Kapáljál b@zmeg!

Aztán utólag Fónagy János, fideszista államtitkár megmagyarázta a mosdatlan száját, éltes korára hivatkozva, mint ami feljogosítja a trágár beszédre. Majdhogynem kényszeríti rá, mint valami mindent ledöntő biológiai erő, azaz a jóisten rendelése. Fónagy államtitkár így szabadkozott: „Én egy faragatlan öregember vagyok, én káromkodok”. Itt, ezen a ponton, mielőtt tovább haladnánk nerista történetünkben, azért bemutatjuk azokat a kérdéseket, amelyek a mentegetőzés kapcsán fölbuktak bennünk mintegy az árból, miszerint a sors, illetve az évek súlya hány éves kortól determinálja az embert, hogy bunkó legyen, illetve, hogy ez akkor a család körében is – úgy mint kisonokák, egyebek – is működnek-e.

Most azonban képzeljük el Fónagy államtitkár tézisét a korról és a káromkodásról, és máris előttünk áll akármely nyugdíjas klub, ahol ezek szerint olyan párbeszédek zajlanak, hogy egy filmben végig szólnia kellene a sípnak a beszélgetéseket elfedendő, sőt, inkább egy hajókürtre lenne szükség. Tudjuk azonban, hogy ez nincsen így egyáltalán, s attól, hogy valaki megette a kenyere javát, még nem lesz ordenáré, hacsak nem méretes tapló, amit Fónagy álamtitkár „faragatlan” jelzővel definiál eufemisztikusan. De nem tartunk még a sztori lényegénél, mert a Karmelitánál zajlott a nyelvművelő akció, ahol is a Momentum kordont bontott ugyanúgy, mint annak idején Orbán egyetlenünk a Kossuth téren, mint emlékezhetünk.

Nos, azt már mindenki elfeledte, vagy, ha nem, Orbán nagyvezír tündökletes szabharcának fejezeteként maradt meg a gyöpös agyakban azzal a különbséggel, hogy egyetlenünknek akkor senki egy büdös szót nem szólt, valószínűleg ezzel is hozzá járulva ahhoz, hogy teljesen elszemtelenedjen. Mellékszálként említsük meg, hogy most azonban Hadházy képviselő ellen eljárás indult, mint kordonbontási felbujtó, Fónagy államtitkár azonban nem vele futott össze e tevékenység közben, hanem Gelencsér Ferenccel, a Momentum elnökével, s neki szólt be, amit később faragatlan öregember mivoltával magyarázott, s ekként: „Ahelyett, hogy kapálnál, baszd meg”. (Mint kitetszik, itt már nem sípoltuk ki az illetlenséget, mint a címben.)

Fölösleges is volna, hiszen így áll előttünk teljes díszben Fónagy államtitkár, akinek – ha lett volna pillanatnyi humorérzéke – Gelencsér elnök Brian módján vágott volna vissza. Mint filmélményünkben áll, amikor Briant (a Brian életében) a tömegek prófétaként követve üldözik, s aztán utolérik, hősünk kétségbe esve így kiált feléjük és hozzájuk: „Menjetek a picsába”, mire a tömeg egy emberként kérdi őt, „Hogyan menjünk a picsába, mester”. No most, Gelencsér elnök is megkérdezhette volna Fónagy államtitkárt, hogyan bassza meg kapálás közben, s főképp mit vagy kit, de ez nem történt meg. Tehát Fónagy államtitkár felszólítása csak lengedezett a tavaszi szélben a Karmelita előtt.

Mint egyetlen nagy felkiáltójel, ami a „faragatlan öregemberre” mutatott. Még csak arra sem hivatkozhatott, mint annak idején Szalay Ferenc, Szolnok fideszista polgármestere, aki nyugdíjas közönségét vén kurváknak nevezte arra gondolva, hogy nincs bekapcsolva a mikrofonja. A közönség azonban nem sértődött meg egyáltalán, hanem szorgalmasan választgatja őt újra meg újra, s ez némi útmutatást ad a vén kurvának nevezett választópolgárok öntudatáról, ami a jelek szerint nincsen nekik. De nem is ez, hanem a fideszisták viszonya a külvilághoz, legyen az ellenzéki politikus, vagy nyugdíjas matróna. Hogy ennyibe veszik: baszd meg vén kurva. Ami elég lehangoló bír lenni.

Ám nekünk a jelek szerint így is jó, lamentálni rajta tehát nincs mit, és fölösleges. Marad azonban az, hogy Fónagy államtitkár miért épp kapálni küldte politikai ellenfelét a pillanatnyi hévben, amikor felszólíthatta volna akármi másra is. A magunk részéről ebben a paraszti gyökereket látjuk, azt a világlátást, amely hasznosnak és egyedül üdvözítőnek, nemzetünk számára kívánatosnak a föld kapirgálását látja csakis. Ugyanakkor ez a földesúr gőgje is a paraszt felé (melyik út megyen Budára), hogy takarodjon a mezőre a köreiből, ami sokkal magasabban, mintegy más dimenzióban létezik, mint Fónagy államtitkár, aki a saját képzeletében levitál a szar fölött számunkra érinthetetlenül.

Így neki elnézzük a trágárságot, még csak a korával sem kell takaróznia, hiszen magunk sem vagyunk egészen bűntelenek e téren, mint ahogyan senki sem. Viszont a helyzet és a pökhendiség, ahogyan Fónagy államtitkár a saját képzeletében a seggéből ráncigálja elő Gelencsér elnököt, az nem azért vérlázító, mert ez így ott és akkor megtörtént, hanem azért, mert azt példázza, hogyan viszonyulnak ezek mindenhez és mindenkihez. Mert ebből fakadólag én nyájasom, téged is kapálni küzdött baszdmegelve a fideszista, így jobb, ha ezzel tisztában vagy. De, ha úgy viszonyulsz hozzá, mint a lekurvázott szolnoki nyugdíjasok, akkor úgyis teljesen mindegy, akkor nincs miről beszélni, és fölöslegesen járattam a szájamat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Kapáljál b@zmeg!
  1. Yeti szerint:

    Faragott vén marha jobb látványosság lenne.
    Önvédelemből törlöm az emlékezetemből ezeknek a nevét is.
    Amúgy is mind egyformán undormány, akkor miért is pont valami cimkében különböztessem meg ezeket.
    Emlékszem a villáskulcsos bontogatásra, sajnos nem akadt arrafelé senki aki még idejében eltörte volna a kezét.
    A többi már történelem.

  2. glorianna szerint:

    Ha esetleg elkerülte volna a figyelmet:
    https://www.klubradio.hu/szabadsag-klub/gabor-gyorgy-a-politikusi-fallosztol-a-biblikus-spermaig-134241
    (Nem foglalkozunk túl sokat ezzel a nyomorult vénemberrel?)

  3. polyvitaplex szerint:

    Ha leültetnénk egy asztalhoz a más-más világnézetű Fónagyot, Schadlt, Bayert, Deutsch Tamást, biztosan nem mindenben értenének egyet, de a szóhasználatuk alapján nemigen tudnánk különbséget tenni közöttük. Egy a tábor, egy a zászló, egy a szókincs.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum