Helsinki, az már nyugat

Fideszes sűrítmény indul Skandináviába kioktatni a svédeket és finneket, vagy tanulmányi kirándulásra, a demokrácia működését tanulmányozni, ezt nem tudjuk. Igazából tényleg homály fedi az utazás célját, ami a talpas nyájnak úgy adódik elő, hogy a két különös ország NATO-csatlakozása okán a magyar sérelmekről tárgyalnak. Ez annyira szép, hogy szeretnénk ott lenni, ennek hiányában viszont el tudjuk képzelni. Főleg úgy, hogy a kis csapat (mókus őrs) élin – vagy csak ők a delegáció, ez nem egészen világos – két deli vitéz, Németh Zsolt és Hende Csaba leledzik, utóbbi reméljük elcsomagolta a gukkerjét, hogy tisztán lásson a ködökben.

Azt nem árt mindjárt az elején tisztázni, hogy ennek a kis kiruccanásnak az ég egy világon semmilyen hivatalos vonzata nincsen. Bevallottan is bosszúhadjáratnak nevezhető leginkább, mert Kocsis frakcióvezető szerint – aki láthatólag már túltette magát a rezsiválság miatt idegen tavakba szakadt aranyhalai fölötti búsongáson – a nagy utazásra azért van szükség óhatatlanul, mert svéd és finn részről „durván és alaptalanul közönségesen sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek”. Innen nézvést az is lehet, hogy a két vitéz viszi a furkósbotját, és elégtételt vesz a halszagú népségen. Vagy valami más.

Helsinki, ahogyan Stockholm is, az már (illetve nyelvhelyesen: azok már) nyugat, hajdani ábrándozó filmalkotások vágyának tárgya vagy tárgyai, ahová most a ganyészagú magyar elégtételt venni utaznak ki. Mert ne feledjük, Matti Vanhanen, finn házelnök elmesélte a szájtáti helyi újságoknak: felkérték, hogy fogadja a különös kis magyar csapatot, viszont – tette hozzá ujját intőn felemelve – házelnökként nincs és nem is lehet tárgyalási pozícióban, így csak beszélgetésre alkalmas a vizit. Tán a rokonság újraértelmezésére (tesszük hozzá mi csalfán és vigyorogva), mert az mostanában az ősturuloktól erősen tagadva van.

A svédek nem tudjuk, milyen készségekkel várják a mimagyarokat a svédasztalon kívül, ők valószínűleg annak örülnek, hogy Semjén nincs a mancsaftban, így nem kell menekíteni a rénszarvasokat. Másrészről már az is érdekes, ha a küldöttség magyar parlamenti szájtáti csoportként érkezik a Brüsszelen túli vidékre, akkor miért csak fideszesek vannak benne. Így ezen a ponton el is jutunk oda, ami a baja a két országnak nem a magyarokkal, hanem kizárólag a Fidesszel és Orbán Viktorral, viszont most az az óhaj, hogy a vendéglátók hangosan kimondják, ilyen gond nincs, nem is volt, és ők is rajonganak a mi vezérünkért.

Vagy pediglen nem. Anakronisztikus egy út lesz ez március hetedikén, amelyen a Fidesz szó szerint házhoz megy a maflásért, másrészről megint csak bizonyítványt állít ki magáról a megszokott tartalommal, és abban az lesz, hogy nem valók ezek a klubba. Úgy utaznak oda, mint egész Európa biztonságának gátjai és akadályai, mint nagyon jól kivehetően Putyin seggdugaszai, és az az óhajuk, hogy úriembernek legyenek elismerve, holott lerí róluk, nem azok. A kimenetel – nem hangosan kimondva, nehogy megint fölhúzzák az orrukat ezek a nárcisztikus lelkek – az lesz, hogy a megvetés irányukba – és felénk – növekszik.

Ha és azonban ehhez képest az is elég, hogy ne legyen a képükbe mondva: szaralakok, amit egyébként Szijjártó amúgy büszkén vállalna, akkor ez is a Fideszt és ezt a két bohócot jellemzik, akik az arcukat adják az újabb gyalázathoz azzal a toldással, hogy nagy valószínűséggel, mint a világ folyására befolyással bíró (képzeletben) delegáció tagjai majd rohadt büszkék lesznek önnön fontosságukra. Holott nem győzzük hangsúlyozni, csak szerencsétlen, ellenben aljas bohócok. Reméljük – bár nem bízunk benne -, hogy ezt a fontosságot nem hangsúlyozzák azzal is, hogy nem is kormánygép-különgéppel indulnak neki a nyugat tanulmányozásának.

Hogy mi lesz belőle, az momentán bizonytalan, de a székely tata nyomán talán fogvájó, ha el nem cseszik. A hír alatt találtunk egy frappáns olvasói kommentet, muszáj iderakni: „Szánalom, amit a Fidesz külpolitikának nevez. De hát sportközgazdászi végzettséggel, kockamargarinnal homlokonbaszott bulimiás haramiatücsök mentalitással nem csoda, ha a pávatáncot stratégiának, a szőnyegszéli toporzékolást meg taktikának tartja a pöti(t) miniszter.” – Érezni ebben a balladai homályt és sűrűséget, a kifejezőerő azon tömörségét, ami után nem tehetünk egyebet, csak csettintünk, hogy magunk se mondhattuk volna szebben.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Helsinki, az már nyugat
  1. polyvitaplex szerint:

    Villámlátogatás lesz, gyorsan lekevernek egy-két taslit a Nyugatnak, vagy kicsit ráérősebb, és a világ helyretétele után jöhet egy kis shopingolás, étteremlátogatás, esetleg egy skandináv felnőttfilm?

  2. Yeti szerint:

    Putin’s butt plugs.
    Ebéd előtt ez a kép meglehetősen gusztustalan formáció 🙁
    No persze utána is.

  3. repulo szerint:

    A négy deli magyar szenátor azt a titkos információt kívánja megosztani az északiakkal, hogy van az a pénz, amiért a 135 legmagyarabb magyar alkalmi süketté válva nem hallja a sértéseket, majd ünnepéjes keretek között átadják a számlaszámok listáját.

  4. Zeg56 szerint:

    Ès Hende elènekli:
    „Ha meguntam,hogy mindig itt legyek,utazgatok,
    mert utazni èlvezet,
    de szóba se jöhet
    SKANDINÁVIA,csak a jó meleg(Szájer) Afrika,ahol fülled az erotika ah ha ha ha……”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum