Kéz a gatyában

Hülyék mindenhol vannak. Nem a mi kiváltságunk OV és delikát kis csapata a genderjével és a folyamatos matatással a mimagyarok bugyogójában vagy vonalkódos boxerjében. Az élet azonban igazságos végül, ha van időnk kivárni, és bele nem döglünk vagy így vagy úgy a továbbiakban J. A. polgártárs szerint. A tiltások és óvások olykor önmaguk ellentétébe fordulnak, mint történt az a kínaiakkal, akik mindig kitalálnak valamit. Most épp azt, hogy az obszcenitást és a pornográfia-ellenességet olyan művészi színvonalra emelték, miszerint a női fehérneműket sem nő-modellek mutatják be, hanem férfiak illegnek melltartóban és csipkés bugyogóban a kifutón.

Ez egyáltalán nem nevetséges, hiszen jól mutatja, mivé fajulhatnak a dolgok, ha mindent elő akarunk írni az embereknek (zemberek) annak érdekében, hogy megvédjük őket saját maguktól, illetve, hogy úgy gondolkodjanak, mint a  párt, így egyen-tábori szürke és jégszerűen sima legyen az összes agytekervényük. Elég csak utalnunk Gogolákné elvtársnőre A tanúból, akinek kurta volt a szoknyája, és a szexualitást meg kellett hagynia az imperialistáknak, mint emlékezhetünk. A karikatúrák azonban olykor életre kelnek, és kínai fiatalemberek járkálnak melltartóban, ez azonban más irányú panaszokat okozhat.

Mi magunk Szijjártó elvtárs hathatós közreműködésével nagyon jóban vagyunk a távoli és egzotikusnak tűnő országgal. Sőt, nagybani vásárlói vagyunk minden ottani szarnak (vö.: maszkok, vakcinák és lélegeztetők), így hát indokolható okunk van azt feltételezni, hamarosan milliós tételben vehetünk onnan bugyogókat és csipkés kombinét. Most pedig képzeljük el a mi lelki szemeinkkel, hogy Szijjártó elvtárs szemrevételezi az árut, és megjelennek előtte a bugyogós fiatalemberek, amitől külügyminiszterünk egyenesen egy Pride-on találja megát, és legott meghasonlik az ő zaklatott lelkében. Mekkora egy trip volna mindez.

Ám csak arra utaltunk ezzel a magunk egyszerű módján, hogy előfordulhatnak balesetek. Nem lehet mindent szabványosítani és prűden előírni, mert fura dolgok történhetnek, ha az elméletet a gyakorlatba ültetjük. Profánul a kínai példánál maradva nem perverz állatnak, hanem buzinak néznek, és ebben a helyzetben kell aztán rádöbbennünk, hogy az élet nem habostorta, sőt, visszakézből vég pofán, ha meg akarjuk erőszakolni. S hogy ez a kis bulvár miért foglalkoztat minket, annak az az egyszerű magyarázata, hogy a magyar kormány, akárcsak a kínai, állandóan az alattvalók szexualitásával van elfoglalva, pedig nem kéne neki.

Mégis megteszi, s itt a tájékunkon ez abban nyilvánul meg, hogy a nőt csak fakanállal és szaros pelenkával a kézben tudják elképzelni. Míg ellenben a férfinépeket szotyit pökködve a meccsen, vagy alapvető élelmiszert hörbölve vőmurammal demizsonból. Ezek a nemi szerepek a Kárpátok alatt, és ezen a ponton képzeljük el, amikor mindez önmaga paródiájává válik, és a végén nem lehet eldönteni, ki viseli a gagyát, ki a bugyogót, kinek vannak tökei és így tovább, ami kalamajka egyáltalán nem fordulhatna elő, ha az emberek békiben lennének hagyva, mert elhinnék az igazat, hogy létezik egyetemes erkölcs, ami mindenkiben ott bujkál, kivéve fideszéket.

És voltaképp itt szakítottuk át a célszalagot nagy futásunk végén, holott még sehová el sem értünk, csak szívesen vennénk a nagy keleti nyitás efféle manifesztálódását. Ami, ha fővárosunk napégette flaszterén történne meg, minden mihazánkos, fideszes és kádéenpés legott, agyvérzést kapna, és ott vonaglanának hörögve az édes magyar anyaföldön. Mindezzel csak arra szerettünk volna hűvös utalást tenni, hogy nem kell mindent szabályozni, mert, mint kitetszik, fura dolgok sülhetnek ki belőle nagyon, illetve nagyon. Sőt, amikor az abszurd rögvalóvá válik, még kérdés is felvetülhet, ki ír elő kinek és mit.

És itt, ezen a ponton Szájer és az eresze ugrik be, Borkai meg az ő kurvái abban a fénytörésben, hogy mint tegnap példálóztunk vele, ezek az alakok azok, akik várják, hogy feljelentsük egymást, ha más az elképzelésünk a családról, mint ami az ő beteg agyukban megszületett. Ilyen ez az élet, a fagylalt olykor visszanyal, a szentkép leesik a falról, a szenteltvíz pediglen önmagától felforr a műmárvány tartójában. Ekkor hiszi azt a fideszista, hogy a jóisten elhagyta őtet, pedig soha nem is volt vele. Hogy kivel van vagy nincsen, az is magánügy, mint ahogyan sok minden, amit ezek el sem tudnak képzelni az orbánhű agyukkal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Kéz a gatyában
  1. Yeti szerint:

    Hívő lelkivilágában nem okoz semmi problémát semmilyen ellentmondásos helyzet! Nem vezet helyes eredményre, ha azonos módon értékeljük mint a nemhívőket.
    Errefelé isten egyenlő orbán úrelvtrashal.
    Ahogyan a nemzett csótánya nyilatkozott minap a nemzett csutkányáról:
    Szerinte mindegy, hogy nem az a jó irány, amit „a Viktor” mond, mert ha elhisszük, akkor az a jó irány.
    Ez a jóisten nem hagy senki az út szélén, még az istenét elhagyó simics(ka) is be lett lökve az árokba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum