a Mária néni szemeibe belenézni nem lehet, legalább a halak maradjanak meg, de elvesztek már azok is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Az atomháború hatása az aranyhalakra
  1. polyvitaplex szerint:

    Márpedig jönni fog az atom, lehet, hogy nem ma délután vagy a jövő héten, de előbb vagy utóbb itt lesz. Vakondi György migránsmilliói is ide fognak érni egyszer, az európai kultúra és Németország meg már nincs is, ezt Schmidt Máriától tudjuk. Annyi rettegni való van, és egyik szörnyűbb, mint a másik, hogy a pedagógusok közalkalmazotti státusza, az orvosi ügyeleti rendszer, az önkormányzatiság, az élelmiszerár, a gázszámla stb. eltörpülnek mellettük.

  2. Yeti szerint:

    A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre.
    Ideje újra megnéznem.

  3. Jane Doe szerint:

    Kontra, rekontra, szubkontra, Fedák Sári…
    Valamiről azonban megfeledkeznek a fidesz-tálibok a tétek emelése közepette: ha az atomháború riogatással eljutnak a Fedák Sáriig, és ha mindent letarol az atom, és persze mindmeghalunk…, akkor az özönölő migráncsok hogy tesznek gyalázatot a marinéniken?
    Vagy – netán – betlire játszanak?

  4. hj szerint:

    „Bennünk is van egy kis Bosch…” És milyen jól is sikerült a mai festmény! (Az aranyhalak aranyának csillogása különösen.)

  5. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nincs jó kedvem, pláne az ilyen idiótáktól mint ez a hülye Máté gyerek is.
    Volt szerencsétlenségem látni katonaként a Bakonyban anno, hogyan megijedtek a tisztjeink Csernobiltól 86′-ban. Ők tudták miért, mi meg elkönyveltük a többi baromsághoz (ld. atomvillanás jobbról )
    Ha őszinték leszünk volt is-van is mitől félni.
    Mondom néktek, ezzel nem kéne játszani. Nem jó omen a farkast emlegetni…

    • cyr45 szerint:

      Régebben voltam kicsit a Seregben, még a ’60-as években.
      De emlékszem, hogy atomvillanáskor mi volt (valójában) a teendő:
      -Jól nézze meg katona, mert többet ilyet nem lát!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum